Azt hiszed mindig veled leszek majd, csak mert örök a víz és a szél?
Hogy nem fog bántani, ha egy reggel mellettem könny? fuvallat kél,
ami messze száll, túl rajtad, túl egy áttetsz?, égi kéz hajlatán;
hogy maradnék, csupán mert neked én voltam a legszebb fény hajdanán?
Vándor vagyok, nem hontalan árva, akit a mindenség messzi ?z,
ha igazán látnál, éreznéd, hogy bennem folyton ég a régi t?z,
amit nem olthat könyörgés; nem, ez a végtelenen is átlobog,
így hát mennem kell: mert minden lángban vonz egy ?sibb, szebb dolog.
De elfáradtam. Az út hosszú s felém nem nyúlnak segít? kezek,
nem óvnak a múltbeli percek, amikre még most is emlékezek,
ezért jöttem hozzád: pihenni, mint egy madár két tenyered között,
ami felröppent s csak emlékét hagyva elt?nt a csillagok fölött.
