Isten a hetedik napon befejezte m?vét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent
munkája után, amit elvégzett.
Akkor Isten látta, hogy nagyon elromlott mindaz, amit alkotott. Isten újra szólt:
„Szüntessük meg az embert, képmásunkat, a magunkhoz hasonlóat! Ne uralkodjanak
?k a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes
csúszómászó fölött, amely a földön mozog!”
És megszüntette Isten az embert, saját képmását, az Isten képmására teremtettet,
a férfinek és n?nek teremtettet.
Este lett és reggel: a nyolcadik nap.
Aztán szólt Isten: „Ne hozzon többé el? a föld él?lényeket fajuk szerint:
háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint ne hozzon el?!” Úgy
is történt.
Isten megszüntette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint
és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó,
jobb, mint el?tte volt.
Este lett és reggel: a kilencedik nap.
Isten szólt: „A vizek ürüljenek ki az él?lények sokaságától, az égen, a föld
felett pedig ne röpködjenek madarak!”
Úgy is történt, Isten megszüntette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az
él?lényeket, amelyek mozogtak, vagy a vízben úszkáltak. És a röpköd? madarakat
is visszavonta, ugyancsak fajtájuk szerint.
Isten látta, hogy ez jó, jobb, mint el?tte volt.
Este lett és reggel: a tizedik nap.
Akkor megint szólt Isten: „Ne legyenek világító testek az égbolton, s ne
válasszák el a nappalt az éjszakától!
Ne határozzák meg ezek az ünnepeket, a napokat és az éveket. Ne fényeskedjenek
az égbolton, s ne világítsák meg a földet!”
Úgy is lett.
Isten visszavonta a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy ne
uralkodjék a nappalon, és a kisebbik világítót, hogy ne uralkodjék az éjszakán,
s hozzá még a csillagokat is visszavonta Isten.
Isten az égboltról levette ?ket, hogy ne világítsanak a földnek, ne uralkodjanak
a nappal és az éjszaka fölött, s ne válasszák el a világosságot meg a
sötétséget.
Isten látta, hogy ez jó, jobb, mint el?tte volt.
Este lett és reggel: a tizenegyedik nap.
Akkor megint szólt Isten: „Ne teremjen a föld zöldell? növényeket, amelyek
termést hoznak, és fákat, amelyek magot rejt? gyümölcsöt teremnek a földön! Ne
teremjen!”
Úgy is lett.
A föld nem termett többé zöldell? növényeket, amelyek így nem hoztak termést
fajuk szerint, és visszavonta a fákat, amelyek gyümölcsöt sem érleltek, magvak
bennök nem lettek a fajtának megfelel?en. Isten látta, hogy ez jó, jobb, mint
el?tte volt.
Isten ismét szólt: „Oszoljanak szét az ég alatti vizek egy helyr?l, és
süllyedjék el a száraz!” Úgy is történt.
Isten egykor a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte
tengernek, most visszavonta neveiket. Isten látta, hogy ez jó, jobb, mint el?tte
volt.
Este lett és reggel: a tizenkettedik nap.
Isten újra szólt: „A vizek közepén sz?njék meg a szilárd boltozat, hogy ne
alkosson válaszfalat a vizek között!”
Úgy is lett.
Isten visszavonta a szilárd boltozatot, és összeárasztotta a boltozat fölötti és
a boltozat alatti vizeket.
Isten a visszavont boltozatot nem nevezte semminek.
Erre este lett és reggel: a tizenharmadik nap.
Isten szólt: „Legyen sötétség!”, és sötétség lett.
Isten látta, hogy a sötétség jó. Isten összevegyítette a világosságot a
sötétséggel.
A világosságot Semminek nevezte Isten, a sötétséget pedig szintúgy Semminek
nevezte.
Azután este lett és reggel: az utolsó nap.
Végezetül megszüntette Isten az eget és a földet.
A föld megsz?nt lett és még csak üres sem: sötétség borította a mélységeket, és
Isten lelke végre újra ott lebegett a mélységek fölött.
És nem lett többé este és nem lett többé reggel: az utolsó utáni nap lett.
Legutóbbi módosítás: 2009.06.08. @ 05:11 :: Kavyamitra Maróti György
