Kováts Péter : Tükör-kép

Milyen kegyetlen érzés ha a lélek nem öregszik együtt a testtel.

 

Nézem az arcot, mely velem szembe néz

Felismerni magam benne néha oly nehéz.

Elmélyült ráncok, kékes hajszálerek,

Elburjánzó szemöldök alatt savószín? szemek.

 

A hatvan feletti évek kegyetlen nyoma,

Az id?, mint szobrász olyan mostoha.

Így látnak mások, ha rám tekintenek

S nem látják a lelket, mely ott belül rekedt.

 

Hisz szívesen adnám a sebészkése alá

Ha néhány évvel megfiatalítaná

Mert ifjú még a t?z mi bennem lobog

Ne bácsizzanak hát a tündér leányok.

 

Nézem az arcot, ki ez az idegen?

Hová lett a csillogó, színjátszó szem?

Mi ez a vékony csík a csókos ajkak helyén,

Ez egy ráncos gúnyrajz! Hát ez volnék ÉN?!!

 

Nézem ezt az arcot, s fel sem foghatom

Miért ?z csúfot velem a feltámadó álom

A féreg, ami kirágta arcomból a szépet

Szegény lelkemet miért hagyta épnek.

 

Ha volna annyi pénzem

Mint a nyuszis vénembernek

Még talán el is hinném

Hogy igazán szeretnek.

 

Ki meri mondani hát:

A pénz az nem boldogít.

A szemétre vethetném

E tükör összetört darabjait.

Legutóbbi módosítás: 2009.12.04. @ 08:16 :: Kováts Péter
Szerző Kováts Péter 69 Írás
Kedves Barátaim.Soha nem vallottam magam költőnek, nem is volt rá kéztetésem, hogy "megtanuljam" a versirást. Nem is irok verset úgy, hogy " most én verset írok" erről vagy arról.A vers megszületik bennem s én csak lejegyzem ami kibukik a tollam alól. Nem nekem kell eldönteni, hogy ez irodalom-e vagy csak firkálmány eldönteni Nektek olvasóknak kell, meg az időnek ami vagy feledésbe taszítja vagy életben tartja öket.