A kéz-felirattól, a láb-jegyzetig,
s ami közte van.
Néhány évtized élet-lenyomat.
A félig kész cselekedet
homokvár piramisa.
A múlt, az eltelt idő fogságában,
kérlelhetetlen kövület,
hegyes ujjával, felém mutat.
De miért nem előbb?
Talpra ugrik bennem a rémület,
s görcsös akarástól
kiszalad arcomból a vér.
Két kézzel szorítom,
de a tetten ért szökevény jelen
porladó másodpercei,
mint egy fonalát vesztő gyöngysor,
pattogva, gurulva, semmibe vesznek.
Hol az élet, mi a jövő?
Sivatagi forróság éget.
A vásári forgatag ragacsos
örvénylő moraja marja fülemet.
S ha tajtékzó hullámzása alábbhagy:
– mint a remény sugara –
átszűrődik néha,
egy tiszta hang, madárfütty,
egy-egy fölszakadt sóhaj.
A felém kinyújtott kezek elérnek,
kérőn, kínálón, ismételgetik
szőlőmunkás,
szőlőmunkás kerestetik.
Legutóbbi módosítás: 2009.07.28. @ 06:06 :: Horváth István
