P. Szabó Mária : Furi néni

 

 

 

Furi néni ma korán kelt. Ismételten, immáron legalább századjára, arra az elhatározásra jutott, bemegy a Hivatalba. Felmerülhetne bennem, mint a téma részletes ismer?jében, egy kis sajnálkozás, már ami a Hivatalt illeti. Szegény Hivatal, sóhajthatnék egy nagyot, ha nem lenne a sajnálkozásnál nagyobb tiszteletem a néni karriert épít? tevékenysége irányába. 

Az id?s hölgyet ugyanis a kerület minden önkormányzati képvisel?je, a Hivatal összes dolgozója ismeri. Furi néni neve az id?k folyamán szállóigévé vált, s?t, egy külön embertípus, egyedi karakter megnevezése is lett egyben. Mint ügyfél, mondhatnánk, valódi karriert futott be. Csak így, múlt id?ben, egyszer?en, már ha az ügyének sikerült volna végére járnia az elmúlt tizenkét év folyamán. Miután nem sikerült, így nyugodtan tekinthetünk rá úgy is, mint aki a karrierje építésének valahol közepén tart. Szóval megjelenhetnek még Furi néni levelei, nyilatkozatai összes, Furi néni feliratú pólók, kit?z?k – pár példa a lehet?ségek tárházából. Egy dolog t?nik lehetetlennek csak, nevezetesen az, hogy ügye az elkövetkez? tizenkét évben rendez?dik, és mint minden hivatalos ügy – „ad acta” kerül. 

Na, de térjünk vissza a reggelre! H?sünk korán kelt, ünnepélyesen készül?dni kezdett. Mindennek megadta a módját. A levelezéseknek, a feljelentéseknek, a szóbeli panaszoknak, természetesen az ehhez szükséges megjelenésnek is. ?sz haját ma befonta, kicsi kontyba t?zte feje búbján. Fekete szoknyát, szürke blúzt vett fel, hozzáill? fekete, trott?r sarkú cip?t. A szürke blúzt gyöngysorral ékesítette, melyet a kerület egy szem kínai boltjában vásárolt három évvel ezel?tt, már akkor is abból a megfontolásból, hogy ügye nagysága, mélysége, fontossága szükségessé teszi a jó megjelenést.

Aki Furi nénit régr?l ismeri, meglep?dve tapasztalta, évr?l évre elegánsabb, ápoltabb lett. S?t, a téma fontossága még tartását is megváltoztatta, s mintha tornázott volna, járása is biztosabb, fürgébb. Ahogy a múló évek során egyre jobban beleásta magát a hivatalos teend?kbe, úgy vált egyre magabiztosabbá, egyre többet tudóvá.

Készül?dése során el?vette a nagy böllérkést is, melyet már hónapok óta fényesített, élesített. Gondosan becsomagolta egy kikeményített konyharuhába, táskájába rakta. Megnézte, nála van-e az idézés, igazolvány, tiszta zsebkend?, fés?.  Mindent rendben lév?nek talált a feladatnak megfelel?en. 

Így azután kívül-belül felvértezve tíz órakor kopogott az ügyeletes el?adó ajtaján. Kezében egy idézést szorongatott, melyet a sors furcsa fintora és az el?adó tévedése következtében, a postás neki kézbesített.

 Most áldotta azt az elhatározását, hogy hónapokkal ezel?tt eldöntötte, készül, és ha eljön a megfelel? id?, cselekszik. Ez az igazságosztó pillanat most meg is érkezett, és lám, ? gondosan felkészülve fogadta. Ez a gondolat járt fejében, miközben a bentr?l érkez? jelzésre várt. Miután semmi reagálás nem hallatszott, ismételten kopogott, most már határozottabban.

A határozottság arcára is kiült. Gyakorlott volt, szinte els? pillanatban megérezte az ellenállást, amely pavlovi reflexszer?en er?sítette benne az elhatározást.

– Tessék! – hallatszott bentr?l a gyanútlan invitálás.

Ekkor Furi néni belépett. Kívülálló számára teátrális jelenetnek t?nhetett volna, de a bent ül? két el?adón? ereiben már az els? pillanatban megh?lt a vér, s mintha még a leveg? is megfagyott volna a szobában.

– Jó napot kívánok! – a néni hangja udvariasan, enyhe alázattal csengett.

– Jó napot kívánok! – köszöntek halkan a szobában ül?k. Szívük szerint elsüllyedtek volna gyorsan az asztal alá, de hát mást nem tehettek, csak ültek ott, teljesen kiszolgáltatottan a régi ügyfélnek. Úgy tettek, mintha nem ismernék, mert ha véletlenül észreveszi, itt ismeri valaki, minimum három óra hosszat jelentett volna a napból. Mondhatnánk persze, mindegy, hiszen telik a munkaid?, de a tapasztalt hivatali dolgozók tudták, Furi néni maximum húsz percig fogyasztható, azt követ?en csak valami er?s nyugtató közbeiktatásával. Így azután gyakorlottan hallgattak. Nem így az ügymeneti eljárást ismer? öreg hölgy. Elindult a lavina.

– Kérem szépen, tetszik tudni – hangjában érzékelhet? volt még az enyhe alázat, s gyámoltalanul tekintgetett egyik n?r?l a másikra -, kaptam önökt?l egy idézést. 

A két n? hitetlenkedve nézett össze.  Mit volt mit tenni, erre a váratlan fejleményre válaszolni kellett.

– Tessék mutatni! – a nagydarab, testes el?adón? gondosan tanulmányozni kezdte az iratot. Valóban, címzett Furi Jánosné Lakcím: Kelevény, Gomolya u. 3. Minden stimmelt. Tárgy: sajtüzem m?ködtetése iránti kérelem. Amikor eddig jutott az olvasásban, mintha villámcsapás érte volna, hirtelen rángatózni kezdett egyébként is érzékenyebb balszeme. Az el?adót ezek után kívülr?l tudta: Pári Péterné. Pári Péterné, született Kis Aranka – gondolta tovább. – De minek? – tette fel magában a költ?i kérdést. A rontást saját maga idézte el?.

– Furi néni, sajnos ez az idézés tévesen lett Önnek címezve. 

Amikor kimondta a nevet, rögtön érzékelte azt is, szarvashibát követett el.

– Tévesen? – kérdezte méltatlankodva az asszony. – Csak nem néznek hülyének engem? – hangja kezdett keményedni.

– Tessék csak nézni, ez egy sajtüzem tulajdonosának szól! – próbált a lényegre rávilágítani Pári Péterné.

– És mi itt a tévedés? A sajtüzemet apám építette még harmincnyolcban. Mindig azt mondta szegény kisöreg, ha más nem is lesz lányom, sajttal mindig jól lakhatsz.

– Igen, de ez nem az a sajtüzem – próbálta a tényeket tisztázni Aranka.

– Nem-e? Most le akarja tagadni, hogy megtalálták? – a néni kiabálni kezdett. – Az apám sajtüzeme elt?nt, most megtalálták, és le akarja tagadni? – hangzott a kérdés ismételten, vádlón. – Maguk csak azt hiszik, hogy letagadhatják! Még azt is hiába magyarázom, én megoldottam a csapadék elvezetését, mert egy tavat építettem az udvaromba önök helyett. Azt is már vagy nyolc éve. Azóta várom, hogy kifizessék. 

A két el?adón? meg sem mert mukkanni. Érzékelték, a néni egyre jobban belelovalja magát álmaiba. Ilyenkor szokott egy biztonsági ?r bejönni, kikísérni az egyre paprikásabb hangulatba kerül? öregasszonyt, majd felhívni fiát, férjét, vagy akárkit.

– Telefonálni kellene – gondolta Aranka, keze tétován indult a telefon felé.

– Na, azt már nem! – csapott le Furi néni. – Hogy idejöjjön nekem valaki? Ez most kisasszonyok, nem fog menni. Kitanultam önöket, megvédem magam – rikácsolta. – Most fizetnek, mert ma nem hagyom annyiba. Tizenkét éven keresztül állandóan leráztak, de mindig tudtam, eljön az én id?m. A tó és a sajtüzem összesen húszezer forint – várt egy kicsit, majd megismételte -, húszezer forint.

A két hivatalnok tudat alatt valami rendellenességet érzett, mint amikor melegben hirtelen fázni kezd az ember, s lúdb?rzik minden porcikája, minden magyarázat és nyilvánvaló indok nélkül.

– Tessék megnyugodni, rögtön megbeszéljük a f?nökkel! – próbálkozott ismételten Aranka, közben átkozta magát gondolatban.

– Na, azt már nem! – kiabált a néni. Kis kontya rezegni kezdett feje búbján, miközben táskájában kotorászott. El?kapta a hatalmas böllérkést. Látszott, jól meg lett élesítve. Naná! Az öreghölgy mindenre készült. Az orvosok mindig azt mondták, teljesen ártalmatlan, csak az elméje szakadt szanaszét, ezért már tizenkét éve gyámság alatt volt. Egyetlen hobbija, az ügyintézés, hosszú évek folyamán jól elszórakoztatta. Fárasztónak, de veszélytelennek tartották a Hivatal dolgozói is. Ami most következett, arra senki nem számíthatott. 

A két n? szinte dermedten figyelte, szólni, mozdulni, nem mert egyik?jük sem. Az öreg hölgy fogta a kést, szépen odalépegetett Aranka mellé. Minden erejét összeszedve mellébe szúrta. Mintha gyakorolta volna, célzása pontos volt, szíve közepébe talált. Óriási er? és elhatározás segítette, mert rögtön kirántotta a kést, és a másik n? felé fordult. A fiatal el?adó, mint igazi áldozat, sokkos állapotában teljesen bénultan, védekezés nélkül kínálta fel mellkasát. 

Hirtelen szúrt ismét, már szinte rutinból, majdnem a szív közepébe. Az asszony hörgött, ez zavarta egy kicsit Furi nénit, de tudta mit kell tennie. Jó er?sen megforgatta a pengét a már er?tlen n? mellkasában. Az iroda PVC-padlóját elborította a vér. A néni gondosan kikerülte a piros folyadékot, vigyázva fényesre suvickolt cip?jére. Távol a vértócsától el?vett egy újabb, direkt erre a célra bekészített kikeményített konyharuhát, megtörölte a kést, gondosan elcsomagolta, elindult haza. Otthon örömmel újságolta, megoldotta a problémát örökre, a Hivatalban végre neki adtak igazat, így többet nem kell mennie.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.12.06. @ 17:16 :: P. Szabó Mária
Szerző P. Szabó Mária 67 Írás
"Soha nem történik semmi, csak aminek megengedjük, hogy megtörtént legyen" Nem én mondom, de hiszem.....:) www.pszmirodalom.hu 3 novellás könyvem jelent meg, az egyik a nyári könyvvásáron siker listás lett (Imádom, hogy nő vagyok, Szerelem és bűn, Én, Báthori Erzsébet)....10 évig nem írtam...most talán újra kezdem....