Apáti Kovács Béla : Szegény ember kenyere

 

Hol volt, hol nem volt, Nekeresdországban élt egy király. Akármit f?ztek neki, semmi sem volt a fogára való. Mindent undorral tolt el magától. Szegény szakács majd idegbajt kapott, mert nem tudta, mit készítsen a királynak.

Odáig fajult a dolog, hogy a király megfenyegette a szakácsot, ha nem f?z neki olyan ennivalót, amit szeret, akkor karóba húzatja.

Törte a fejét a szakács, hogy mit találjon ki, de semmi jó gondolat nem jött ki a kobakjából.

Amint búsan ült a konyha el?tt a lócán, egyre csak arrafelé ment a szegény ember.

– Miért lógatod az orrod, szakács? – kérdezte a szegény ember – Tálán csak nem a macska szaladt el a töltött galambbal?

– Bár csak az szaladt volna el, akkor semmi bajom se lenne.

– Akkor meg mi a bajod? – kíváncsiskodott a szegény ember.

A szakács részletesen elmesélte a búját-baját. Nem tudja, milyen ételt, készítsen a királynak, ami ízleni fog neki. Már mindent kipróbált, de egyik sem tetszett. Az ebéd láttán csak a vállát vonogatta, és a kutyája elé vetette, hogy legalább az lakjon jól vele.

A szegény ember kicsit gondolkodott, majd egy nagyot, csapot a homlokára:

Ne búslakodj ez miatt! Segítek én olyan ebédet f?zni, ami ízleni fog a királynak.

A szakács nagyon kíváncsi volt. Még csak elképzelni sem tudta, mi lehet az az ennivaló, amit ? nem ismer.

– Cseréljünk gúnyát! – mondta a szegény ember – Mától én leszek a király szakácsa. Te pedig vedd fel a ruhámat, és várjál itt holnap estig!

Ruhát cseréltek, és a szegény ember bement a konyhába. A kukták legnagyobb meglepetésére nem állt neki azonnal az ebédf?zésnek, hanem leült a kisszékre, és szunyókált egy kicsit.

– A király nagyon mérges lesz, ha pont délre nem készül el az ebéd – mondták a kukták – Mesteruram, nem ártana elkezdeni a f?zést.

A szegény ember  rezzenés nélkül válaszolta:

– Ma délben, fenséges királyunk olyan pompás ebédet fog enni, amit még soha életében nem evett.

– De hiszen még neki sem állt az ebédf?zésnek! Mindegyikünket karóba húzat, ha az ebéd nem készül el délig! – siránkoztak a kukták.

– Ne féljetek, minden rendben lesz!

A kukták elvonultak szomorúan, és már el?re felkészültek a legrosszabbra.

Délben a hopmester jelt adott az ételek behozatalára. Máskor a szolgák hosszú sorokban hozták a jobbnál jobb ennivalókat, de most csak a szegény ember ballagott be hóna alatt egy jókora, ropogósra sült cipóval.

A királyi asztalnál mindenki nagyon meglep?dött, de legjobban maga a király.

– Tréfálsz velem, te szakács?- vonta kérd?re a király a szegény embert.

– Fenséges királyom, miért tréfálnék önnel?. Most olyan finom ebédet hoztam önnek, hogy még soha nem evett ilyet. A friss, ropogósra sült cipónak nincsen párja a világon.

Erre a király olyan haragra lobbant, hogy majdnem feldöntötte az asztalt.

– Micsoda? Ebédre csak kenyeret egyek, mint a pornép? Karóba húzatlak, felnégyeltetlek! Vessétek tömlöcbe ezt a gazembert, az összes kuktával együtt! Még látni sem bírom ?ket. Azonnal kerítsetek egy másik szakácsot, aki rendes ebédet f?z nekem!

Rohantak a katonák, hogy tömlöcbe vessék a szegény embert, de még miel?tt megfoghatták volna így szólt a királyhoz:

– Fenséges királyom, miel?tt tömlöcbe vetetne, hallgasson meg. Kérem, teljesítse a kívánságomat!

– Nem bánom, mi légyen az?

– Csak arra szeretném kérni, hogy miel?tt el kell búcsúznom szeretteimt?l, jöjjön velem ki a mez?re, ahol a parasztok aratnak. Szeretném, megmutatni, mib?l készül a kenyér.

A szegény ember és a király kocsira ültek. Mentek jobbra, mentek balra, hegyre fel, völgybe le. Sok id? eltelt, amire megérkeztek a búzatáblához, ami olyan volt, mintegy hatalmas aranytál.

Amikor a hosszú kocsikázás után lekászálódtak a kocsiról, a király igen csak megéhezett, mert hiszen délben nem evett semmit, a kocsi meg kirázta bel?le, ami még benne volt.

– H? a nemjóját, de megéheztem – mondta – Most még talán a vasat is meg tudnám enni.

– Vassal ugyan nem szolgálhatok, de bizonyára valamelyik arató tarisznyájában lapul némi kenyér vöröshagymával, ami megmaradt délr?l.

Füttyentett egyet, és az aratók mind a szegény emberhez futottak. A szegény ember el?adta nekik, hogy a király éhes, de az aratók csak a fejüket rázták jelezve, hogy minden ennivaló elfogyott délben.

– Talán csak maradt egy kis kenyér a tarisznyátokban? – kérdezte.

Sajnos ma még azt is megették, mert a nehéz munka éhessé tette ?ket. Már éppen csalódottan el akartak köszönni, hogy visszamenjenek a várba estebédre, amikor az egyik marokszed? lány a kosárkájában talált egy száraz kenyérhéjat.

– Fenséges királyom, ha nem sértem meg vele, a kosaramban találtam egy kevéske kenyérhéjat, amit a kiscicámnak gy?jtöttem össze. Ha elfogadja, szívesen odaadom, majd a kiscica éjjel fog egeret.

A király mohón kapott a kenyérhéj után, mert már a szemei majdnem kiestek az éhségt?l.

Mid az utolsó morzsáig felfalta, még csak egy hangyányit sem hagyott bel?le.

– Az iskoláját, még sohasem ettem ilyen finomat. Nem gondoltam volna, hogy a kenyér ilyen jó lehet!

– Fenséges királyom, de még milyen finom, f?leg, ha megkóstolta volna azt a ropogós cipót, amit délben szolgáltam fel önnek. Az lett volna csak mennyei lakoma! Ezeknek, az embereknek köszönhetjük ezt a sok finomságot. Verejtékes munkájuk által lesz teli nap, mint nap az asztala finomabbnál finomabb ennivalókkal. Kora reggelt?l kés? estik fáradoznak, hogy semmiben ne legyen hiány, és a gabona be legyen takarítva, amib?l a molnár lisztet ?röl, és a pék megsüti a ropogós cipót.

– Itt terem ez a csodás ennivaló? – ámult el a király, s körbejárta a búzatáblát, kezébe vett egy kaszát, s?t még kaszálni is megpróbált vele, de ett?l csak még éhesebb lett, alig várta, hogy hazaérjenek, és vághasson saját kézzel egy nagy szeletet a délr?l megmaradt kenyérb?l.

Mire hazaértek meg is feledkezett róla, hogy tömlöcbe akarta vetetni a szakácsot és a kuktákat. Mindjárt a kenyeres szekrényhez ment, és degeszre ette magát a jó ropogós cipóból.

Szegény ember kihasználta, hogy senki nem figyelt rá, kiugrott az ablakon, és rohant az igazi szakácshoz.

– Siess vissza a konyhába, és f?zzél vacsorát a királynak, mert olyan éhes, mit a farkas!

– De mit f?zzek, amikor semmi sem ízlik neki?

– Ett?l ne félj, ha mégis fintorogna, vagy válogatna, akkor csak súgd a fülébe: Ugye milyen finom volt a száraz kenyérhéj?

A szakács nem értett semmit az egészb?l, de nem volt id? töprengeni. Megfogadta a szegény ember tanácsát, és gyorsan visszament a konyhába. Úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Senki nem vette észre a cserét, még a kukták sem. Ezentúl a szakács bármit is tett a király elé, annak minden ízlett, de legjobban a ropogósra sült kenyér, mert ? is megpróbálta milyen nehéz a paraszti munka, az aratás.

Szegény ember még egy ideig álldogált a vár el?tt, de amikor látta, hogy minden rendben van, szépen csöndben elballagott egészen a nagy tölgyfáig, ahol leheveredett, és el?vette tarisznyájából a maradék kenyerét vöröshagymával, amit jóíz?en elfogyasztott, majd mély álomba merült. 

Legutóbb szerkesztette - Apáti Kovács Béla
Szerző Apáti Kovács Béla 182 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.