Pogány Gábor : Fogyik a betű!

Elkísértünk egy poétát, találkozni olvasóval s örültünk a könyvünnepnek. A poéta nem én vagyok…*

 

 

Az antikváriumok sátrait szeretem.

Ott olcsóbb a nyomat. Hozzáférhető a betű.

 

Irodalomnak füstös romjairól keseregnek a köszöntők, a szónokok a betű utolsó napjairól harsognak közhelyeket. Politikusok vedlenek betűvetőkké, s magukat irodalmárnak nevezők vetik magukat a politika színpadára. Köpönyegforgatás is, persze akad szépen. Van, ki már felnőttként hitet tett (itt-ott), és ismét hittétel kötelmét érzi. Előkerülnek ilyenkor nagyjaink, az ünnepeltek; visszatérnek közénk, lejönnek a berlini, az őrségi, a körúti elefántcsonttornyokból, hogy (ki)nyilatkozzanak, s megállapítsák: még olvas a nép.

A szervezők összecserélnek néhány nevet, de hát mindegy is, darabra megy a dedikálás, meg aztán a kutya sem ismeri némelyiket.

(Az elsőkötetes költő egész éjjel le sem hunyta szemét. Forgolódott, kijárt pisilni, inni, majd hajnalban fölkelt, hogy kávét főzzön, mondván erre riadó kedvesének, hogy korán indul a vonat a városba, ahová meghívták dedikálni. Már egy órával a szükséges idő előtt a vasútállomáson ténfergett. Az egyetlen nyitva lévő büfében a szokott hajnali alkoholista-munkakezdős-hajléktalan melegedős forgalom volt. A költő megivott két unikomot és egy sört, mire a hangosbemondó bemondotta vonatát. Lassan ment a szerelvény, örökkévalóságnak tűnt az utazás. Örömmel fedezte föl a sátrak közt kötetének kiadóját, ismerőssel azonban nem találkozott.

Megmutatták neki az asztalkát, ahol alá kellett vésnie művét, majd magára hagyták. Az első kötetes költő ücsörgött egy darabig, nézte a járókelőket, majd úgy döntött, szétnéz maga is. A könyvesektől nem messze egy jó presszóra bukkant, a kávé mellé egy rumot is lezúdított, majd visszasétált asztalkájához. Azaz… a kiadó sátrát megtalálta, de az imént otthagyott asztalon valaki más neve volt kiírva, s a kötetek sem az ő művét mutatták! Persze azonnal kiderült, hogy valaki összecserélt nevet, időpontokat, így első kötetes költőnk boldogan írta nevét az egyetlen orra alá dugott könyvbe, s mikor érdeklődött, hogy ki is az a bátor, ki megveszi verseit, megtudta, hogy a polgármesteri hivatal vásárol minden dedikálótól egy-egy példányt.)

A megnyitókon mindig elhangzik, hogy veszélyben a könyv, majd a könyvhét végén kiderül: soha ennyi látogató, vásárló még nem volt, mint most. Zárszó sem múlhat anélkül, hogy a fenyegetés el ne hangozzék: pusztulóban a betű!

Az antikváriumok sátrait szeretem.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pogány Gábor
Szerző Pogány Gábor 79 Írás
Üdvözlöm a Héttorony közösségét, és köszönetem a meghívásért! Magam firkász volnék eredetileg, de miután korábban írtam egyebet, mint újságot, így laptól távoztom után is folytatom a billentyűzet püfölését. Kérem, fogadjátok kritikával szösszeneteimet, bár megjegyzem: a bírálatokat kritikával tűröm.