Kavyamitra Maróti György : Bernadette Soubirous 2.

 

Két újabb nap telt el, a Hölgy nem jelent meg a barlangban, de hát Leánykám már nem aggódott: a Hölgy dolga, hogy jön-e vagy sem, ki és mit kérhetne számon Rajta?
Közben azért már akadtak kísér?i a barlanghoz vezet? mindaddig magányos útjain: néhány „hiszékeny”, „babonás” városlakó (köztük néhány „jelent?s személyiség”, úrin?” is volt) Bernadette-tel együtt zarándokolt a Massabielle-barlanghoz nap nap után.

 

Szerdán – február havának tizenhetedik napján – meg a következ? esett meg.
 
Bernadette a barlang mélyén ismét elragadtatásba esett, a Hölgy újfent megjelent a homályban, a sugárzó fényben, és azt mondta a tizennégy éves kislánynak:
 ,,Menj, igyál a forrásból, és mosakodj meg a vizében!”

Az ám, de nem volt ott semmiféle forrás: más barlangokban, zegzúgokban akadtak ilyenek b?séggel Lourdes környékén, de a Massabielle-ben semmi forrás nem volt.
Azért mégis,  a fölszólításra,  a kis látnok kezével kaparni kezdett a barlang alján:akkor aztán fölfakadt egy forrás,  egy soha ott nem volt forrás, amely azóta is, máig ontja magából a vizet.
Gyógyító vizet: úgybizony!

És még tegyük hozzá azt is: az elragadtatásában természetfelettien megszépült a kislány,  arcocskáján tisztaság és megillet?döttség sugárzott, oly annyira, hogy a szemlél?k között még a legkeményebb szív?ek szemébe is könnyek szöktek.

 

Aztánaz után  – csodálatos, hihetetlen gyógyulások is történtek, megestek ilyenek.
Csodák történtek Lourdes-ban, magyarázhatatlan csodák a barlangnál és a forrásnál.

No és, a látomások idején a Bernadette köré gy?lt tömegben semmi nyoma nem volt a hisztériának vagy más szokásos z?rzavarnak.
Ez bizony volt, így volt.

A csodák csak úgy megestek: csöndben és nagy hejehuja nélkül estek meg a csodák, nem cirkuszi mutatványok gyanánt estek meg a csodák.


Mentek aztán a dolgok,  a maguk rendje szerint mentek, egészen április havának hatodik napjáig, mely napon – húsvét múlott egy nappal, tehát kedd volt –  Bernadette újból érezte a vonzódást, hogy a barlanghoz menjen.

Vesperás után hát a Lány – Istent?l vagy mi mástól való –  elragadtatásban, leny?göz? csendben térdepelt a Massabielle el?tti lejt?s helyen: nagy tömeg vette már körül akkor.
 De hát  mi zaj támad  tömeg szélén, az emberek között?
 Nehéz léptek, parancsoló hangok hallatszottak, egyre közelebb a helyhez, ahová mindenki áhítozott:
,,Adjanak, adjanak utat!”.
 Dozous doktor, a nagy Vizsgáló, a Megbízott, a Nagyon Okos érkezett.
Már régóta szerette volna megvizsgálni a Lány extázisát.
,,Nem ellenségként jövök” – szólja szája -, „hanem a tudomány nevében.”
Dozous és a helybéli káplán figyelnek, nagyon figyelnek.
És látják.
Bernadette egy földre támasztott, hosszú gyertyát tartott maga el?tt, melyet el?z? napi vendége adott neki. hogy védje a lángot a szélt?l, két kezét fölcsúsztatta végig a gyertyaszálon, amelyet két tenyerével szorongatott. És a lángoló kanócot úgy vette körül két keze feje, mintha egy kagyló két héja volna. Félig nyitott ujjai között a láng megvilágította behajlított tenyereit.
,,De hisz megégeti magát!” — kiabálnak a tömegben itt is, ott is.
,Hagyják!” – kiált vissza Dozous doktor, de maga sem nagyon hisz a szemének. Kisvártatva  vizsgálja a látó lány két kezét, aki sehogyan sem érti, mit keres rajta a doktor?
,,Semmi égésnyom sincs rajta!” — jelentette ki az orvos.

 

Kicsiny fülke, kicsiny kápolnában, a kicsiny Lourdes egyik kicsiny terén.

Jacques Perrier atya – kedves, nevet?s arcú, csillogó szem? ferencrendi szerzetes – kicsi Bernadette kezét fogja, és hallgatja a lány kérdéseit, kéréseit.

„Atyám! Hát igazán úgy gondolja, hogy Sz?z Mária lakik a Massabielle-barlangban? Nem egy Hölgy az?”

Perrier atya mosolyog a lányra: „Mit is mondott neked, Bernadette? Mit is?”

„? a Szepl?telen Fogantatás: ezt mondta, atyám.”

„Bernadette! Mi az a fogantatás? Megmondanád nekem?”

Meleg, fekete szemek tágulnak Perrier-re.

„Gyermek…izé…gyemek…hát…izé…Nemzés atyám.” – motyogja Bernadette.

„Nem kérdem meg gyermekem, hogy err?l mit gondolsz, jól van? De azt áruld el nekem – hisz tanultad a katekizmust -, mi az a szepl?telen fogantatás? Nos?”

„Az…az a…” – gondolkodik Bernadette, aztán eszébe jut:
”Immakulata.. Mentesség a b?nt?l, atyám… Hogy Mária, Jézus anyja különleges kegyelem által soha nem követett el b?nt, mivel Isten eleve megóvta ?t az átered? b?n hatásától. Ezt a tökéletes védettséget nevezzük szepl?telen fogantatásnak, atyám.”
”Úgy van.” – bólint Perriere. – ”És neked azt mondta a Hölgy – igaz -, hogy ? a Szepl?telen Fogantatás. Ugye ezt mondta?”

„Ezt.” – hajtja le kedves fejecskéjét az én Bernadette-em.

„Akkor” – folytatja az atya szelíden – „nem gondolod Bernadette, hogy Mária mutatott utat Néked?”

„Gondolom, gondolhatom atyám, gondolhatom ezt.” – Most kitör a lányból a kétség. – „De hát miért én…miért nekem… miért atyám?”

Hisz ez itt a kérdés – gondolja Jacques Perrier atya maga is.
Miért?

 

Kis város kicsiny terén, kis kápolna mellett kis paplak.

Jacques Perrier töpreng magában: igen, igen miért? Ki ez a Soubirous Bernadette, ez a vitathatlanul kedves, szelíd leányka? Ki ?? Miért neki, miért általa üzent az Úr?

Töpreng a jó atya: a szegénysége miatt? A tudatlansága miatt? Boldogok a lelki…
Miért?

Miért ez a lány a kiszemelt, a csodára elkülönböztetett, az Úrnak elkülönített, a Szent?
Sem az éj, sem a feszület, sem az elmélyedés nem adja meg a választ.

Semmi nem adta meg, azóta sem.

A dolgok id?nként csak megesnek, egyszer?en megesnek.

 

Az 1858. július tizenhatodikai jelenés után Bernadette nem látta többé a Sz?zanyát, de a Hölgy akkor megígérte neki, hogy boldoggá teszi: boldoggá, de nem itt a földön.
Mindenféle jó papok, urak intézték el Bernadette-nek, hogy ne keljen világi életet élnie: nem lett volna az jó. Beteges is volt az én drága Bernadette-em, elkülönített Szent is volt, mit keresett volna itt közöttünk?

Míg Bernadette a nevers-i kolostorban élte rövidke életét, Lourdes nagyvárossá, kegyhellyé n?tt: tudományosan soha meg nem fejtett, ám jól igazolt gyógyulások estek, esnek azóta is.


(No, mit mondtok erre nagyokosok, materialisták, tudvágyók, tudók?
Mit?
Ama forrásnál egymást követ? gyógyulások a hív? és a hitetlen világot egyaránt megmozgatták, és mozgatják azóta is.

 

Bernadette, az én kedves Bernadette-em, aztán halála után –  több mint harminc évig nyugodott a neversi kolostor temet?jében.
Amikor 1909 – ben boldoggá avatásának el?készületeit végezték, az egyházi hatóságok két orvos jelenlétében kinyitották a sírt.
Az eléjük táruló látványtól a jelenlév?knek a lélegzete is elállt.
Bernadette úgy feküdt párnáin, mintha mi sem történt volna: „Az oszlás legcsekélyebb jele sem volt tapasztalható, az id? nem hagyott rajta nyomot, úgy látszott, mintha aludna…” – számolt be err?l az orvos-szemtanú.

Bernadette-et, az én drága Bernadette-emet aztán fölöltöztették, hogy szép ruhában legyen szentté avatása ünnepén, és azóta is ott nyugszik, romlatlanul, kislányos szépségében Nevers-ben. Láthatja bárki, bármi hitetlen.

Miért?

Miért ??

Hát tudom én?

 

Legutóbb szerkesztette - Kavyamitra Maróti György
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.