Pogány Gábor : Hortobágy – a vidéki sajtó történetének szelete 5.

Hortobágy – ezzel a címmel jelent meg száznegyvenhét évvel ezelőtt egy debreceni folyóirat, amely azután “mindössze” hat évfolyamot élt meg, elfogyasztva két szerkesztőt, nehány munkatársat. Mostmá’ befejezem, mert úgy látom, kezd unalmassá válni.*

 

 

Az 1863 nyarán bekövetkezett szerkesztő-váltás a lap tipográfiájában is jelentkezik. Miután azt Illésy György bemutatásakor (II./2./a) már taglaltuk, hogy a régebbi szerkesztőnek holmi rosszul kezelt pénzek miatt kellett távoznia, valószínűleg sürgősen, így erről most nem ejtünk szót. A legújabb Hortobágy 1863. július 5-én került ki a nyomdából.

Az új szerkesztő, Sárváry Elek (II./2.b.) címlapon olvasható köszöntőjében méltatja elődje munkáját, s megemlíti, hogy azért akadnak olyan témák, amelyekre ő bizony nagyobb hangsúlyt fektetne.

A fejlécből kikerül annak tartalma a cím fölé, vastagodnak a cím betői, nem oly szikárak, mint ennek előtte. A z első oldalon két cikk indul, a Közélet immár eltűnik a lapból, helyette Debreczeni hírmondó lesz, s külön rovatokban taglalják a vidék híreit, s lészen egy közügyek című rész is. A július 2-án utcára került következő lapszám ismét változást hozott.

Olvasói levéllel nyit ugyanis az újság, s a levél témája az a tervezett csatorna volt, amely a Tisza szabályozásával elvesztett ár legelőket, kutakat tápláló vizét lett volna hivatott pótolni. A téma oly fontosnak ítéltetett, hogy a teljes terjedelmű levelet leadta a szerkesztő, sőt az írás a lapon belül is folytatódik. Ezt követi a Debreczeni hírmondó, majd fejezetként Történelmi emlékek címmel az 1685-ös nyomorúságos állapotokról következik egy elbeszélés. Közügyek színesítik a tartalmat.

Az 1863. évi július 19-i számban a manapság bulvárnak hívott társadalmi, avagy különlegesebb események is helyet kapnak, Egyveleg cím alatt.

Nem csak a gazdálkodásban aszályosak ezek az esztendők, merthogy a kulturális életet is a pangás jellemzi. Csekély a közönség, bajokkal küszködik a színi társulat is, a Hortobágyban is többször hangzik panasz a látogatottságra. Leszállított helyárakkal, úgynevezett népelőadásokkal, változatos opera programmal igyekezett a színház nézőket csábítani.

Közben nem állt le az állandó színház építése sem, s 1865. augusztus 20-án megtörtént az első előadás, de az ünnepélyes megnyitóra várni kellett október 7-ig. Érdekes, hogy bár a lap, a színház ügyének elősegítésére alapíttatott, az első előadásról előzetesen nem tesz említést a Hortobágy, sőt az 1865. augusztus 27-i, 35. számban általában a színházról esik szó, pontosabban költségvetésről, ügyvitelről értekezik, arról, hogy melyik néposztálynak milyen műsor lenne javallott. A cikket Molnár György, a budai népszínház alapító igazgatója, a debreceni színház művezetője (művészeti vezetője) jegyzi. Szintén nem híreli a lap az ünnepélyes megnyitót: az október 1-i számban elsősorban gazdálkodási témák a vezető anyagok. Holott a kor sztárjai érkeznek ez alkalommal, azaz október 7é-n Debrecenbe. A megnyitó beszédet maga Jókai Mór írta, a felesége, Laborfalvi Róza szavalta el.

A megnyitón egyébként a néhány éve még helyben tiltott Bánk bánt adta elő a társulat. Az új, állandó színház igazgatója, Reszler István, a korábbi színügyegylet elnöke, a Péterfia utcai ideiglenes színház építője, üzemeltetője.

A megnyitó felett a Hortobágy elsiklott, s  mindössze a mínuszos hírek közt kesereg azon, hogy Molnár és Reszler egymásnak ellentmondva közli a műsorrendet. Reszler egyébként csak 1866 tavaszáig igazgatta a színházat, az irányítást attól kezdve a színi egylet vette át. Még egy érdekesség a színház életéből: Blaha Lujza 1866-tól öt esztendeig játszik Debrecenben.

Erősödött tehát a nemzeti színjátszás, miközben a hatóságok az egyleti életet próbálták visszafogni s egyre több új egylet lépett a közélet porondjára. A sajtó élet is színesedett: feltámadt a Debreczen-Nagyváradi Értesítő. A Hortobágy ezúttal (is) az iskolaügyben vállalt fontos szerepet. Az egyletek, gazdasági társulások szaporodásával egyre több a lapban az értesítő, a közlöny, a közgyűlési beszámoló.

Kicsit esmént előre szaladtunk…

 

Néhány fontosabb dátum: 1863-ban bevezetik a gázvilágítást Debrecenben.

Abban az esztendőben kezdik az addigi deszkapallókat az utcákban kő burkolatra cserélni.

A császári önkényuralommal szembeni nyílt szembeszegülésre első alkalommal a cívisvárosban a debreceni dalárda 1864. július 17-i hangversenyén került sor, mikoron tiltott dalt adtak elő a dalárda tagjai.

1865 decemberében ismét összeült az országgyűlés, amelynek többsége Deák Ferenc kiegyezési tervét támogatta. Debrecent októbar elején érte el az újabb választások híre. A várost ellepték a nemzeti szín lobogók, november 16-án pedig megválasztották Kiss Lajost, Tisza Kálmánt és Patay Istvánt. Utóbbi kettő, mint a Hortobágy 1865. évi november 5-én és 12-én megjelent számaiban olvasható, Deák ellenzékéhez tartozott, míg Kiss Lajos nem nyilatkozott a kiegyezés, vagy ellenállás kérdésében.

1866-ban megjelent az első haditudósítás is a lapban. Ebben az esztendőben bonyolódott ugyanis háborúba a császár az olaszokkal és a poroszokkal. Az olasz területekért vívott ütközeteket sikeresen vette az osztrák sereg, de a poroszok júliusban súlyos vereséget mértek a császári csapatokra. A háború iránt jelentős hazai – magyar – érdeklődés volt tapasztalható, különösen akkor, mikor a harcok a magyar-morva határon folytak.

Nézzük, mit ír erről a Hortobágy 1866. 30., július 29-i számában:

“A fegyverszünet beálltával Pozsonyból számosan mentek ki az ellentáborába, hol – amint egy levelező írja – igen barátságosan fogadtattak s meggyőződhettek az ellen túlnyomó értelmiségéről, úgyhogy majdnem minden katona naplóját és a térképet, melyen csata után fölkeresi a küzdőtért s bejegyzi naplójába élményeit.” a harci hírek egyébiránt ez idő tájt önálló rovatban mutatták be a császári hadak szereplését.

A poroszok elleni háború lenullázta a Habsburg birodalmat, a hadszíntéri vereségeket a gazdasági összeomlás követte, s Bécsnek azonnal érdekében állt legalább a belső egyensúly megteremtése, így a gazdaság helyreállítása.

(’66.) November 19-én ismét összeülnek a képviselők. A hazai sajtó jó része bizakodó, bíznak a konszolidációban. A debreceni lapok már a minisztérium kinevezését is biztosra vették, személyi kérdésekben is állást foglaltak. December elején az országgyűlés elfogadta Deák felirati javaslatát. A Hortobágy (1866. december 23., 51. sz.) vezető cikke ez alkalommal a párizsi zsinat üléséről szól és a lövészegylet megalakulását teszi közzé, utóbbi szabályzatával egyetemben. A történelmi fordulópontot jelentő kiegyezéssel csak a lap második oldalán foglalkozik, mintegy egyéb hírként. Ezt követően Debrecenben egymást követik a megjelenő politikai tartalmú röplapok, az újságokat elárasztják a szabadságharcos történetek, a hazafias tárcák, versek elbeszélések. Miközben a gazdasági összeomlás hatása elérte a várost is: ismét növekedett az adószigor, s a hatóságok elrendelték a hátralékok mielőbbi beszedését, akár végrehajtás útján is. A magyar miniszterelnököt gróf Andrássy Gyula személyében 1867. elején nevezték ki, s Debrecenben ennek tiszteletére díszlövések dördültek el. 1867 márciusában Debrecen visszakapta szabad királyi városi státuszát, április 16-án pedig újjáalakult a város közgyűlése.

Miközben egyre szaporodott a mondanivaló, a hír a lapokban, s lassan meg kellett küzdenie a Hortobágynak is az olvasó kegyeiért. Sárváry szerkesztő már rég nem maga csinálta az újságot: bizonyos Szana Tamás főmunkatársként volt a segítségére 1866-tól. Szana Tamás egyébként jogi oklevelet szerzett, majd több lapot is szerkesztett, például a Figyelőt, az otthont, majd később művészettörténészként jegyzett néhány kevésbé jelentős dolgozatot.

De térjünk vissza a Hortobágyhoz. A megsokasodott mondanivaló, az olvasói igények úgy tűnik, 1867 végére kinőtték a lap addigi formátumát, egységét. Irodalmi, művészeti, közéleti lapból politikaivá kellett válnia. Egyrészről. Másrészről viszont közéletinek is maradnia kellett. A Hortobágyot kiadó színügyegylet így azt látta célszerűnek, ha a Hortobágyot megszünteti, de annak jogutódja képpen feltámasztja a korábban már (1848-49-ben) létezett Alföldi Hírlapot, amelynek élére sikerült megnyerniük annak korábbi szerkesztőjét, Telegdi Lászlót.

“A debreczeni színügyegylet öt és fél éven át a Hortobágy czímű vegyes tartalmú hetilapot adta ki, főleg a debreczeni közérdekek közlönyéül; most azonban, midőn a politikai viszonyok jobbra fordultak, s a sajtó fölszabadult: az egylet időszerűnek hitte, hogy a nevezett hetilapot – hetenkint gyakrabban megjelenő – politikai lappá Alföldi Hírlap czím alatt politikai lappá változtassa át,…”

A Hortobágy utolsó száma 1867. június 23-án jelent meg.

 

Munkámban az alábbi kötetek, írások segítettek:

– Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790-1867) Encyclopaedia Humana Hungarica 07. cd-rom, kiadja az Enciklopédia Humana Egyesület. Budapest, 2000.- Busa Margit: Magyar sajtóbibliográfia 1850-1867. OSZK, Budapest, 1996.- Buzinkay Géza: Kis magyar sajtótörténet, OSZK, 2000.- Hortobágy folyóirat 1861-1867, Debreczeni Színügyegylet, Debrecen.- Vass Csaba: Hatalom, szakralitás, kommunikáció. Kommunikáció- és médiaelméleti tanulmányok. Mek-Oszk, 2007.- Hajdú-Bihar megye sajtóbibliográfiája. A Debreceni KLTE Könyvtárának bibliográfiai kiadványa. Szerk.: Dr. Korompainé Szalacsi Rácz Mária, Debrecen, 1979.- Debrecen története III. kötet, 1849-1919. Csokonai kiadó, szerk: Gunst Péter, Debrecen, 1997.- Szinnyei József: magyar írók élete és munkái. Hungarológiai Alapkönyvtár. MEK-OSZK Budapest, 2006.

 

Legutóbb szerkesztette - Pogány Gábor
Szerző Pogány Gábor 79 Írás
Üdvözlöm a Héttorony közösségét, és köszönetem a meghívásért! Magam firkász volnék eredetileg, de miután korábban írtam egyebet, mint újságot, így laptól távoztom után is folytatom a billentyűzet püfölését. Kérem, fogadjátok kritikával szösszeneteimet, bár megjegyzem: a bírálatokat kritikával tűröm.