Mögöttem a térded,
előttem egy ábránd,
képek és hangok
reszketnek szanaszét
dobált testtel,
valami gurul, párnám
egy rémes hasadék
foszladozó széle.
A kéj síkos üvegcséje
mélybe hull,
szagos-színes
törmelékeken tapos
a mezítlábas idő.
Az igazak álma,
amit alszol: hamis,
a nyitva hagyott lélegzet,
tárt ajtó valamibe,
amit érzek ma is.
Rettegek.
A szoba tonnás kövekből
épül körénk.
