Kavyamitra Maróti György : Rókafogtacsuka

– Nagyapa els? (verses) meséje Millának –

 

Sokat látott halászember
se látott még ilyen csodát:

csuka fogta ravaszt,

róka fogta csukát.

Mi halászunk jó reggelen,

szép Dunának partjára állt:

Palotával szemben
vetette ki horgát.

Öreg halász várakozik:

ma, miféle hal éhezik,

annyira, hogy harap,
és horogra akad?
Falánk csuka csalira kap –

ó, szörny?, balsors reggele -,

csukára csukódó,

borzasztó kelepce,

itt van ám a balszerencse,

csukarossz-sors végezete.

Arra j? a róka,

halreggelit vágyva.

Kapja csukát: hátát, farát,

de csukacs?r körbezárja,

ravaszdinak farokát:
így tartják most egymást.

Halászunk gurulva nevet:

csuka rókafarkat evett,
fogja csukát róka,
rókát tartja csuka:

kacagástól d?l halászunk.
Ám hirtelen fölnéz, hoppla:

támad ötlet mára,
hozzá még jókora.

Átellenben Buda vára:
igazságos Mátyás háza.

Mátyás király – mondják –
kedveli a tréfát.

Mi halászunk gondol egyet –

gondolatból születik tett -,

róka fogta csukát,
csuka fogta rókát,

kettejüket fogja halász,
teszi-veszi tarisznyába,
és Budára indul,
fel a Palotába.

Hallotta: az Igazságos,

jót nevetni nagyon kedvel,

ki megnevetteti,

arannyal fizeti.

Fölindul hát  a Királyhoz,
igazságos, jó Mátyáshoz.
Iszákjában csuka,
róka: egymást fogja

szerelmetes ölelésben,
egy sem enged végzetében.

 

Csónakra kap mi halászunk,
Duna túlpartjára evez,

és Budán irányt vesz,
föl a Palotába.

Palotának kapujában
marcona ?r – nem hiába –

állja ott a vártát,

faggatja a vártat.
„Hová, miért jó halászom,

nem csak ugyan a királyhoz,
lépnél be a kapun?
Nekem a nagyapum,
se gondolta volna soha,

hogy egy közhalász járulna
be a palotába,
s király elé állna.

Mi célból mennél be bátyám?”
„Hogy megnevettessem Mátyást,
jóravaló királyunkat.”
Iszákot nyit halász.
Palota?r hasát fogja,
sejti: halász jutalmat kap,
el?relátóan
bizonyosra halad.
„Beengedlek, rendben, legyen!

De amit kapsz, annak fele,

illessen meg engem!”
Így engedi beljebb.

Volt ám ottan még egy ajtó:

„Hohó Miska, Jocó, Palkó!”

Kapu?r így dörgött,
míg az id? pörgött:
„Meg ne feledkezzél rólam,

felével a jutalmadnak!”

Áll halászom végre,
Mátyásnak elébe,
és kihúzva zsákmányát
nevetteti királyát.

„No, halászom, én ilyen jól
rég nevettem.” – király így szól.
„Jótett helyébe jót!
Milyen ajándékot
kívánsz örömömért, csak mondd!”

„Én, fölséges, jó királyom –
kezedben éltem halálom -,
nem kérek egyebet,
semmi más kegyedet:
ötven botütést adassál,

és nem is kérek semmi mást!”

Mondta a jó halász,
és nem tréfa gyanánt.

Elálmélkodott a Király:
„Szereted, ha hátadon jár
táncot husáng vagy bot?”
Halászunk bólintott,
Mátyás meg parancsolt:
„Szolgák, húzzátok deresre,

hátát verjétek veresre
e szegény halásznak,
mint holmi kanásznak!”
Ám miel?tt ütés csattan,

azt kiáltja a jóember,
deresre két másik
lélek foga vásik,

jutalomnak egy-egy fele,

?rt állókat illeti meg,
legyen tiéd, nesze
huszonöt botütés,
más huszonöt övé legyen.

Ajándékát így szétosztva,
indult volna máris haza:
ám a király visszahítta,
gazdagon megjutalmazta:
csuka, róka meg tán ma is,
egymás farkát harapja.

 

Legutóbb szerkesztette - Kavyamitra Maróti György
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.