Igyekeztem a szobámba, nem volt valami vigadó kedvem. Egyre rosszabbul éreztem magamat, ahogy közeledett a nagy nap. A munka alól bátyám már teljesen mentesített, csak a ruhámmal voltam elfoglalva. Próbálgattam a frizurámat is, bár tudtam, teljesen felesleges. Majd amit mások kitalálnak, az lesz megfelel?. Dühített a végtelen kiszolgáltatottság, melynek ugyan lassan vége lesz, átveszi helyét az egyszemélyes uralom, a férjuramé. Dajkám látta morózus kedvemet.
– Mi bánt, lelkem kisasszonykám? Örülni kellene most egy ilyen hölgynek!
– Eh, jobb ha hagysz magamnak! – löktem egyet rajta. Satrafa, mit sopánkodik itt kelletlen? Türelmetlen voltam nagyon, éreztem, járásom közepette lassan csorogni kezd lábaim között n?iségem jelképe, a teleholdanként megjelen? vörös patakocska. Er?teljes fájdalom hasított hasam aljába és ez minden büszkeségemet aláásva görnyedésre késztetett egy szolga el?tt.
– Jaj! – ordítottam egy nagyot. Az asszony megijedt, láttam rajta, nem tud mit kezdeni a történéssel. Nem is értettem, miért ilyen tehetetlen, hisz jó ideje, mikor legel?ször megjelent és ijedtemben sivalkodva ráztam fel a vár fojtogató csendjét, még ? magyarázta el, nem éjjeli álmaimat használták ki rossz szellemek valamiféle gyilkolásra.
– Kisasszonykám, érett asszonyszemély lett bel?led – nevetett rám akkor foghíjas szájával.
– Mit mondasz, vénasszony? – néztem reá megütközve. Vigyorgott torzan tovább, és megismételte:
– Feln?tt n? lett bel?led, jöhet a házasság, lelkem-gyermekem!
Szeretettel nézett rám, bennem mégis gy?lölet kezdett el fészket verni. Éreztem, arcom megkeményedik, mintha cserép-álarccá változna hirtelen. Este, mikor fáklya fényénél megírtam válaszlevelemet anyai barátnémnak, Drugeth nagyasszonynak, írtam err?l is.
„Drága asszonyom, ruhám majdnem elkészült. Nekem ugyan nemigen tetszik, de a hímzések elviselhet?en szépítik. Majd túl leszek rajta. Bizakodom benne, nagyasszonyként én dönthetek majd ruhatáram fel?l. Megjött a szolgáló, kit küldtél, köszönöm is, bár tudatnom kell veled, nagyon ügyetlen személy. Szívesen visszaszármaztatnám neked, mert én csak dühöngök t?le rendesen. Jó Ilona is elég nekem, öreg dajkám, azzal is csak a bajom, semmiféle segedelmemre nincs.”
Tudtam, nem fog örülni ilyetén levélnek, még azt is gondolhatja, hogy hálátlanul viszonzom figyelmességét, de tudtára kellett adnom, nem szeretem az ügyetlen bels? szolgálót.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: P. Szabó Mária
