Takács Dezső : Mezítlábas mennyország VIII.

Mindenesetre, már fél öt után ott toporgott a két mezítlábas a rendőrségi váró kockaköves padlóján. Most viszont lábat sem mostak, elvégre a rendőr nem orvos.
– Üdvözöllek benneteket kis barátaim! – lépett ki az irodaajtón, két fényesre suvickolt bőrcsizma. *

Mezítlábas mennyország VIII.

 

Mindenesetre már fél öt után ott toporgott a két mezítlábas a rendőrségi váró kockaköves padlóján. Most viszont lábat sem mostak, elvégre a rendőr nem orvos.

— Üdvözöllek benneteket kis barátaim! — lépett ki az irodaajtón, két fényesre suvickolt bőrcsizma.

 

 

 

Délután, fürdés közben, gipszes karját feltartva a sekély parti vízben dagonyázó Bütyök mesélte el a nagy kalandot Mátyás király lustáinak.

— A mi kertünk végében is mászkál valaki éjszakánként. Nagymama attól fél, hogy valaki a mi dinnyénket és zöldségeinket is megdézsmálja — mondta Huszár.

— Őrizni kellene! — állt elő javaslatával a mostanában egyre több időt a gyepi csapattal töltő, Konrád Jancsi.

— Jó majd egész éjszaka kinn szobrozok neked, egyedül a kertben.

— Építsünk kunyhót, aludjunk kinn mindannyian. Úgy felváltva őrködhetnénk — sziporkázott Mömö.

Ezt már jobb ötletként nyugtázták, de momentán be is érték ennyivel. Úsztak még egy keveset, azután jött a kamradézsmálás, végül a foci. Majd csak az esti csillagbámulás során tértek vissza a dologra, s most már elhatározták, hogy az istálló hátsó falának támasztva, meg is építik a kunyhót.

A következő napon déltájban, az ebédre hazatartó Czakó rendőr állt meg a kártyázó csapat mellett.

— Délután ötkor legyetek benn az őrsön! — szólt oda Lázárnak és Bütyöknek. — El ne késsetek nekem, Rozsnyói őrmester vár benneteket.

— Mit akar tőlünk? — kérdezte bütyök, s már most izzadni kezdett.

— Majd megtudjátok. Legyetek ott! Értve? Na, minden jót!

Rozsnyói őrmestert jól ismerték. Mondhatnám, hogy a kedvencük volt, de ez nem fedné a valóságot. Utálták és egyben féltek is tőle. A Gödrösökben természetesen tilos és életveszélyes volt fürödni. Ezt egy vasúti sínre csavarozott vaslemez tábla is hirdette a bejáratnál. Bütyök, amikor már végképp nem tud mit kezdeni magával, ezen szokta gyakorolni a célba dobást. Rozsnyói gyakran lovagolt ki, karddal az oldalán a Gödrösökbe, már nemegyszer kapta tiltott fürdőzésen őket. Egy alkalommal éppen Bütyököt és Lázárt táncolta meg, akik az íratlan szabályra fittyet hányva délelőtt is kimentek úszni egyet. Már a poros úton baktattak mikor előtűnt az egyébként is makrancos lovát táncoltató Rozsnyói, és körbe—körbe karélyozott a két holtra vált gyerek körül. A ló toporzékolt, prüszkölt, időnként két lábra ágaskodott az volt az érzésük, rögtön eltapossa őket. Az Őrmester ugyan közben kardlappal hadonászott, de mi tagadás a ló félelmetesebb volt.

Akkor megúszták annak tudomásul vételével, hogy a táncoló lovas nem akar velük még egyszer a Gödriben találkozni. Gondolták, ha nem dugja ide többet a képét, biztos nem látja őket. Akkor meg most mi a fészkes fenének hívatta őket.

Minden esetre már fél öt után ott toporgott a két mezit lábas, a rendőrségi váró kockaköves padlóján. Most viszont lábat sem mostak, elvégre a rendőr nem orvos.

— Üdvözöllek benneteket kis barátaim! — lépett ki az iroda ajtón két fényesre suvickolt bőrcsizma.

— Hogy az Istenbe nem rohad le a lába ebben a nagy melegben? — tanakodott magában Lázár, miközben lesunyt fejét valami köszönéspótló mormogás hagyta el.

— Na, gyere be! — bökött a lassan felnéző Lázárra.

— Ez így nem lesz jó — futott át Bütyök agyán, miközben az ajtó csukódását követően lehuppant a fal melletti, fényes barnára koptatott, támlás padra. Így behúz bennünket a csőbe, s már érezte is, hogyan gördülnek le inge alatt az izzadságcseppek.

— Ízlett a dinnye? — indított odabenn az őrmester.

— Hoppá! — csörögte Lázár fejében a leguruló kétforintos. — A rohadt életbe. Erről van szó?

— Nem értem — mondta, csak hogy nyerjen egy kis gondolkodási időt.

— Mondom, a dinnye, amit a komáiddal tegnap loptatok, ízlett? — emelt egyet a hangján az őrmester.

Biztos van még benne több fokozat is — villant át Lázár agyán, s lelki szemeivel már látta is Rozsnyóit, amint tajtékozva ordít, és a most még csak a kezében pörgetett gumibottal, az asztalt veri.

— Én nem loptam dinnyét — jelentette ki tagoltan, és megdöbbenve érzékelte, hogy hangjában nyoma sincs az izgalomnak.

— Persze Grósz Ferkó bátyádtól kaptad ajándékba, mi?

— Nem. Ott voltam tegnap a Kossuth TSZ dinnyeföldjének a közelében. A Száraz-ér túlsó partjáról láttam is egy csapat gyereket, akik megpróbálkoztak a dinnyelopással, de én nem tartozom közéjük, nem is nagyon ismerem őket. Nem loptam dinnyét. Annyira hülye nem vagyok, hogy akkor mennyek fényes nappal lopni, amikor éppen a másnapi piacra szedik a dinnyét. Mi csak arra sétáltunk a barátommal, időnként szoktunk így kirándulgatni.

— Na, ne röhögtessél már öcskös, még majd kiújul a vakbelem! — vihogott Rozsnyói. — Itt áll feketén fehéren a jegyzőkönyvben, hogy te meg a komád loptátok a dinnyét. A többiek láttak benneteket. Na, várjál kinn, és küld be a komádat!

Bütyöknek csak annyit érkezett odasúgni: — dinnyelopás — és már le is zajlott a helycsere.

Mint a későbbi egyeztetésen kiderült Bütyök is ugyanazt adta elő, amit Lázár. Még kétszer ismétlődött a helycsere. Nagyjából megvalósult Lázár látomása. Rozsnyói egyre idegesebb lett. Már a váróban is tisztán lehetett érteni mit ad elő. Jobb kezében tartott gumibotját ütemesen csapkodta bal tenyerébe, néhányszor kilátásba helyezte, hogy a következő ütés most már a hátukon fog csattanni, de ők kitartóan ugyanazt ismételték:

— Én nem loptam dinnyét.

Az volt az érzésük, hogy ennek már soha sem lesz vége. Amikor azután, már Bütyök is harmadszor jött ki az ajtón intett az automatikusan felkászálódó Lázárnak, hogy maradjon nyugton, nem kell már bemennie. Innentől mind a ketten kinn várakoztak, benn kattogott az írógép. Már jócskán rájuk esteledett, mikor csak úgy a csukott ajtó mögül kiszólt az őrmester.

— Na, befelé, mind a kettő!

Bementek.

— Na, ide figyeljetek! — kezdte az őrmester. — Az áll itt a jegyzőkönyvben, hogy ti beismeritek a dinnyelopást, befizettek holnap a TSZ irodán fejenként ötven forint kártérítést, aztán elfelejtjük az egészet. Írjátok alá a jegyzőkönyvet, mert ha tovább ellenkeztek, bemegyek mindkettőtök iskolájába, és mindent elmondok az igazgatónak. Itt írjátok alá!

Egymásra néztek és aláírták. Hazafelé az úton forrt bennük a méreg. Megfogadták, hogy ezt a szemétséget a TSZ is, de Mihucék is nagyon meg fogják bánni.

Otthon, őszintén és részletesen elmondták mi történt. Lázár apja előbb beszélt Bütyökkel is, az után bement a rendőrségre és kérte, vegyék tudomásul, hogy a fia és annak barátja nem lopott, de nem érdekelte őket. Kifogásolta továbbá, hogy két kiskorút szülői jelenlétet mellőzve hallgattak ki, de ettől sem hatódott meg senki.

Mindketten megkapták végül otthon a szükséges pénzt, elmentek a TSZ irodába, s furcsa tekintetek kereszt tüzében befizették az ötven forintokat. Még nyugtát is kaptak róla. Mire a többiek közt ültek a gyepen, már készen állt a bosszú terve.

Először is el kell lopni a TSZ-től legalább, százforint értékű dinnyét. Azután figyelni kell Mihucékat, s amikor megint lopni mennek, csőbe fogják húzni őket.

A tervet mindenki jónak találta, és alig várták, hogy induljon a kivitelezés. A dinnyét legjobb éjszaka lopni. Kapóra jött Rozi néni korábbi aggályoskodása, most gyorsan megépítették Huszárék kertjében a korábban már eltervezett kunyhót, és elkérték magukat éjszakára. Így azon az éjszakán összesen hat potenciális dinnye tolvaj őrizte Rozi néni dinnyéjét és zöldségeit. Végül is a jó szakemberből sosem elég.  

A kunyhóban heverészve várták az idő múlását, olykor járőröztek kicsit a kertben. Holdtalan viszonylag sötét éjszaka volt s ez kedvezett nekik. Úgy tíz óra után észrevették, hogy valaki járkál a kerítésen túl a temetőben.

— Jézusom! — döbbent meg, Huszár. — Még majd igaza lesz Nagymamának. Jön a dinnye tolvaj.

A magos férfialak azonban tovább ment, s a néhány portával odébb lévő, éppen szolgálatot teljesítő öreg vasutas kertjébe mászott be. Nagy kő esett le a szívükről, mikor rájöttek, hogy a lopakodónak nem Rozi néni dinnyéje, hanem az öreg vasutas fiatal felesége kell.

Most már végre elindulhattak. A TSZ-nek a Gödrösök mögött is volt egy kertészete, itt a tavakból öntözve termeltek zöldségféléket és dinnyét is. Ide igyekeztek. A dinnyetábla a legszélső bányagödör meredek partja fölött kezdődött. Könnyen megközelítették, már csak fel kellett mászni. A görögdinnyéhez valamennyien értettek. Azt is tudták, hogy éjjel hiába nyomkodják az érett dinnyét, mert az ilyenkor lehűlve ugyan úgy nem recseg, mint az éretlen. Éjjel az egyetlen megbízható módszer a kopogtatás. Amelyik tompán pufog az ember tenyere alatt, az érett. Az élesen kopogónak még időre van szüksége. A sárgadinnye az külön világ, ahhoz csak a zöldségbolti eladónak tanuló, Mocsári Zoli értett. Így ő ment balra, a többiek mind jobbra. Akinek már meg volt a két görögdinnyéje az a gödörbe visszahúzódva várt a többiekre. Hamarosan mindenki a gödörben kuksolt, csak Zoli nem volt még sehol. Ő békaügetésben haladt előre, sorban szimatolta a sárgadinnyéket, de egyik sem nyerte el a tetszését. Épp egy jónak tűnő turkesztánit szimatolt, mikor meghallotta, hogy vele szemben, és felé közeledve is szimatol valaki. Aztán rájött, hogy a valaki az inkább valami. A csősz kutyája közelített hátszéllel, földre nyomott orral. Mikor észrevette Zolit, már nem volt közöttük három méter sem. Éles nyikkanással, egy mozdulattal fordult és lesunyt fülekkel vágtatott gazdája lába mellé.

— Na, mi az, Bolhás? Nyulak mi? Majd holnap rakunk ki csapdákat, aztán elkapjuk őket.

Végre aztán Zoli is megjött a sárgákkal, mehettek vissza a temetőn át a kunyhóba. Jól teletömték a hasukat, a maradékot, pedig elspájzolták szűkebb napokra.

 

folytatjuk

 

Legutóbb szerkesztette - Takács Dezső
Szerző Takács Dezső 190 Írás
Viharban érkeztem, vaksötét éjszaka. Hajlongó jegenyék, átázott föld szaga, s Anyám volt ott még, meg a bába, mikor belesírtam ebbe a világba, a Sztálin utca nyolcban, alig hallhatóan.