Szobája ablakát bezárta,
s behúzta függönyét a Múlt
Magánya bús lakát bejárta,
miközbe’ könnye egyre hullt.
Sötét falán az Élet árnya –
reákacsint a Nap hege,
jöv?je tán ma megtalálja,
s ölébe hull csalárd heve.
„Ne higgy a vágy örök tüzének!
Jöv?d se lesz tiéd soha!
Becsap, mid?n a szép szirének
dalukkal öltek – ostoba!”
