Slóka
Tószem?, búzaillatú, szezámhajú lány! amforatitkú tested most milyen messze jár!
Napfelkelte-tekintet?, sudárszép termet?, arkamadárszavú, akácvirágillatú: kár,
hogy így elszaladt vélünk a nyár, daltalan az arkamadár, lehullott az akác: kár.
Orgona ágára
Orgona ága, barackfa virága:
be rég nincsen már énnékem
Édesanyám.
Öltözködöm rosszul, hajam kócolódó.
Egyszer, csak egyszer egy lány
fésülte ki azóta, hogy eltávoztál
Édesanyám.
Emlékszem kezedre, símos lehelletedre,
ahogy ?sz hajamra szállt.
Pedig ? fésült, és nem te:
Édesanyám.
Barackfavirág keze – kezed –
kutakodott hajamban:orgonazene
és illata szállt testéb?l,
Édesanyám.
Édesanyám! A hasam és a
fülem is fájt azóta már, de
ne aggódjál: teát is ? adott,
és meleg sót tett fülemre,
Édesanyám.
A baj csupán annyi –
de ezt meg sem mondom Néked –,
hogy ?, hogy ? sincsen már.
Akkor hát most: mi lesz velem,
Édesanyám?
Kétségtelen, igaz, való
Úgy igaz: a nyár, bár-
mikor véget érhet már.
Nem kell augusztusvég,
kincspazarló ?sz se kell
hozzá. Elég, hogy elment,
elég éppen: elég kár.
Tíz hónapon át Kedves
minden gond te voltál,
minden vegyes gondolat.
Vége van már, véget ért.
Mikor elpusztultak virágaid,
a nyár, a fény is télbe tért.
Virágaid elhervadtak, eldobódtak.
És ami egy volt az is immár
kettéhasadt. Bizony: kétfelé.
Rád-felé és rám-felé: és így
egyikünkre se maradt rész.
Nincsen többet mifelénk.
