Feltorlódott id?k roncsolt, elny?tt mocskában, mint megtépázott, szárnyaszegett madár élünk, mert túl sok fantáziát láttunk a világban, túl sokat hittünk; most elvesztésükt?l félünk. Filozófok, költ?k minduntalan megmondták: igaz bölcs meghajol, míg kérkedik a bolond, s mégis, az örömök melyiküket pártolták, melyiket szállták meg nyomasztó lelki gondok? Lám er?s, leomolhatatlan fellegvárban, saját világában vidáman él a bolond, társai képzelt lények, sokra van magával semmiért, szánalmas kis figura; de boldog! Ám a bölcs megértette az élet folyását, egyedül, magányosan valóságtól retteg, jutalomként megkapta istenek tudását, de az elérhetetlen vágyásától szenved. Lennék inkább megvetett, kicsúfolt teremtés, mint tiszteletreméltó, szelíd mártír-lélek, ha egész életem ?rült, boldog betegség, nem pedig lassan vánszorgó, zokogó évek. Szép aranykor óta nagyot fordult a világ, titkos igazság született nyöszörg? bajban, valószín?leg felül áll ez minden vitán: nicsak, okos a bolond s a bölcs lett a balga.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:48 :: Kovács Henrietta
1991.10.20., Debrecen - a kemény tények....:)
ÃÂrni, írni, írni... egyszer álmomban egy cseresznyefán ülő fiú megkérdezte tőlem, hogy mikor lennék a legboldogabb?
"Akkor - feleltem - ha mindig ősz lenne, én pedig egész életemben egy fa alatt ülve írhatnék..."
Ez persze így nem teljesen igaz, de majdnem... :)
"Mint minden emberi lény, képes vagy szeretni. Hogy tanultad meg? Nem tanultad meg: hiszel benne. Hiszel benne, és szeretsz."
/Paulo Coelho/