A falu végén kis putriban lakott Régina, a hat gyerekes cigányasszony.
Nagy nyomorban éltek. A többi cigány is megvetette. Nem segítették.
Maga kereste a bajt. — Mondták.
Férje nem volt, s munkája is csak néha: ha elhívták házhoz, ezt-azt segíteni. Ilyenkor a nagyobb gyerekeit szélnek eresztette, s a kicsire rázárta az ajtót.
Ott állott szegényke a kicsi ágyban, s vágyakozva nézett ki az ablakon.
A nagyobbacskák még feltalálták magukat valahogy. Kéregettek, s ha nem kaptak, loptak. Mikor lopáson érték valamelyiket, jól elverték, de legközelebb újra elvette, amit elért a keze.
A kicsit árvaházba akartuk adatni, mert különben éhen hal. Ezt beszéltük a tanítóval, meg a tanács megbízottjával. Jól is haladt a tárgyalás, csak engem irritált, hogy egyfolytában, azt fújták, hogy így a cigányok, úgy a cigányok.
Mondom nekik, nem az a baj hogy cigányok, hanem, hogy Régina milyen felelőtlen, lusta, nyomorult.
— Ha cigány, ha nem cigány — mondtam —, azért kell intézkedni, mert a gyerek életveszélyben van. Különben én is cigány vagyok!
Na, mérgemben kiszaladt a számon! De tényleg sértett a hozzáállásuk.
Ez eredmény?
Másnap egy magyar se jött be a rendelőmbe…
(1963. tavasz)
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: dr Bige Szabolcs-
