S. Szabó István : Az üzlet, az üzlet

*

 

 

 

 

Csendben mentek egymás mellet. Már messziről lerítt róluk, hogy veszekedtek. A férfi megtorpant.

    — Most mi van? Nem jössz? — kérdezte az asszony, és a táskájában kotorászott.

    — Az anyád! Megint az anyád! — dohogta a férfi, és idegesen cigarettára gyújtott.

    — Ne bántsd a mamát! Ő se bánt téged! — mondta az asszony, és elindult a járdán. Férje, csendben követte. A stadion mellett jártak. A férfi felnézett a jól ismert lelátóra. Odabentről hangfoszlányokat hozott feléjük a szél. — Edzés van — mondta az ember csak úgy, magának.

    — Gyerünk, vár a mama! — fordult hátra az asszony, és sietve intett urának. Az megint megtorpant. — Most mi van megintő — kérdezte türelmetlenül a feleség.

    — Bemegyünk? — kérdezte a férfi bátortalanul.

    — Hová? — nézett rá a nő, mintha nem tudná, hogy hová.

    — Edzés van — bökött ujjával az ember a pálya felé.

    — Éső — szaladt fel az asszony szemöldöke a homlokára.

    — Itt edz a Császár! — suttogta áhítattal a férfi, és szemeit az ég felé emelte.

    — Kicsoda? A Ferencz Jóska? — kérdezte a nő tettetett csodálkozással.

    — Jaj, de dilettáns vagy! — dohogta a férfi. — Itt edz a Pudva kettő — tette még hozzá, és tétován ácsingózott a kapu előtt.

    — Az meg ki a fene? — cukkolta őt tovább a nő. Imádta idegelni a párját. Tudta ő, persze, hogy tudta, kicsoda az a Pudva, vagy „hogyishíják”! De szerette, istentelenül szerette, amikor az ő ura pukkadozik.

    — Na, bemegyünk? — hallotta megint a férfi hangját.

    — Nincs is mérkőzés! — mondta flegmán az asszony, és tovább indult a villamos megálló felé.

    — Állj már meg, Margit! — kiáltott utána a férje. — Csak látni szeretném az edzést.

    — Én meg utálom az edzést! — így az asszony. — Sőt! Továbbmegyek! Én a meccset is utálom! — tette még hozzá, és nyomatékosítva a dolgot, dobbantott egyet körömcipős lábával.

    — Na, anyukám! — vált könyörgőre a férfi hangja. — Csak egy félórácskát…

    — És a mama? Tudod jól, hogy vár a mama! — mondta határozottan az asszony, de nem lépett tovább, mert tudta, hogy engedni fog.

    — Rendben! Ha most bemegyünk félórára — hadarta egy szuszra a férfi —, akkor anyádnál leszünk két órát.

    — Hármat! — mondta határozottan az asszony.

    — Az sok! — mondta a férfi.

    — Akkor nincs edzés — felelte könyörtelenül a feleség, és továbbindult.

    — Jó, jó, jó! — egyezett bele az ember, és máris besietett a kapun. Az asszony lassan követte.

    — Három óra! Ugye? — kérdezte.

    A férfi nem szólt. Odabent kétkapuztak a játékosok. Az edző melegítőben, szájában síppal kísérte a játékot.

    — Ott van! Látod? — mutatott a férfi az egyik játékosra.

    — Kicsoda? — kérdezte a felesége.

    — A Császár! — mondta a férfi olyan áhítattal, mint a japánok, amikor uralkodójukat emlegetik.

    — Nekem ugyanolyan csámpás, mint a többi! — rántotta meg vállait az asszony.

    A férje egyből lepisszegte.

    — Pszt! Ilyet ne mondj! Ő a legjobb! — még jó tíz percig folyt az edzés, aztán a játékosok lassan a kijáró felé szállingóztak. A férfi finom mozdulattal, könyökével lökte meg a feleségét.

    — Nézd! Itt a Mágus!

    — Kicsoda? A Merlini? — nézett körül izgatottan az asszony, mert nagyon szerette a bűvészeket. Mindig tátott szájjal nézte a különböző trükköket, és egyszerűen nem tudta elképzelni, „hogyan csinálják azokat”.

    — Milyen Merlini, te szerencsétlen? — hördült fel a férfi, mint akit szíven lőttek. — Patyi bácsi, a Ciklámenek edzője, ő a Mágus! Ott van, nézd!

    Patyi bácsi a pálya szélén ácsingózott. Amikor a császár elhaladt mellette, akkor valamit odaszólt neki. Pudva kettő visszaszólt, majd a kapu mögé szaladt. Sietve bújt bele melegítőjébe.

    — Gyere csak, szívem! — mondta a férfi. Belekarolt asszonyába, és maga után húzta.

    — Mi van? Hova viszel? — kérdezte ijedten az asszony, de hagyta, hogy a párja vezesse.

    — Itt valami készül! — hadarta a férfi. Kis idő múlva nem messze álltak a Mágustól és a Császártól.

    — Na fiam, megfogtad az Isten lábát! — mondta a Mester a játékosnak. — A kőbányai Ciklámen Flaska érdeklődik irántad! Jó lóvé, nagy pénz!

    — Mit kell csinálni, Guszti bácsi? — kérdezte a játékos, és kiköpött a földre.

    — Mit kellene, édes fiam? Focizni kell.

    — Mikor? — kérdezte a Császár, és leült a padra. Sok volt az egy órás edzés.

    — Hogyhogy mikor? — csodálkozott a Mágus. — Minden hét végén, édes fiam! Amikor mérkőzés van.

    — Esőben is? — kérdezte ijedten a csodacsatár.

    — Persze! Esőben, sárban, napsütésben.

    — Huhú, Guszti bácsi, huhú! — csóválta a fejét, Pudva kettő. — Az nagyon „megdrágíja”!

    — A lóvé nem számít, drága fiam! Van pénz, van lóvé! Fizetés, meccspénz, prémcsi, lakás, kocsi, nyaraló! — hadarta egyszuszra a Mágus, és átölelte a játékos vállát. — Neked fiam, semmi más dolgod nincs, mint bombagólokat lőni. Aztán mehetsz a kasszához.

    — Huhú, Guszti bácsi, huhú! — huhogta megint a Császár. — Gólt kell rúgni?

    — Lőttél már gólt, édes fiam, nem? — kérdezte a Mágus.

    — Persze — bólogatott a Császár. — Lőttem. Tavasszal lesz öt éve. De az nagyon szép volt.

    — Csak nem azt akarod ezzel mondani — vágott közbe a Mágus —, hogy azóta nem lőttél gólt?

    — De. De a kapufát bármikor eltalálom — felelte büszkén a játékos, és úgy nézett széjjel, mint egy igazi Császár.

    — Na, fiam! — mondta a mester. — Akkor felejtsd el a kocsit és a nyaralót. Kapsz havi kétszázezret, meg a prémcsit. Aztán ha megy a foci, akkor majd kapod a többit is. Ezt hívják motivációnak.

    — Ezt meg, ugye tudja, hogy minek hívják, Guszti bácsi? — kérdezte a Császár, és alkarból beintett az edzőnek. — Maradok inkább a Lipótvárosban! Megvan a havi százötvenezrem, kocsim, prémcsim, lakásom. És nem kell megszakadnom! Na csók, Guszti bácsi, megyek, mert várnak a haverok a krimóban! — ezzel sarkon fordult, és eltűnt a játékoskijáróban. A Mágus zsebre vágta kezeit, és fejét csóválva elindult kifelé a stadionból.

    — Na, megyünk? — kérdezte a feleség.

    — Láttad ezt, anyukám, láttad? — kérdezte az ura lelkesen, földbegyökerezett lábakkal.

    — Mit? — kérdezte az asszony.

    — Ezt, ezt a csodálatos embertő

    — Kit? — kérdezte csodálkozva az asszony.

    — A Császárt! — mondta a férfi, ha lehet, még nagyobb áhítattal, mint eddig. — Ezt hívom én, drága életem, Lipótszívnek!

    — Milyen szívnek? Te tiszta hülye vagy? Hát nem láttad, nem hallottad? — kérdezte értetlenül a nő. — Ez egy lusta disznó! Még focizni is lusta! Még hogy Lipótszív!

    — Nem! Tévedsz! Ő Pudva kettő, a Császár! — mondta a férj határozottan, és elindult a villamos megálló felé. Csendben mentek egy darabig.

    — Nemsokára kezdődik a világbajnokság — mondta a férfi az orra alatt.

    — És? — kérdezte a nő.

    — Szeretném nézni — sóhajtotta az ember. — Kedvesem — tette még hozzá, és belekarolt a feleségébe.

    — Ha anyuka nálunk lehet — mondta a feltételt az asszony.

    — Meddig? — kérdezte a férfi, de sejtette a választ.

    — Amíg tart a VB — felelte a nő.

    Tovább bandukoltak, a férfi magában gondolkozott. Hirtelen szólalt meg. Hangosan, indulatosan, mintha ezzel akarná befolyásolni asszonyát.

    — Akkor az enyém a belső szoba, és a hűtő baloldala, a sörnek.

    — Ha anyuka nálunk lehet — mondta csendesen az asszony. — És ha Jucika is néha feljöhet — tette még hozzá.

    — Az a dög? — kérdezte elkeseredetten a férfi, mert nagyon utálta felesége barátnőjét.

    — Az — bólintott a nő.

    — Ez zsarolás! — suttogta maga elé a férfi.

    — Nem fiacskám, ez üzlet — mondta a nő határozottan.

    Némán mentek egy darabig.

    — Mit bánom én! Csinálj, amit akarsz! — sóhajtotta a férfi, és lelki szemeivel hatalmas mérkőzések, nagy góljait látta.

    — Ez most komoly? — kérdezte a nő, és a férjére nézett, vajon komolyan beszél-e?

    — Aha — dünnyögte az, és visszafordult az imádott pálya felé. A szentély már beleveszett a kora esti alkonyatba, csak a stadion előtti zászlók integettek a szélben.

    — Szeretlek! — bújt hozzá az asszony.

    A férfi átölelte, megcsókolta.

    — Én is szeretlek, szívem! — súgta kedvese fülébe, és a szemerkélő esőben, kéz a kézben igyekeztek anyukához.

 

Legutóbb szerkesztette - S. Szabó István
Szerző S. Szabó István 185 Írás
Irodalmi oldalam címe:www.pipafust.gportal.hu honlapom címe: www.sneider.5mp.eu vívóegyletem honlapja: www.kdvse.gportal.hu ha feltétlenül dumálni akarsz velem: 06/20 319-1045