Kovács-Cohner Róbert : Csend

úgy átölelnélek

de helyettem

átölel a csend

a gyertyafényben

világok surrannak át

a vörösbor opálos testén

azon át látlak

messze

másként

érted szavaimat

belőlem beszélnek

úgy beléd költöznének

de a csend költözik beléd

borzongató intimitás ez

mikor legbensőbb bugyraid

tárod fel a csendnek

és ő átjár

szemtükrödből hullik alá a csend

fekete

érthetlen végtelenje

vagy a könny

kezemre gördül

kezemhez ér

ahelyett hogy te érnél hozzá

bekúszik körmeim alá

a csend

kapirgál a falon

tik-tak

tik-tak

félsz hogy meghallod

ahogy az óra ketyeg

és még a perc

az ingához kötözve

Krisztust játszik

megbocsát

az inga

nem mozdul még

még szélcsend van

a bor sem fodrózik

sima tükre

nem remeg

megdermedt lélegzeted

tanyát ver álmaid rengetegében

és ott is

holdfény helyett

vetül rád a csend

szörnyű ketreceket

fest körénk a fent

hogy próbára tegyen

kéklő lélegzetem

egy másik erdőben kóborol

míg ajkaid nézem

míg átölel

helyettem a csend

még nem kell,

hogy megöregedj

de ha én zárnálak karomba

hazugsággá válna az

ami kimondatlanul igaz lehet

nem alszol

csak meghaltál kicsit

de jobb-e az ébredés

egy árnyékot simít arcomon kezed

nem láthatom beléd

az érzéseket

nem nézel a lélek elmereng

ahogy körbefon kettőnket a csend

öreg leszel mindjárt

sok lesz a szó

szenvedéssé lesz a szenvedés

rúttá a rút

igazzá az igaz

de a kontúrokat most még

egybe hajtogatja

az ablakonon kihajolva

görnyedt háttal a csend

most érezheted

most simítja a kezed

látod valahol ez lehetett

kettőnkkel

egy régi mesében

ez a nyitott ablak és a csend

görbe hátú alakja

ahogy az ablakon kihajol

 

állj

 

érezted ugye

te is érezted

csak megérintett

átsuhant rajtunk

a szemed szomorú

nem akartad látni

őszülsz

tik-tak

nem félsz

érzed ugye

velünk marad

minden ostoba szavunk mögött

minden tévedésünk mögött

minden bűnünk mögött

ott lappang szemhéjunk mögött

a ráncokban a árkokban

a leküzdhetetlen határokban

ölelj át

öleljük át egymást

ahogy lehetett volna

tik-tak

látod ilyen lettem volna én

és ilyen te

még ne engedd el a kezem

képzeld el hogy erre az értelmetlen

jövő nélküli pillanatra

hogyan fest színeket a csend

értsd meg ami érthetetlen

lásd meg ami láthatatlan

halld meg a csendet a szavakban

tik-tak

még ne engedd el a kezem

nézz át a vörösbor

opálos derengésén

nézz át a véren

hogy láthasd

hogy csüng

mindjárt lehull

a perc ernyedt teste

hangosan fog koppanni

de ne fogd be füled

addig maradjunk így

ahogy lehetett volna

ha nem lett volna

nincs és a van

ölelj át hangtalan

ne búcsúzz

a fények

a csend néma szenvedéllyel

hadd járja át a tested

özveggyé tesz

nézd az erkélyen

meggyűrődik az éj

a csend elfáradt

meggyűrődik az éj

s ráncaiban a fények kigyúlnak

a gyűrődésből lesz majd új világ

átölelnélek

tudod

nézem a szemed

még sosem néztem bele

nem volt idő

értelek és látlak

a végtelen csendpatakokban

végre itt vagy

hát láthattalak egyszer

átölellek

és mindkettőnket

még átölel a csend

egy pár szál hajunk viszi

egy pár fontos emléket

egy pár őrizett érzést

néhány dobbanást

és mi megadjuk neki

magunkból lényegünk

és még

mindkettőnket

átölel a csend

ne búcsúzz

tiéd marad hangom

tiéd marad szemem

tiéd marad kezem

lélegzetem

és enyém tiéd

a csendben…

 

nézd – elmúlt

 

elmúlt minden

 

leng az inga

 

megváltás-

 

2004

Legutóbbi módosítás: 2007.11.18. @ 23:54 :: Kovács-Cohner Róbert
Szerző Kovács-Cohner Róbert 111 Írás
1986 márciusában születtem Budapesten. A Radnóti Miklós gimnázium elvégzése után az ELTE BTK filozófia szakára jelentkeztem – ezzel párhuzamosan a MUOSZ-nál emelt szintű újságíró képesítést is szereztem. A filozófia mellett az esztétika szakot és a Belső-Ázsia tanszék óráit látogattam. A gimnáziummal párhuzamosan gyakornokként dolgoztam a Kossuth rádiónál. 2008-ban az Esti Hírlap kultúra rovatához kerültem vezető újságíróként, majd a Népszabadság és a Népszabadság Magazin, valamint a Repertoár kulturális cikkeiért feleltem. 1998 óta írok, első versemet 2000 januárjában publikálták. 2007 szeptemberéig az AlkoTó-ház internetes irodalmi portál szerkesztője, előtte pedig a KözKincs főszerkesztője voltam. 1998 óta írok, első versemet 2000 januárjában publikálták. Első önálló kötetem, a neon 2006-ban jelent meg, a Glória kiadó gondozásában. Ephata - álom egy ablak üvegén című kötetem Vedres Csaba zongoraművész (ex-Aftercrying) cd-mellékletével és Veszely István grafikáival 2007 augusztusában került a könyvesboltokba. Jelenleg a Nők Lapja, a Nők Lapja Évszakok, a Könyvjelző, a GameStar magazin újságírójaként dolgozom, az iPhone Hungary-nek pedig szerkesztője vagyok. Mégis: ami a legfontosabb számomra, az a színház. 2009 óta az ország számos színházában játsszák drámáimat (Modern Elektra: 2009 - Vörösmarty Színház, Orfeusz és Etília: 2011 – Pesti Magyar Színház, Jászai: 2012 – Csokonai Színház, Na'Conxypanban hull a hó: – 2012 - Csokonai Színház, Tanár úr kérem, minden másképpen van!: 2013 - Vörösmarty Színház. Bemutató előtt: Boldogságtöredékek: 2013 – Nemzeti Színház, Gyöngéd Barbárok (Hrabaliáda) – 2013, Csokonai Színház). A drámaírás mellett dramaturgként is több színház munkájában veszek részt. 2009-től 2011-ig a Vörösmarty Színház NKA támogatást elnyerő Rivalda magazinjának voltam a főszerkesztője. Műfordítások: Schwarz-Tebelak: Godspell (bemutatta a Vörösmarty Színház), Shakespeare: Macbeth, Agatha Christie: Feketekávé (bemutatta a Vörösmarty Színház). Firka a falra /Kaleidoszkóp könyvsorozat, Kaleidoszkóp Nemzetközi Versfesztivál/(2005), Radír (2003, 2004). Cikkek: Haszon magazin (2004), Hírlevél (2005-től Közelkép, Képző-művészet, Fórum, Szakmapolitika rovat), Filozófiai szemle (2005-). Esti Hírlap, Népszabadság, Nők Lapja, Nők Lapja Évszakok, Könyvjelző, iPhone Hungary, Gamestar – utóbbi lapoknál a mai napig dolgozom. Honlapom: http://www.verssorok.hu Írásaim megjelennek még a http://www.artpresszo.hu -n A Héttoronynál 2007 augusztusától 2008 augusztusáig dolgoztam szerkesztőként.