Én, Báthory Erzsébet 4. rész

 

Igyekeztem a szobámba, nem volt valami vigadó kedvem. Egyre rosszabbul éreztem magamat, ahogy közeledett a nagy nap. A munka alól bátyám már teljesen mentesített, csak a ruhámmal voltam elfoglalva. Próbálgattam a frizurámat is, bár tudtam, teljesen felesleges. Majd amit mások kitalálnak, az lesz megfelel?. Dühített a végtelen kiszolgáltatottság, melynek ugyan lassan vége lesz, átveszi helyét az egyszemélyes uralom, a férjuramé. Dajkám látta morózus kedvemet.

    – Mi bánt, lelkem kisasszonykám? Örülni kellene most egy ilyen hölgynek!

    – Eh, jobb ha hagysz magamnak! – löktem egyet rajta. Satrafa, mit sopánkodik itt kelletlen? Türelmetlen voltam nagyon, éreztem, járásom közepette lassan csorogni kezd lábaim között n?iségem jelképe, a teleholdanként megjelen? vörös patakocska. Er?teljes fájdalom hasított hasam aljába és ez minden büszkeségemet aláásva görnyedésre késztetett egy szolga el?tt.

    – Jaj! – ordítottam egy nagyot. Az asszony megijedt, láttam rajta, nem tud mit kezdeni a történéssel. Nem is értettem, miért ilyen tehetetlen, hisz jó ideje, mikor legel?ször megjelent és ijedtemben sivalkodva ráztam fel a vár fojtogató csendjét, még ? magyarázta el, nem éjjeli álmaimat használták ki rossz szellemek valamiféle gyilkolásra.

    – Kisasszonykám, érett asszonyszemély lett bel?led – nevetett rám akkor foghíjas szájával.

    – Mit mondasz, vénasszony? – néztem reá megütközve. Vigyorgott torzan tovább, és megismételte:

    – Feln?tt n? lett bel?led, jöhet a házasság, lelkem-gyermekem!
    Szeretettel nézett rám, bennem mégis gy?lölet kezdett el fészket verni. Éreztem, arcom megkeményedik, mintha cserép-álarccá változna hirtelen. Este, mikor fáklya fényénél megírtam válaszlevelemet anyai barátnémnak, Drugeth nagyasszonynak, írtam err?l is.
    “Drága asszonyom, ruhám majdnem elkészült. Nekem ugyan nemigen tetszik, de a hímzések elviselhet?en szépítik. Majd túl leszek rajta. Bizakodom benne, nagyasszonyként én dönthetek majd ruhatáram fel?l. Megjött a szolgáló, kit küldtél, köszönöm is, bár tudatnom kell veled, nagyon ügyetlen személy. Szívesen visszaszármaztatnám neked, mert én csak dühöngök t?le rendesen. Jó Ilona is elég nekem, öreg dajkám, azzal is csak a bajom, semmiféle segedelmemre nincs.”

    Tudtam, nem fog örülni ilyetén levélnek, még azt is gondolhatja, hogy hálátlanul viszonzom figyelmességét, de tudtára kellett adnom, nem szeretem az ügyetlen bels? szolgálót. 

 

 

24látogató,1mai

Szerző P. Szabó Mária 59 írás
"Soha nem történik semmi, csak aminek megengedjük, hogy megtörtént legyen" Nem én mondom, de hiszem.....:) www.pszmirodalom.hu

7 Komment

Hagyj üzenetet