Kedveseink!
Mozi
Mivel a gyerekeink látták, hogy olyan elfajult maradi ízlésünk van, hogy a filmektől elvárjuk még azt is, hogy tartalmuk legyen, elhatározták, hogy mind a négy „Gyereket” elviszik a moziba egy Disney filmet megnézni. Így aztán felkaptunk a családi kocsira, és hipp-hopp, húsz kilométerre ott is voltunk a mozi óriási parkolójában.
Már a parkolóban „moziszag”-ot lehetett érezni, ugyanis nemcsak benn, hanem a kornyékén vajas pattogatott kukorica szag van, e nélkül az amerikai mozi elképzelhetetlen. Persze az óriási pohár pattogatott kukorica mellé mindenféle más nyalánkságot és italt is árulnak, szép csomagolásban.
Mint minden modern mozi, itt is hat teremben vetítenek, hat különböző filmet. Az óriásira méretezett váróteremben csomó elektronikus játék! Egyik szebb és tanulságosabb, mint a másik! Például egy ablak nagyságú képernyőn, cápákra lehet vadászni robbanó töltetekkel, és az eltalált rémesen vicsorgó cápa darabokra robban. Repülnek a véres húscafatok, vörös lesz a víz körülöttük. Egy másik játékon, ellenséges katonákat lehet irtani a legmodernebb gépfegyverrel, éppen csak jól kell célozni! Ezekből a népszerű játékokból, öt-hat van, hogy a gyereknek ne keljen várni, amíg a másik kész lesz. A szendébb kislányoknak interaktív karate harc van a képernyőn, ahol egy csinibaba, ha ügyes a kis játékos, pacsajra veri az ellenfelet. Aztán egy csomó autóverseny! Régi autókat lehet ócskavassá gázolni.
Tehát a kis lurkók szórakoznak egyet meg a film kezdete előtt.
Ehhez semmi köze, de feltettem magamnak a kérdést, hogy ugyan miért gyilkolnak meg évente tizenháromezer amerikait, és az országúti kamikádzéknak miért van évi kilencvennyolcezer halálos áldozatuk? Csak nem agresszívek az emberek?
Aztán bementünk a jó hidegre kondicionált terembe, negyvenöt-fokos szögben emelkedő nézőtér, óriási fotelek, amiben félig fekve lehet ülni, minden fotel karfáján pohártartó, ilyesmit csak Neptunon láttunk, abban a kis családi moziban, ami a nagy Nicolaenak már nem volt jó, és oda dobták a népnek, de ott csak két ilyen fotel volt, a többi válogatott halandóknak már jóval kevésbé kényelmes helyek jutottak.
Az óriási vetítőfelületre reklámokat vetítettek, aztán elkezdődött az előadás. Egy fel óráig csak a következő hónap szenzációinak a kivonatát láttuk és akár tetszett, akár nem, végignéztünk egy pár finom kis gyilkosságot, persze a gyerekek is.
Végül csak elkezdődőt a computeren készült szédületes rajzfilm egy kis tengeri hal kalandjairól. Ez tényleg egy megható kis gyerekmese volt, fantasztikus technikával, soround hanggal, amely szerencsére olyan hangos volt, hogy elnyomta a mélyentisztelt csámcsogást.
Mindentől eltekintve élveztük a szép kis mesét és a fantasztikus szín és hanghatásokat.
Véget ért a film és megindultunk kifelé, túlzás nélkül az volt az érzésem, hogy egy szeméttelepen kell átgazoljak. Minden tele a csomagolástechnika remekeivel, üres poharak, műanyag üvegek, papírok és szemét, szemét, és mégegyszer: szemét!
Egyszóval jólesett a vacsora a kiadós szórakozás után.
Amerikai konyha
Olvasom egy doboz tartalmát: „Víz, magas fruktóza tartalmú kukorica szirup, hidrogénalt növényi olajok (kókuszdió és pálmamag olaj), két százaléknál kevesebb szódium kazeinat, természetes és mesterséges ízesítők, modifikált élelmiszerkeményítő, xanthan és guar gumik, polysorbitat, 60 sorbitan-monostearat, sodium poliphosfatok, beta carotin(színező).
Száz dollárt annak, aki rájön, hogy ez mind együtt nem más, mint tejszínhab! Én naiv lélek, aki eddig azt hittem, hogy a tejszínhabot tejszínből csinálják! Persze nem titkolhatom el, hogy a dobozon egy nagy pirosbetűs felirat is van: 50%-al kevesebb zsírtartalom, mint az átlag tejszínhab!
A hátlapon a receptek, hogy mire is lehet felhasználni a tejszínhabot, például hideg krém, elég, ha a hozzávalókat sorolom fel:
2/3 csésze forró víz, 1csomag JELL-O gyártmányú, cukormentes zselatin, ízlés szerinti ízű, jégkockák, 3 csésze a fent említett „tejszínhabból” és graham zsírmentes ropogós kagylók, amiben a finom krémet tesszük! Ez így megy tovább…
Reggelire a gyerekek a Kellogs cég különböző bogyóit teszik egy kis tejben, ami az egyetlen természetes ételük, azután uzsonnára gyümölcs helyett a RollUps — gumiszerű fóliát eszik, aminek az összetétele hasonlít a tejszínhabhoz, csakhogy ez egy nyúlós fólia, amit nagyszerűen lehet ide-oda nyújtani evés közben.
Ebedre félkész rántott hús, vagy hal, esetleg garnellarák, rizzsel vagy valamilyen olasz makarónival, fetuccival, vagy más „Pasta”-val, ez legálabb lisztből készül.
A vegyes salátát, ami íztelen paradicsomból, paprikából, uborkából, és egy pár szál salátából áll, csak nagy unszolással szinte erőszakkal esznek, pedig az összetevők méregdrágák, mint minden gyümölcs és zöldség — fontja (kb.1/2 Kg), két-három dollár, tehát kilója 6$, egy kilo zsíros disznóhús viszont csak 3$.
A piacon valamivel olcsóbbak az árak, ellenben megtalálhatóak a legérdekesebb géntechnika csodái! Például padlizsán van: világoszöld, rózsaszínű, vörös-fehér csíkokkal, sőt még lila színű is! A paprikát is a sárgától a vörösig minden színű árnyalatban kapni, még kéket is lehet venni!
Viszont a kukorica és a krumpli itt van itthon. Rengeteg változata van a krumplinak, az általunk is ismertek és mások, amit sosem láttunk, például egy sötétbarna héjú, ami nagyon finom hajában sülve. Ki látott Európában kék kukoricát? 1984-ben már majdnem kiveszőfélben volt, pedig az indiánok évszázadokig ették! Szerencsére a legutolsó percben megmentették és a hétvégén kék mamaligát fogunk enni! Kíváncsi vagyok, milyen lesz. A rózsaszín padlizsán finom volt.
Hatalmas teljesen egyforma paradicsomok, ízük a fűre emlékeztet, gyönyörű nagy eprek, ha már túl érettek kezd az ízük az eperre emlékeztetni, óriási minden színű almák, teljesen egyforma nagyok, fényesek és mindegyiken vignetta. A „Granny Smith-4017”-nek egész kellemes savanykás íze van, de a gyerekek csak a „Golden Delicios-4020”-at eszik.
Mexikóból még hoznak gyümölcsöt, zöldséget, ami nincs agyon genetikázva, például cseri paradicsomot, vagy nagy ananászokat, ami még relatíve olcsó is. Egy ananász, 2-3kg-os 3$-ba kerül és zamatosan finom. Persze csak mi esszük, a gyerekek hozzá nem nyúlnak!
Azért vannak helyi különlegességek is. A „Cajun” konyha ételei! Ez a ’Cajun’ szó tulajdonképpen a canadián elírása. Onnan menekültek franciák az angolok elől, ide a francia gyarmatban, aztán az itteni fekete rabszolgákkal keveredtek, és vették át egymás szokásait és ételeit.
A napokban fogjuk kipróbálni a „Jambalajat”, ami egy piláfszerű étel, persze az előre megfűszerezett és félig főtt rizst készen vettük dobozban, csak a húst kell hozzátenni. Én már ettem New Orleansban, mikor legutóbb itt voltunk. Nem rossz.
A másik helyi különlegesség — a zuhogó esőn kívül (most is zuhog) —, a „Crowfish”, ami a neve ellenére nem hal, hanem a lápokban tenyésztett édesvízi rakókból készül.
De ezt Gabi csak vendéglőben hajlandó megrendelni, elkészíteni semmi esetre sem!
A sok diétás koszt láttán csak azon töröm a fejemet, hogy mitől hízik annyi amerikáner, száz-százötven kilóra?!
Kávét olyan gyengét isznak, mint a víz, amivel a kis presszót mosogatom. (Jó, hogy elhoztam a kis presszót, amit valamikor Csuritól kaptam). Pedig lehet jó kávét kapni, és rá is van írva, hogy a zacskót két kézzel kell kinyitni, meg az is: ha gépen daráljuk, fent öntsük be, alulra fogjunk egy üres zacskót, de a használati utasításokról majd máskor.
Addig is puszilunk mindenkit: Ani és Viktor!
Baton rouge 2003. június
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:30 :: Galambos Viktor
