Bonifert Ádám : Meditáció a köszönéskultúráról

Gondolatok a köszönésr?l (némi humorban pácolva). Mindennapi életünk állandóan el?forduló jelenségér?l, a találkozások fontos elemér?l és más kapcsolódásokról – komolyan és komolytalanul is.


Jó napot kívánok, szívélyes üdvözlet mindenkinek, aki benézett. Örömmel  köszöntöm a kedves Olvasókat, jó olvasást kívánok. Vágjunk bele!

O tempora, o mores – szóval „micsoda id?k, micsoda erkölcsök!”   Változik a világ és változik a viselkedéskultúra is. Sok száz évvel ezel?tti etikett normák ma idejétmúltak, és bizony az ötven évvel ezel?tti viselkedési szabályok sem állnak meg. Ami régebben illetlenség volt, az ma vicces, vagy jópofa, ami régen alap volt, az ma öreges maradiság. A problémát nem az jelenti, hogy a régebbi tekintélyelv?séget felválthatja egy barátságosabb és közvetlenebb stílus, hanem az, ha nem tudjuk, mikor, milyen helyzetben, hogyan kell viselkednünk. Az általános illemtani, etikettbeli ismeretek ma igencsak szegényesek és bizonytalanok. A szabályok elvetése, vagy nem ismerete esetén ott is otrombák lehetünk, ahol nem akartunk, megbukunk a viselkedéstanból, miközben csupa jóindulat van bennünk.
Miel?tt belemélyedünk a téma némi részletezésébe, tisztázzuk el?ször a fogalmakat.

Az ÉSZ szerint (itt nem az értelmi képességre, azaz az agy min?ségére utalok, hanem az Értelmez? Szótárra) a „köszönés” és származékai többértelm? szavak.
KÖSZÖNÉS: az a cselekvés, hogy valaki köszön valakinek.
KÖSZÖN: többértelm? szó.
    – Hálát kifejezni valamiért („Köszönöm a szívességét!”)
    – Valaminek a nyugtázása. („Kérsz sört? Köszönöm, nem!)
    – Ironikus, gúnyos reagálás („Köszönöm az ilyen segítséget!”)
    – Jogos hála elismerése („Sokat köszönhetek neki!”)
    – Kérdés hangsúlyozására („Minek köszönhetem a szerencsét?”)
    – Ha szóval hangzik el, vagy ha pl. bólintással jelzett („Odaköszön valakinek!”)
KÖSZÖNET: szintén többértelm? szó.
     Hála kifejezése. („Köszönetet mond valamiért.”)
     Udvarias szófordulatként. („Köszönettel nyugtázom.”)
     Gúnyosan, ironikusan. („Nincs benne (sok) köszönet.”)
     Valaminek a megköszönése szóban, vagy írásban. („Köszönetemet nyilvánítom.”)
KÖSZÖN?:
    – Személyek közötti viszony, akik köszönni szoktak egymásnak. („Köszön?viszony.”)
    – A vev?ket, látogatókat fogadó alkalmazott, feladata az üdvözlés. („Köszön?ember”)
    – Írásban kifejezett köszönetnyilvánítás. („Köszön?levél”)

A köszönés  a  viselkedéskultúra része. Ezt különböz? kutatásokkal is igyekeznek tudatosítani.
 A köszönéssel  kapcsolatos két f? nézet: 
    – egyik a köszönéspártiaké, akik szerint köszönni kell, mert ez a jó emberi kapcsolatok egyik alapkérdése. A pártolók évszázados hagyományokra alapoznak.
    – a másik a köszönést ellenz?ké, akik általában feleslegesnek tartják  a köszönést, szerintük ezt csak bizonyos viszonylatokban, bizonyos alkalmakkor kell alkalmazni. ?k a modern kornak megfelel? új elméleteket gyártanak.
Nincs mód a nézetek részletes ismertetésére, ezért inkább néhány komolytalan, vicces magyarázatot idézek ide:

Hogyan érvelnek  a köszönésellenz?k?  

    – A köszönés  bonyolult folyamat:  szemkontaktus, száj kinyit, leveg? kiprésel, artikulálás, hangképzés stb.  –  ez rengeteg fáradtság és energia, különösen hideg id?ben, mikor a kipréselt leveg?vel rengeteg h?t is leadunk, feleslegesen.  Ezzel kockáztatjuk, hogy a nagyobb hideg leveg? szükséglet miatt torokgyulladást kapjunk, berekedjünk és egy esetleges vészhelyzetben ne tudjunk segítségért kiabálni.
    – Indokolt tartózkodni a felesleges mozdulatoktól  is, mint pl. integetés, fejbiccentés, kalap megemelés, pukedlizés, továbbá  attól, hogy ránézünk  a másikra oly módon, amely a fej, vagy akár csak a szem legkisebb normálistól való elmozdítását igényelné, és egyéb hasonlóan elavult üdvözlési gesztikulációktól.   Kutatók kimutatták, hogy ha ezeket a felesleges izommunkát igényl? mozgásokat elhagyja egy ember,   10000 év, 3 hónap, 21 nap, 2 óra, 43 perc és 4 másodperc alatt pontosan annyi energiát takaríthat meg amely egy nagyobb csésze (pontosan 3,54dl) kávé felmelegítéséhez szükséges (instant kávé esetén +0,34dl), amely energiára szükségünk lehet a közelg? jégkorszakban. Vagy van, aki hideg kávét szeretne inni akkor?
    – De a legbugyutább magyarázat ez:  azért nem köszönök, mert a másik sem fog köszönni!

Hogyan érvelnek a köszönéspártiak?

    – Ha nem köszönünk, azt ismerjük be, hogy nincs viselkedéskultúránk, vagyis nem tartjuk be az ide ill? írott és íratlan szabályokat. Mi lenne pl. ha annyian nem tartanák be a KRESZ-t, ahányan nem tartják be az illemszabályokat, vagyis nem köszönnek? Karambolok sorozata és nem élelmes, ügyes sof?rök lennénk, hanem hullák.  Vagyis átvitt értelemben a nem köszönés halálos veszély…

   – Ha nem köszönünk, akkor édesanyánk ellen követünk el súlyos vétket. Mert mit mond az, aki megorrol a köszönés elmaradása miatt? „Köszönni sem tanított meg anyád?”

A köszönés formája is fontos

    A köszönés, mint cselekvés mellett fontos annak megnyilvánulása, vagyis a köszönés formája. Ha valamiben van zavar, akkor ebben biztosan van.
Képtelenség a ma használatos köszönési módokat, a köszönés szókincsét összegy?jteni, de néhány példa:
     – A hagyományos „szervusz” mai változatai: szeva – szevasz – szia-  szerbusz- szerusz- szervusz- szeasz- szasz, 
     Ezen belül további „viccel?d?” változatok is használatosak: szervókormány; szevasz tavasz; szevasz tavasz itt a nyár; szasz-pasz (a slussz-passz mintájára)
   – A „szia” formának sok módosulása is ismeretes: szi; szia-bia; szia-kati”; szia-mia; szia-miáú; sziszi; sziasztok-helló; szíjad; szióka; szijóka; szióka-mióka; szió-mió; sziasz;
    – A „csókolom” variációi: csá, csocsi, csocsicsók, csó, csocsó, csók, csók és könny, csóki, csóki-móki, csókoljam, csókos álmokat, csóközön, csókdolom, csókdosom, csókálom, csócsálom, kolom
     – Az idegen nyelvek hatása a mai magyar szókincsre szinte mindenütt jelen van. :
 Agy?; Adios; Hello; 
     Vicces változatok:  Öt veder szén (az Auf Wiedersehn német szó kifacsarása), Szerbia (a szerbusz torzítása), Dosz-visz (a doszvidanyije orosz szóból), guten tágas (Guten Tag német köszönésb?l), guten morgós (a Guten Morgenb?l) drásztye (a zdrasztvujtye orosz szóból), Good day és Bye-bye az angolból.
    – Találhatók olyan köszönésfélék, amelyeknek valójában nincs is értelme pl. jakimaki, jumakli
   – Sokan elharapják a köszönéseket szinte egyetlen hangra redukálva magát a szót:  viszontlátásra helyett  ’szlát..! ‘látás..!, Jó napot kívánok helyett ‘vánok..! ‘(na)pot…!
    – Néhány extrém példa: heló, csövi, cs???; cs?váz, cs?váz és kurblisemel?, yo, re, rerere, mipálya?, miastájsz, miakotta, miatéma, sziamia, szejasz,  csumpi, csumpusz, csocskó, csocskóka, csók a családnak, helósziaszevasz, helómi, tengermély tiszteletem, üdvözletem, jórge’t k’ánok (kiejtés fontos),  pálinkás jóreggelt(et),  és a kedvencem: mit f?zöl? (what’s cookin’?),szia heged?-sziasz tok, minden jót belétek és belém is (tv m?sorvezet? mondta)

     A köszönés formája változik kortól, szakmától, foglalkozástól és sok mástól függ?en. Itt is sok viccesebb szólás található.

     Hogyan köszön például
            – a szemész?                              – Viszont látásra.
            – az orr- fül-gégész?                    – Viszont hallásr
            – a n?gyógyász?                          – Majd benézek
            – a sebész?                                – Kezét csonkolom (jujj)
            – képvisel? a parlamentben?         – Legyen Ön is milliomos!
            – az alperes a felperesnek?          – Viszont belátásra
            – a szótakarékos?                        – ’reggelt
            – a toleráns?                              – Melegnapot
            – az etióp                                  – Mi szél hozott?

 Néhány konkrét helyzetelemzés  a köszönés szempontjából.

    – Jóllehet sokan ismerik az általánosan elfogadott szabályokat, mégis vannak, akik inkább átmennek az utca túloldalára, csak hogy köszönni ne kelljen. Tény és való, hogy ma a legtöbb feln?tt sem köszön!  Elfordul, úgy tesz, mintha nem látná a szomszédot vagy kollégát, vagy esetleg átnéz rajta, mintha ott sem lenne.
    –  Mások mormognak ugyan valamit, de az is érthetetlen. A motyogás, mint a köszönés elkerülését szolgáló trükk f?leg fiataloknál jellemz?, ilyenkor az édesanya megrántja általában a gyermeke kezét és rászól: köszönjél! De egyszer? udvariatlanság az, ha a gyerek nem köszön, nevelési hiba vagy más okai is vannak?
      = A feln?ttek példáját látva a gyermek úgy n? fel, hogy azt gondolja, nem szükséges köszönteni az ismer?söket. (Tinik között egy ál-lazaság, mormogás vagy tenyércsapás helyettesíti a köszönést és odázza el a szabályokhoz való alkalmazkodást.)
      = A másik kérdés a gyermeki gátlásosság:  sok – kés?bb jól nevelt gyerek – van zavarban pici korában, amikor rászólnak, hogy köszönjön. Számára egyébként is “néni” az érettségiz? és a nagyszül?i korú hölgy is. Amikor egy-egy hibát, amit úgy vét, hogy a fiatal lányt csókolomozza, vagy nénizi  le, nevetve vagy felháborodva “megtorolnak”, nos ekkor még gátlásosabbá válik!
    – A köszönés körüli bizonytalanságot növeli a ma divatos hellózó-szikázó stílus. Ezzel is összefügghet az általánosságban egyre tipikusabb az “uram”, “hölgyem”, “asszonyom”, “kisasszony” megszólítás, Külföldön a kisasszony megszólítás nem mindenhol megfelel?, például  Ausztriában udvariatlanság, hiszen azt feltételezné, hogy nem sikerült férjhez mennie az illet? hölgynek. Máshol fordítva, az emancipált szingli kéri ki magának az asszonyom-megszólítást, mondván, nincsen férjnél. Szóval, ezzel a szóval legyünk óvatosak. Az „uramozás” terjed? használata mellett is sok a bizonytalanság. Az illet? valójában nem tudja, “meddig mehet el”, inkább felfelé helyezi a státust, nehogy a megszólítás ne legyen megfelel?. Nevetni való  például a b?nügyi híradások megfogalmazása, amikor ódivatú stílusban kijelentik, hogy “az úriember megfogta az ólmosbotot és fejbe verte vele édesapját”.
    – Külön probléma a tegezés vagy magázás!. A régi etikettszabály szerint a legfontosabb kritérium az udvariasság és tiszteletadás szempontjából, hogy ki milyen korú, aztán a neme, majd  a státusa következik. Az id?s embereknek, a n?knek , f?nöknek kijár a megkülönböztetett tisztelet, az el?re köszönés. Itt a magázás az alapeset, kivéve, ha a másik fél felhatalmaz a tegezésre. Ma azonban a fiatalok viselkedési szabályai lazábbak, oldottabbak, és a tegezés általánosan dívik. Ezt el?segítették az internet és az SMS küldés nyelvezete, amely általában tegez?d?.
    – Sokan nem érzik a különbséget az emelkedett és tiszteletet kifejez? “Ön” és az általánosabb “maga” megszólítás között sem. Valójában a “maga” udvariatlan, ha magában áll, tehát kérdésként “Ön is itt száll le” a helyénvaló. Más esetekben, általánosan használva a “maga” is elfogadható

    – A túlzott haverkodás, bizalmaskodás azonban nem helyénvaló,  pl. a jópofának és haladónak vélt bizalmaskodó, mozis, keresked?i fordulatok: “haver”, “testvér” “öreganyám”, “drága”, “öcsi” stb.

    –  Hivatali közegben a legfontosabb a státus. Ott id?s és hölgy egyaránt “fejet hajt”  annak,aki felettük áll pozícióban!

    – A túlzott bizalmaskodás és a túlzott távolságtartás közötti átmenet az „Üdvözöllek, üdvözlöm” és a semleges „üdvözlet”. Sajátos változat az „Üdv mindenkinek!”

   – Külön elemzést igényelhetne a technika által kiváltott beszédmód és köszön? formák alakulása (internet, mobiltelefonos  SMS, üzenetrögzít?).

    – A feln?tt-feln?tt viszonylatban sokszor a kiszolgáltatottság jelzésének egyik módja a fentr?l lefelé történ? bratyizás, lekezelés, melynek egyik módja lehet a letegezés vagy a név becézése.  Sajnálatos tapasztalat, hogy az emberek státusa (hatalmi helyzete) befolyásolja, miként köszöntik, illetve szólítják meg egymást.

    – Az iskolai köszönés állapota külön tanulmányt igényelne. Sajnos az iskolákban el?fordul  a diákok lenézése. Miközben a diák a leggyakrabban “tanár úr/tanárn?, kérem” szavakkal fordul tanárához (bár romlik az általános helyzet itt is!), a tanárok sokszor vezetéknéven, s?t humoros névferdítésekkel, “fiam” vagy más lekicsinyl? szavakkal szólítják meg diákjaikat! Alacsonyabb korosztály esetén a diák tegezése bevett szokás – ezt a diák nem viszonozhatja és nem is áll a szájára viszonozni. Az sem ritka ma már, hogy a fiatal, pályakezd? pedagógusok tegez? viszonyt alakítanak ki diákjaikkal.
    A gimnáziumi évek alatt is sokszor szöv?dik a jó tanár-diák viszony miatt tegez?d? kapcsolat. A tanár-diák viszony azonban egy kiszolgáltatott kapcsolatra épül? bizalmi helyzet, melyben a másik fél személyiségének és integritásának tiszteletben tartása alap kell legyen! A tegezés, bármennyire provokálja is bels? érzékeket, nem felszólítás pimaszkodásra!
    Egyetemen, a különböz? korú tanárok és diákok színes korosztály-salátájában már döntés kérdése, ki hogyan tegezi vagy magázza a másik embert, így a professzort is. Az alapszabály az volt és az is maradt, hogy letegezni valakit engedély nélkül nem illik. A tegezést mindig a n? ajánlja fel a férfinak és az id?sebb a fiatalabbnak – ett?l eltérni súlyos vétség a viselkedéskultúrában. A fiatalok között a legáltalánosabb az els? találkozáskor is az azonnali köszönés.

    – Meg kell említeni a köszönés és a köszönés fogadás (visszaköszönés) állapotát. Sajnos, nincs itt sem minden rendben. Köszönni illik, el?re köszön általában a férfi a n?nek, a fiatal az öregebbnek, a beosztott a vezet?nek, de annak is, aki valakit megszólít, vagy aki megérkezik, belép valahová. De a köszönést fogadni, viszonozni kell – ez ugyancsak er?s szabály!  Hasonló udvariassági fokozattal és – ha nincs ellen kifogásunk – hasonló módon. Napjainkban azonban e területen is sok a gond. A boltokban, hivatalokban, számos gyakori szituációban sokszor nem köszönnek vissza. Érdekes, hogy az internetes fórumozásban, e-mailokban sokan köszönnek, sokan nem, nincs általános szabály.  A lakótelepi „nagy házakban” esetleges a köszönés pl. a lifteknél. Akik látásból ismerik egymást, ott sem általános a másik köszöntése.
    – A köszöntés formája változhat (változik)  napszakok szerint is. Jó reggelt – jó napot – jó estét – jó éjszakát mondhatjuk, de ez is egyre inkább hátrább szorul. Egyrészt azért, mert a „modernizált” , a rövidebb, csattanósabb formák egyre jobban uralják a közbeszédet (szia, csaó, bye, hello), másrészt a verbális köszönést helyettesíti, vagy kiegészíti a mozdulatos köszönés (tenyerek, öklök, ujjak összeütése, felemelt kar). Megjegyzend?, hogy a mozdulattal egybekötött köszönés (pl. a kézcsók, a kalapemelés) ma már ritkán alkalmazott. A kézcsók – ha el?fordul – nem köszönésre, inkább köszöntésre szolgál alkalmakkor (születésnap, esküv?, stb). A kézfogás gyakrabb, de inkább a férfiak között, a puszival köszönés inkább a n?knél, de egyre gyakrabban a férfiak között is dívik.

Befejezésül egy rövid statisztika. Felmérések szerint ma  az emberek  55 % – rendszeresen , 32 %-a csak alkalmilag  köszön. Az alkalmi köszön?k több mint fele fiatal, ?k nem köszönnek az id?sebbeknek, de köszönnek saját korosztályukhoz tartozóknak. A rendszeresen köszön?k 60%-a el?re köszön, 22 % egyszerre köszön a másik féllel, 18 %-a tulajdonképpen csak „visszaköszön”.

Kedves Olvasó! Köszönöm, hogy  elolvasták (elolvastátok) ezt a kis meditációt és köszönöm a figyelmet (figyelmeteket).

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.09.12. @ 09:49 :: Bonifert Ádám
Szerző Bonifert Ádám 311 Írás
Álmodó realista vagyok, a magam módján írogató ember. Szeretem a baráti hangulatú, egymást segítő alkotó közösségeket, nem szeretem a marakodást és a klikkszellemet. De az értelmes vitákat elfogadom.