Az els? utálat még a gyomoré,
csak azután a szív, a keletkez?.
Ahogy egy er?sebb kéz kiszakít
minket a szeretetb?l, és a pokol
elveszti végül a színeit.
Pedig mennyi ötlet volt ebben
a szerelemben.
Mennyi kéj, mennyi féltés
az ünnepi sebekben.
Mintha egész kedvünk valami
érzékeny szimmetriára lett volna bel?ve.
És most minden olyan lehangolódott trotli.
De ami nincs,
az nem pusztulhatott hiába
Cukrot dobunk a felhígult parákra,
hadd hordja el csalásainkat a tél.
Kép: Miguel Barceló
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:58 :: Zerza Béla Zoltán
