Vandra Attila : Aki ért hozzá

A 90-es évek végén történt. Akkoriban jelentek meg az els? Intel Pentiumok…

    – Szia, Laci! De rég nem láttalak! Hazajöttél édesanyádákhoz látogatóba?

    – Szervusz, öregfiú! Hazaköltöztem Brassóba! Itt lakok ebben a tömbházban! Gyere fel egy kávéra!

    – Na, ha remélted, hogy e meghívást visszautasítom, hát nagyot tévedtél! Persze, hogy feljövök, hogy kritizáljam meg az új lakásodat! Aztán az Mossad kihallgatása következik, ha önként nem meséled el, mit m?veltél az utóbbi 15 év alatt!

    – Annak ára van! Mert neked is vallanod kell a CIA el?tt az utóbbi években viselt dolgaidról! – vette Laci is a lapot.

    Na persze, hogy a Mossad nem elégszik meg szóbeli vallomásokkal, így hát képekkel is alá kellett támasztani egy olyan meredek állítást, hogy “Jártam a a Kis Matterhornon”. Ez pedig kiváló alkalom volt Lacinak, hogy eldicsekedjen vadonatúj számítógépével. Még egy alapvet?en szerény férfi is legalább olyan nehezen állja meg, hogy be ne mutassa új technikai csodáját, mint egy n? az új kalapját. Így hát Laci azonnal bizonyítani is kezdte, hogy nincsen hormonzavara, s nem az albumot vette el?, hanem a számítógépét nyitotta ki, el nem feledve ecsetelni technikai adatait. A designnal nem is volt baj, de…

    – Ez mi, csiga? – gúnyolódott Szabolcs. – Ennél még a fiam 286-a is gyorsabban megy!

    Na persze. Ha a másik dicsekszik, akkor illik benne valami hibát találni. Neki is vannak hormonjai…

    – Nem, ezt egy Intel Pentium, a legújabb generáció, de úgy t?nik, bevásároltam vele.

    – Biztos jók a beállítások rajta? – tamáskodott Szabolcs.

    – Szakember csinálta, az informatikus kollégám. Nem értek én annyit hozzá, hogy magam csináljam. S nem is merem, félek, hogy elrontom. Tegnap itt dolgozott rajta délután négyt?l este tizenegyig. Háromszor installálta újra a Windowst, s a programokat. Azt mondja, hogy valószín?, a processzorja nem dolgozik a gyár által ígért paraméterek szerint, s ki kell cserélni. Azt ígérte, hogy elhozza majd a saját számítógépét, s valami tesztprogrammal ellen?rzi, hogy ha visszaviszem az üzletbe, legyen bizonyítékom. Ám azt mondta, hogy nem tudja, hogy mikor lesz annyi ideje. Ez az én pechem…

    – Te Laci, nézessük meg még valakivel. Több szem többet lát… Szólok Samu bácsinak. Addig menj, s f?zd meg azt a kávét, amivel felcsalogattál ide.

    – Oké! – t?nt el Laci a konyhában, hogy elkészítse a kávét.

    – Öt perc múlva itt lesz – szólt be a konyhába Szabolcs. Ám még meg se f?tt a kávé, s már csegettek is az ajtón. Laci ment ajtót nyitni. Ám egy koros férfi helyett egy 10 év körüli fiúcska állt az ajtóban egy zacskóval a kezében, amelyben floppy lemezek voltak.

    – Jó napot kívánok, Samuka vagyok. Édesapám azt mondta, hogy meg kellene nézzek egy számítógépet…

    – Teee… Te vagy a … Samu bácsi?

    – Igen, édesapám id?nként így szólít… F?leg, ha a számítógépen kell segítsek valamit.

    – Megbízhatsz benne, garantálom, el nem rontja. Legrosszabb esetben nem tudja megjavítani – próbálta Szabolcs megnyugtatni barátját, nem sok sikerrel. De hát milyenek az illemszabályok, Laci nem merte azt mondani, hogy “Nem engedem oda, mert féltem a számítógépemet” – ahogyan ez elvileg természetes lenne.

    Így hát Laci szorongó szívvel engedte oda a számítógéphez “Samu bácsit.” Samuka pedig nem tör?dött a tulaj aggályaival, hanem nekiállt. Oly ördöng?s sebességgel klickelt az egérrel ide-oda, s írt, hogy Laci csak azért tudta részben követni, hogy mit csinál, mert a számítógép csigalassúsággal váltogatta az ablakokat. Ennek ellenére kétségbeesetten állt Samuka háta mögött, hogy… De miért is? Hiszen közbelépni úgy sem tudott volna. A kávéf?z? szortyogása térítette magához.

    – Mindjárt jövök, csak szolgáljam fel a kávét édesapádnak – szólt oda Samukához. Azért jó, ha tudja a kölyök, hogy rajta a szeme…

    Laci már épp vissza akart menni a számítógéphez, amikor Samuka megjelent az ajtóban.

    – Laci bácsi, jöjjön, nézze meg, hogy így jól van-e? Azt hiszem, megtaláltam a probléma okát.

    Laci csak nézte ámulva a felgyorsult számítógépet. Olyan volt, mintha rakétamotort szereltek volna az el?bbi csiga fenekébe. Most már lehetett látni, hogy nem akármilyen számítógép.

    – Ezt hogyan csináltad? – ámuldozott Laci.

    – El volt állítva a BIOS-a.

    Laci nem merte megkérdezni, hogy mi az a BIOS.

    – Jó kis masina… – állapította meg Samuka elismer?en.

    – Te meg érted a dolgod, azt a nemjóját! – ámuldozott Laci.

    – Játék nincs rajta… – folytatta Samuka csalódottan, elképzelve, hogy miként pörögne rajta kedvenc játéka. – S erre fel lehetne tenni olyant is, ami az övén nem m?ködik – tette hozzá gondolatban.

    – Köszönöm, hogy megjavítottad. Ez pedig a tied! A munkádért!

    Samuka csak nézte elképedten a sok pénzt.

    – De hát én ezt nem azért csináltam…

    – Tudom, de megérdemled!

    – De hát ez több, mint édesapám egynapi fizetése!

    – Aki rosszul installálta fel, az is ennyit kért a munkájáért, s nem tudta megjavítani.

    – De hát ? hat órát dolgozott, én pedig 10 percet…

    – Ismered a viccet, amelyben a székely bácsi a kovácshoz viszi a lovát, mert lóg a patkója, aki egy kalapács-koppintással megjavítja? – kérdezte Laci. 

    – 25 bani a koppintás, és 20 lej, mert a kovács tudta, hova kell koppintani?

    – Igen. Te is tudtad, hova kell koppintani. Akarom mondani klickelni.

    Samuka édesapjára nézett kétségbeesetten, hátha kimenti a pácból.

    – Vedd csak el, nyugodtan. Megérdemelted.

    – S ezt arra költhetem, amire akarom? Ez olyan, mint a zsebpénzem? – hüledezett Samuka.

    – Igen, azzal a különbséggel, hogy ez tudásodnak a gyümölcse. Ezért megdolgoztál. Büszke vagyok rád fiam, negyedikes korodban már pénzt keresel!

    – Akkor lesz CD-egység a számítógépemen! A kéthónapi zsebpénzemet hozzáteszem, és elég rá! Hurrá!

    – Az új számítógépeden lesz. Amit szülinapodra fogsz kapni. Most már elárulom. Megérdemelsz egy új számítógépet.

    Samuka nem akart hinni a fülének.

    – Tényleg?

    – Igen, de anyádnak meg ne mondd, hogy elkotyogtam, mert megöl, hogy elrontottam a meglepetést…

    Samuka az apja nyakába ugrott.

    – Na, t?nj el, amíg ki nem fecsegek még valamit…

    Samuka még visszafordult, miel?tt elindult lefele a lépcs?n.

    – Laci bácsi, máskor olyannak, aki nem ért hozzá, ne engedje, hogy a BIOS-ba belematasson, hanem hívjon inkább szakembert.

    Samuka ekkor fogta fel, hogy a szavai félreérthet?k.

    – Nem! Nem úgy értettem! Nem azt akartam mondani, hogy engem, hanem csak olyan valakit, aki ért is hozzá!

    Ekkor Laciból kirobbant a nevetés. Szabolcs is meglátta a férfit, aki egy monitort cipelt felfele a lépcs?n. ? is kapcsolt, s ? is nevetésben tort ki. A két férfi a hasát fogta nevettében. Samuka sért?dötten elrohant. Szinte leverte lábáról a monitort cipel? férfit.

    – Állj, meg, nem rajtad nevetünk, hanem… – szólt Samuka után az apja, de elharapta a mondat végét. Inkább majd otthon tisztázza…

    – Rajtam? – érzett rá a férfi az elharapott mondat végére. – Nekem nem szabad megengedni, hogy a BIOS-ba belematassak? – támasztotta a monitort a korlátra. Nehogy azt mondd, hogy megy a számítógéped, s ? javította meg…

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 699 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.