Vandra Attila : Taníts meg inni édesapám!

Osztálytársam, Gábor emlékére, aki nincs köztünk. Köszönettel édesapámnak, aki felel?s embert nevelt bel?lem. A két történet nem életrajz. Csak két élett-történet adta a vázat hozzá.

 

El?d

 

A múlt

 

Piroska egy felt?n?en csinos lány volt. Igen, csak volt, mert felt?n?en sántított jobb lábára kilencedikes kora óta, amióta apja részegségében úgy megverte, hogy eltörött a lába. Azóta elég félszeg lett. Kilencedik elején még ? volt a sztár. A nagyobb fiúk is csapták neki a szelet. Amikor hosszú kórházi beutaló után újra iskolába ment, talán nem is a fiúk kezdték el kerülni, hanem ? érezte félembernek magát? Tény, hogy hamar megtörtént a trónfosztás.

Sándor az a férfi volt, akinek határozottsága els? látásra felt?nik. Kategorikus kijelentései mellett bátran kiállt, szembe szállt a tanáraival is, nem csak szüleivel. Az a típusú ember, akinek jelenléte csökkenti az ambivalenciát, s ez biztonságot ad. Ilonának szüksége volt  e biztonságra, hogy szembeszálljon er?szakos apjával. Hogy, hogy nem, azt nem vette észre, hogy Sándor se tudja, hogy hol a határ. „Engem ne oktass ki, hogy mennyit iszom!" Állapotos volt, amikor Sándor ittasan hozzá ütött. Akkor beadta a válópert. 

 

4 hónaposan

 

Piroska apja mellett megszokta, hogy másokról gondoskodjon. A párját vesztett anya kétségbeesésével ?rködött kisfia felett. Elég melegen van felöltözve? Be van takarva? Eleget fejl?dött? Nem volt más, akit magához öleljen.

– Egyél még kisfiam! Még egy kanállal anyukáért! Ezt még megesszük, és kész, tömte bele az utolsó kanállal is.

 

4 évesen

 

A kis El?d érezte az anyai szeretet melegét. Szófogadó gyermek volt. Az utolsó cseppig megette az ételt a tányérból. Hiszen édesanyja mindig azt f?zött neki, amit szeretett. „Ne hagyd ott, hiszen neked f?ztem…" Eleinte még próbált ellenállni, de … soha nem sikerült neki. Aztán már nem is próbálkozott. Hogyan okozzon fájdalmat édesanyjának? Csak a csokoládéval és a sütikkel volt baj. Piroskának állandóan  vigyáznia kellett ne egye túl magát. Nem tudta hol a határ…

 

8 évesen

 

„Ilyent nem illik tenni! Jó gyermek nem rosszalkodik. Meg akarsz bántani? Fogadj szót!" Ez mindig leszerelte El?döt és bocsánatot kért. Meg is kapta. Jól tanult, hogy örömet okozzon édesanyjának. ?volt az osztályels?. Sokan irigyelték Piroskát. „Miért nem lehet ilyen gyerekem nekem is? Az enyém állandóan felesel, rosszalkodik, nem tanulja meg a leckéjét…" A tanító néni öreg, tapasztalt pedagógus volt. „Én félek, hogy ennek egyszer megfizeted az árát…" – csóválta a fejét. Egy szilveszteri bulin valaki akart neki is tölteni egy kis pezsg?t. ?már hozta is szófogadóan a poharat, de édesanyja észrevette. Lett is nagy patália bel?le.

Meg?rültél, gyermeknek alkoholt adsz? Azt akarod, hogy alkoholistává váljon? Ekkora gyermek nem tudja mit szabad és mit nem, s te kihasználod!" „Nem szabad, megértetted? Te még kicsi vagy! Fogadj nekem szót. Megígéred?" fordul hozzá. ?pedig megígérte…  

 

12 évesen

 

El?döt kamaszodó osztálytársai cikizni kezdték. „A kis szófogadó" „Anyukának fiacskája" „A stréber". Két t?z közé került. Szerette volna, ha osztálytársai is elfogadják. Édesanyjának is szót akart volna fogadni. A „bandavezér" hamar átlátta sérülékenységét. Ha valami nagy marhaságot agyaltak ki, ?t küldte a piszkos munkát elvégezni. ?pedig mindig naívan beugrott. Kezdtek szaporodni a tanárok panaszai. „Jól tanul, de…" Otthon aztán mindig bocsánatot kért, és megígérte, hogy: „Édesanyám, soha többé nem leszek rossz. Soha, soha ebben az életben…" Piroska pedig mindig megbocsátott. Ugyanazt nem is követte el még egyszer. Csak mást…

Szilveszterkor mindenki pezsg?vel koccintott. ?is kért, hiszen még volt két maga korabeli kiskamasz, s ?k is kaptak. Édesanyja határozott volt:

– Nem érdekel, hogy milyen degenerált másoknak az anyja vagy az apja, egy gyermeknek nem jár alkohol, s te még gyermek vagy!"- Akkor úgy szeretett volna már feln?tt lenni…

 

15 évesen

 

A házibulin a szül?k nem voltak otthon. Az ünnepelt kitiltotta ?ket. „Ez az én szülinapom, másnál sincsenek a szül?k otthon." Na persze, a megbeszélt alkoholmennyiségnél jóval több került el?. S a poharak teltek. El?d ismerte édesanyja hozzáállását. Nem töltött magának. Édesanyja tiltása ide is elkísérte. Ám ezúttal cikizni kezdték:

– Na mi az, anyámasszony katonája, nem mersz meginni egy pohár sört? Gyerekek, ez nem is férfi! Ez egy buzi!

–  De…

–  Bizonyítsd be, hogy meg mersz inni egy üveg sört… Fogadjunk, hogy nem mered!

Piroska, ha látta volna, mondta volna, hogy:

–  Ne tedd kisfiam, te még nem vagy feln?tt!

Tudta ezt El?d is, de édesanyja nem volt ott. De a társai igen. S ? már úgy szeretett volna feln?tt lenni… Ne szaporítsuk a szót. Társai úgy vitték haza összehányva. Mindegyik utálta lemosni… Másnap bocsánatot kért édesanyjától. S megígérte, hogy soha, de soha többé…

 

20 évesen

 

Ahányszor elment a kollégáival, akár kirándulásra, akár buliba, akár csak beültek egy sörre, mindannyiszor berúgva került haza. S mindannyiszor megígérte, hogy legközelebb vigyázni fog… Most már nem mondhatta Piroska, hogy „Nem vagy még feln?tt…"

 

24 évesen

 

El?d megn?sült. A lakodalmán úgy berúgott, hogy a nászútra egy napos késéssel indulhattak csak el… Megígérte, ezúttal a feleségének, hogy soha többé nem fog egy csöpp alkoholt a szájába venni. Felesége megbocsátott neki a feltétel nélküli szeretet jegyében. A legközelebbi alkalomig El?d be is tartotta ígéretét.

 

28 évesen

 

El?d nem akart elmenni az elvonókúrára. ?nem alkoholista, csak azért mert nagy ritkán egy picit túllépi a határt… Miért, csak ? volt részeg a Pista szülinapján? Másokkal is megesik, s mégse küldik ?ket elvonókúrára.

Felesége dugta el?le az alkoholt. De a haverjai munkaid? után elhívták sörözni. Ilyenkor agresszív lett. Néha meg is egyengette a feleségét. Másnap aztán térden állva esedezett bocsánatért. Felesége pedig mindig megbocsátott neki. „Hiszen megígérte…"

– Jó, akkor segítek neked leszokni. – mondta. S ismét eldugta el?le az alkoholt.

–  Ne igyál! Azt ígérted leszoksz… ­- szólt rá, amikor vendégségben voltak. Ett?l El?d begurult.

–  Állandóan le kell égetned a barátaim el?tt?! ­- Újabb ok volt, hogy bánatában újra berúgjon…

 

32 évesen

 

A negyedik elvonókúra után is visszaesett. Végül kiesett egy autóbuszból. Beverte a fejét. Nem tudták megmenteni… Édesanyja sírva borult a temetésen El?d volt tanító nénijének a karjába.

–  Én vagyok a hibás… Hiába tudtam, hogy milyen veszélyt jelent. Hiszen apám is, az apja is alkoholista volt. Valahogy nem tudom elhinni mégse, hogy a génekben van. Én miért nem váltam azzá? Sok alkoholista n? is van a világon… Én vagyok a hibás. Nem tudtam megóvni t?le. Hiába tiltottam t?le. Hiába mondtam, hogy ne tegye. Nem voltam elég erélyes… Gyenge n? vagyok, nem volt erélyes férfi a házban… S amikor kínálták, nem voltam mellette… S a menyem is hiába dugdosta el?le az italt… Most értem meg az akkori aggodalmad… Soha se tanult meg nemet mondani. Se a hasának, se mások unszolásának, se az alkoholnak, s végül a saját gyengeségének se volt képes. Pedig hogy igyekezett most már a végén! De nem volt képes szegény… Er?sebb volt az a fránya alkohol nála. Én vagyok a hibás…  Azt hittem, hogy anyai kötelességem megbocsátani neki… S úgy t?nik, menyem is így gondolta. Istenem, bocsásd meg az én vétkemet! ?már kész elrontva kapta… Én vagyok a hibás mindenért, mindenért, mindenért…

–  Vajon épp mindenért? Ez talán túlzás… Nekem is lelkiismeret-furdalásom van, hogy annak idején nem szembesítettelek erélyesebben azzal, hogy túlóvod ?t. Hogy mindig te döntöd el hol a határ. Hogy mi a veszélye annak, hogy sohase mond ellent neked. Másnak se tudott. Akkor, amikor az osztályels? jó gyermek volt, én se hittem, hogy ekkora a veszély. Nem hittem, hogy eddig fajulhat. Sajnos ez kés? bánat neked is, nekem is, s feleségének is. S a leányának a legnagyobb veszteség. Mindnyájunknak megvan a maga felel?ssége.

 

Matyi

 

Négy hónaposan

 

–  Aggódom, hogy ez a gyermek eszik-e eleget. Olyan kis vézna…

–  Nagy úr az éhség. Ha gondolod, vizsgáltassuk meg az orvossal, hogy nyugtasson meg. Ha egészséges, majd jelzi, hogy éhes. Ha nem, értelmetlen tömni. – majd elment otthonról

–  Igazad volt… Jujj, de éhes volt egy órával kés?bb… – fogadta felesége este, amikor hazajött.

 

2 évesen

 

Matyi véletlenül belekóstolt a szilvapálinkába. Lett is nagy sírás-rívás… Attól a pillanattól kezdve, ha valamire azt mondták, hogy pálinka, azt meg nem itta volna semmi pénzért. Egyszer édesapja rossz tréfát ?zött vele. Azt mondta a málnaszörpre, amit már félig megivott, hogy pálinka. Nem lehetett meggy?zni, hogy megigya a maradékot. Lett is szül?i perpatvar bel?le…

– Jóllaktál? – kérdezte édesanyja, amikor látta, hogy abbahagyta az evést.

– Igen.

– Ha megéhezel, szóljál. – S elvette a tányért.

 

4 évesen

 

Matyi látta, hogy édesapja sohase iszik két pohárnál többet. Kínálták, zsarolták „Ó csak még egy pohárkával…" ? határozott volt:

–  NEM kérek. NEM! Nekem ennyi elég volt.

Ennek ellenére, hogy mindezt látta, egyszer, amikor édesapja megkérte, hogy hozzon neki egy doboz sört a h?t?b?l, nem akart hozni.

–  Nem hozok. Be fogsz rúgni.

–  Láttál már engem berúgva? Gondolod, nem tudom hol a határ?

–  Nem láttalak.

–  Pedig egyszer megtörtént – vallotta be édesapja ?szintén, majd elmesélte. – Keser? lecke volt, nagyon szégyelltem magam… – fejezte be.

 

8 évesen

 

Matyi még kért a kedvenc tésztájából.

–  Sok lesz! Fog fájni a hasad! – De rá bízták a döntést.

?még evett, a sz?l?i fejcsóválás ellenére. Másnap hányt. Legközelebb, amikor édesanyja csóválta a fejét, nem kért többet. S?t, vendégségben is elutasította.

–  Nem kérek többet. Ne tessék unszolni.

Egy lakodalomban voltak, s valaki megkínálta alkohollal. Megzavarodottan állt, majd édesapjára pillantott, aki kíváncsian pillantott rá: „Na, mit teszel?"

–  Nem kérek válaszolta.

–  A gyereknek több esze van, mint neked! – rótta meg a barátját a Matyi füle hallatára.

 

12 évesen

 

N?vére töltötte a 18-at. Erre az alkalomra az édesapja töltött neki is egy ujjnyi Tokajit.

– Koccinthatsz te is!

Szilveszterkor ihatott egy kis pohár pezsg?t. Még kért. Édesapja habozott:

– Biztos? – de nem várta meg a választ, hanem odaadta a pezsg?süveget, s elfordult. Egy id? után szemrevételezte az üveget. Talán nem is hiányzott bel?le.

Matyi igazi rebellis kamasz volt. Id?nként vérre men? vitákat kezdeményezett édesapjával. Már csakazértis ellent kell mondani neki. Néha kiabált is édesapjával. Édesapja rendszerint az elején felkapta a vizet. Ám sokszor észbekapott, s ilyesmiket mondott ilyenkor:

– Örvendek, hogy elmondtad. És annak is, hogy kifejezted érzelmeidet. Még ha nem is értek veled egyet mindenben. De azt hiszem, ha abbahagyjuk a kiabálást mind a ketten, könnyebben kapunk megoldást…

 

15 évesen

 

A házibulin a szül?k nem voltak otthon. Az ünnepelt kitiltotta ?ket.

– Ez az én szülinapom, másnál sincsenek a szül?k otthon.

Na persze, a megbeszélt alkoholmennyiségnél jóval több került el?. S a poharak teltek. Matyi egy pohár sör után nem kért többet. A „vagányok" cikizni kezdték:

– Na mi az, nem mersz meginni egy üveg sört? Anyámasszony katonája!

– Nem kell több – válaszolta nyugodtan, ahogyan édesapjától látta.

– Fogadjunk, hogy nem mered! Gyerekek, ez egy buzi!

– Nekem nincs szükségem arra, hogy férfiasságom egy cigarettával vagy egy pohár alkohollal megtoldjam – válaszolta nyugodt hangnemben.

A másik nekiugrott. Szétválasztották ?ket. ?felöltözött és hazament.

 

20 évesen

 

– Voltál már részeg fiam? – kérdezte édesapja.

– Egyszer. Keser? lecke volt… De nem kérek még egyszer bel?le. Kutya rossz volt, s másnap irtózatosan fájt a fejem.

– János 18 éves szülinapján?

– Igen. De honnan tudod? S nem szóltál semmit? – kérdezte megütközve.

– Minek? Mindig le tudtad magad is vonni a konzekvenciákat. Volt alkalmam meggy?z?dni err?l az utóbbi 20 év alatt, édes fiam… édes feln?ttem… – tette hozzá mosolyogva.

– Kösz apu a bizalmadat ölelte át az apját, amit már rég nem tett meg… Mert hát férfiak közt nem illik. Fene ezt a világot a sok hülye illemszabállyal!

 

Legutóbbi módosítás: 2008.06.15. @ 13:18 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.