Szendrői Csaba : Szerelmem ha jön felémââ?¬Â¦

Nyomtatás

Össze vagyok zavarodva,

mint az avar a homokba’,

szemöldököm öldöklése közben

gondolgondozóba’ senyvedek,

visszatér? artériában

a vér, balta zár el,

kicseppen? könnyem

könnyebb a vártnál,

épp hogy épen ér

kezes lábasomra,

koppan és a visszhang,

csendesül el, pang…

Pitypang ódám a tiéd,

füleden át szívd el szentem,

tüsszentenem kell,

s a t?z elnyelné de fázom,

foszlott ruhám, alattomos,

alatta mosott komótos

izzadtság igyekszik a szívemr?l

a lágyékomra, nem kár érte,

jöv?re találkozunk,

ahogy veled is…

Drágaságom, minden kincsem

eladó, rébuszokban beszél a szélén.

Felunom jó magasra,

undorodom, ez a hitvallásom,

ótvar rímpárokat adok, veszek,

közte „le ne edd magad,

mert koszos leszel”,

a szolga ürít az asztalra,

aszongya’ – az aszalt szilva

a teraszon van,

terra kottáz, hogy hadd hegedüljön,

d?l a röhögést?l a gazda,

majd üdül Gödöll?n,

hölöndül a verandán.

Már nekem is tüsszentenem kell,

csiklandozom magam, adom,

majd csak simán gondozom magam,

megadom magam önmagamnak;

a visszajárómat perselybe,

vagy betekercselve,

rolniba hordom át a komódba,

majd komótosan fogyasztok a kompótodból,

pont ott, pont jókor.

Én ilyen vagyok…

többnyire bolond módjára

rákapok a bolondgombára,

borhoz szódát ad,

miközben Melissa

borisszáét megissza,

Adok én neked!

Ordibálom, majd begombolom

a kardigánom, addig lányom

le ne nyelj semmit, ami

túlmutat a tényen,

hogy a te tested gyönyör?,

arról tortát majszolni lenne igényem.

Aztán pikk-pakk egy

szepl?telen fogantatás,

kevésbé szemérmetlenül,

az égtájak egyszercsak felettünk

ejtik teherbe

a végtelen világegyetemet,

az egyetemes igazságok

visszatérnek a középiskolába,

persze hiába,

és közben minden tájék

ordítva élvez el,

majd látom, te is lassan érkezel…

Na lám! A látótávolság

megvilágítja a körmöm alatti b?rdarabokat,

ez ismét sok mindent megmagyaráz,

a letépett tapétát,

a tetemeket mik nem csak tettetik

a tetszhalottságot,

a kiöntött benzint a sz?nyegen,

a Szörényi-számokat,

a félig leégett függönyöket,

mert ezt érzem én,

mikor megzavarodottan vagyok, s te

a pirkadatban

jössz felém…