Jean de La Fontaine (Château-Thierry (Champagne), 1621. július 8. – Párizs, 1695. április 13.) francia író és költ?
Írt elégiákat, színm?veket is, de népszer?ségét állatmeséinek (fabuláinak) köszönheti. Fabulái 12 könyvben jelentek meg, az els? hatot az ifjú trónörökösnek írta, ezekhez Phaedrus ismert állatmeséit verses formában lefordította franciára. A következ? hat már nem annyira gyermekeknek, inkább feln?tt olvasóknak szól. A mesékbe sz?ve éles iróniával bírálta kora társadalmi erkölcseit, az emberi gyarlóságokat, XIV. Lajos és a spanyol király között lév? vetélkedést. Elemz?i szerint az utolsó állatmesék írásának idején La Fontaine már azzal a szándékkal alkotott, hogy az állatok javára ítéljen az emberek felett. Leghíresebb állatmeséi A holló és a róka, A tücsök és a hangya.
Fabuláit a francia grafikus, fest? és szobrász, Gustave Doré illusztrálta. 1922-ben összes meséi megjelentek magyarul Vikár Béla fordításában és Haranghy Jen? illusztrációival az egykori Dante Kiadó gondozásában.
A farkas meg a bárány
A több er? joga gy?z minden más jogon,
ezt én most bizonyítni fogom.
Egy bárány éppen inni készül
a szép kies patak vizébül,
amikor ott terem éhen korgó gyomorral
a Farkas, aki úgyis mindig csak rosszat forral.
„Hogyan merészeled zavarni kortyolásom?”- kiált az ádáz fenevad.
„Lesz érte mindjárt hadd-el –hadd!”
„Fölség! – felel Bari – jaj, könyörgök alássan,
csak föl ne indulj ellenem
s?t vennéd fontolóra kegyesen,
hogy szomjam oltani – ahogyan láthatod – én itt gázoltam, idelenn a vízben,
legalább húsz lépéssel lejjebb, mint te:
lehetetlen tehát zavarnom italod.”
-„De zavarod! – felel a kegyetlen vadállat – azt is tudom, tavaly rágalmaztál csúnyán!”
-„Hogy tehettem volna, akkor még meg sem szült anyám! – felel a kis Bari – most is szopom nyanyámat.”
-„Ha te ne, hát a bátyád!” – S hiába szól Bari:
-„Nincs bátyám …” – „Akkor a fajtádból valaki: mert rajtam rágódtok ti váltig:
ti magatok s rágódnak ?rz?itek s kutyáik.
Én mindent megtudok! És bosszút állok érte!”
Így szólván, megragadja s viszi a s?r?ségbe, szétmarcangolja és fölfalja végül – pörös eljárás ny?ge nélkül.
(Rónay György fordítása)
Aiszóposz:
A farkas és a bárány
A farkas megpillantott egy bárányt, amely a folyó partján ivott, és elhatározta: szépen megokolja azt, hogy felfalja. Ezért feljebb állva szemére hányta, hogy felzavarja a vizet, és nem hagyja ?t inni. Erre a bárány azt felelte, hogy épp csak a szája szélével iszik, s egyébként sem zavarhatja a vizet, mikor ? áll lentebb, a farkas pedig feljebb. A farkas elesett ett?l az ürügyt?l, és most így beszélt: „De tavaly szidtad az apámat!” A bárány erre azt felelte, hogy akkor ? még nem is élt; a farkas viszont így szólt: „Ne faljalak fel, csak azért, mert b?vében vagy a mentségeknek?”
A mese bizonyítja, hogy azokkal szemben, akik el vannak szánva az igazságtalanságra, nem érvényesül az igazságos védekezés sem.
La Fontaine Reimsban papnak készült, de nem találván kedvét a teologiában, víg életet folytatott, mellette irodalommal is foglalkozott (Horatiust és Terentiust fordítgatta). Utóbb szülei kivánságára haza ment, hivatalnoki pályára lépett s meg is n?sült. Csakhamar azonban oda hagyta hivatalát s feleségét és Párisba menve, ismét mulatós életmódra adta magát. Pártfogójának, Fouquet miniszternek bukása után szükségbe jutott és kénytelen volt hazájába visszatérni.
Otthon megismerkedett Bouillon (leánynevén Mancini) hercegn?vel és kastélyában mindennapi vendég lett. A hercegn? számára frivol hangu verses elbeszéléseket és novellákat irt és 1664. ismét elkisérte Párisba, ahol aztán magas pártfogóinak (Condé és Conti, Vendôme és Burgund hercegeknek, az orleansi hercegn?nek és másoknak) kegyéb?l élt.
Racine megismertette Boileauval és Moliére-rel, akik irodalmi munkásságra buzdították. Az udvarba nem volt bejáratos, mert a mindenható XIV. Lajos haragudott rá és az akadémiába is csak nagy nehezen engedte ?t beválasztatni (1684).
Öreg korában megbánta könnyelmü életmódját és hogy irodalmi léhaságait jóvátegye, néhány zsoltárt franciára fordított. 1891. Auteuilben szobrot emeltek neki.
La Fontaine legkiválóbb m?vei: sikamlós, de utánozhatatlan báju versekben irt meséi (Contes et nouvelles en vers, 5 könyv, 1665-74 és azóta nagyon sokszor), amelyeknek anyagát többnyire olasz és francia novellistákból vette, és fabulái (Fables, 1-9 könyv 1668, 7-11 könyv 1678, 12 könyv 1694). Fabuláihoz L. is kölcsönzött az Aesopus- és Phaedrus-féle t?kéb?l, de jellemzésének plaszticitásával, látszólagos félénk naiv hangjával és stiljének bájával a francia irodalom legkiválóbb ilynemü termékeit teremtette meg.
Egyéb m?vei, igy p. drámái is, csekélyebb értéküek. A jobbak közül valü Les amours de Psyché et de Cupidon c, sikamlós elbeszélései. L. összes m?veinek legjobb kiadása a Grands écrivains c. vállalatban van (Regnier Henrik kiad. Páris 1888-92). A magyar irodalomra is jelentékeny hatással volt L. Péczeli József meséi irásában ?t követte. V. ö. Walckenaër, Histoire de la vie et des ouvrages de l. (Páris 1820); Faquel Emil, La Fontaine (u. o. 1889); Taine, L. et ses fables (12 kiad. u. o. 1892); La Fontaine (Nisard francia irodalomtörténetéb?l), ford. Szász Károly (Bud. Szemle 1879).
A halál és a favágó
R?zsét vitt egy szegény Favágó. A sok ágtól
Görnyedten, a gallyak s évek súlya alatt
Nyögdécselve bizony nehézkesen haladt.
S vityillója felé igyekezett a jámbor.
Végül aztán, mikor már nem bírta tovább,
A fát ledobta, s elgondolta nyomorát.
Mióta él, ugyan milyen örömöt ért meg ?
Van ezen a kerek földön nála szegényebb ?
Sokszor nincs kenyere, és nincs nyugta soha.
Asszony, népes család, adó és katona,
Hitelez?, úrdolga rágja.
Nagyobb nem is lehet már nyomorúsága.
A Halált hívja. Az nyomban ott is terem,
Kérdezi t?le, mért hívatta.
“Azért, hogy segítsd föl nekem
Ezt a kéve gallyat – szólt az Öreg -, no rajta!”
Híres orvos a Halál;
Ne moccanjunk mégsem érte.
Addig jó, míg van mi fáj:
Ez az ember jeligéje.
(Rónay György fordítása)
„Egyetemleges emberi tulajdonságként nehezen viseljük a kritikát. Saját hibáinkkal szembenézni a legnagyobb kihívás, nem is nagyon szeretünk effélét m?velni. Másoknál azonban sastekintetünkkel els?re kiszúrjuk a hiányosságokat, s adandó alkalommal szóvá is tesszük azokat.
Létezik azonban egy sokkal kultúráltabb formája észrevételeink közzétételének. Szakítva a naturális egyszer?séggel, próbáljunk egy tanmesével rámutatni a környezetünkben el?forduló, s szót érdeml? apróságokra. Még csak rögtönöznünk sem kell, hiszen az efféle fabulákkal számos könyvet megtöltöttek már az id?k során.
A fabulaszerz?k között nem meglep? módon egy görög, Aiszóposz (vagy ha úgy ismer?sebb Aesopusz) volt az els?. A jóval kés?bb élt La Fontaine nyugodt szívvel kölcsönzött el?djét?l, hiszen biztos lehetett abban, hogy senki sem fog szerz?i jogi pert indítani ellene.
Annyit azért megtett, hogy a prózát verses formába dolgozta át – és már híressé is vált. A f?ként feln?ttek számára írt tanmesék mindig (bár gyakran bújtatott formában) valamilyen általános igazságot fogalmaznak meg. Igazságtalanok lennénk azonban, ha egyszer? plágiummal vádolnánk meg derék franciánkat, hiszen azért saját ötleteit is megtalálhatjuk az eredetileg tizenkét könyvben kiadott fabulagy?jteményében.
Rögtön az els? részben csupa régr?l ismert történetre lelhetünk. „A tücsök és a hangya”, „A holló és a róka”, „A felfuvalkodott béka” valamint „A farkas meg a bárány” ismertségében teljesen biztos vagyok.
Figyelmesebben olvasva el?bb-utóbb biztosan felt?nik az a kissé komor, pesszimista hangulat, ami azért ott van a sorok között. Ez nem véletlenül van így. A kései kritikusok és elemz?k szerint La Fontaine ebben a bújtatott formában bírálta korának társadalmát, s tulajdonképpen ezeknek az ellentmondásoknak a szóvátétele volt az igazi célja. Márpedig saját kora igencsak b?velkedett az igazságtalanságokban. XIV. Lajos uralkodása (f?leg a vége felé) csak kiélezte az ellentéteket.
Gustave Doré jóval kés?bb keletkezett illusztrációi ezt a kissé komor hangulatot ragadták meg – m?vészien kiegészítve La Fontaine fabuláit.”
Galgóczi Móni
Küls? hivatkozások
Forrás:
Pallas Nagylexikon
Wikipedia.org
Galgóczi Móni
mek.niif.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
