dr Bige Szabolcs- : Ilyen is van

Az oldalkosaras motorbicikli nagyot fékezett és a fékezéstől balra kivágódott a kocsi oszlopból: egyenesem nekem.*

 

 Nyugodt tempóban haladtunk a kanyargós úton, aztán a dombnak felfelé váratlanul kiegyenesedett az út és a kocsisor meglódult. Szorosan egymás mögött haladva igyekeztünk tartani a tempót. Szabályos követési távolságról szó sem lehetett. A szemből jövők még nagyobb sebességgel száguldoztak, hiszen az útszakaszuk lefelé vezetett.

Szemből egy autóbusz próbált előzni, de a villogásra visszahúzódott. Néhány pillanattal később azonban egy piros kocsi próbálkozott, de látva, hogy nem fér el, bevágott egy motorbicikli elé.

Az oldalkosaras motorbicikli nagyot fékezett és a fékezéstől balra kivágódott a kocsi oszlopból — egyenesem nekem.

Durva ütközés volt oldalról és az autómat letaszította az országútról. Keményen tartottam a kormányt, úgy próbáltam az árokszélén egyensúlyban maradni. Éreztem ura vagyok a kormánynak, de hirtelen egy telefonoszlop tűnt fel előttem. Elkerülhetetlen volt. Nyomtam én a féket, de nekimentünk. Az oszlop tőből kitört, az autó összetörött, a bent ülők karcolás nélkül megúsztuk.

Az elől levő pótkerék fogta fel az ütközés erejét. Az mentett meg minket a nagyobb bajtól. A motoros azonban súlyos sérülést szenvedett és a mögötte helyet foglaló utasa is. Aki az oldalkosárban ült nem sérült meg.

Kikecmeregtünk a roncsból. Nejem csak halkan jajgatott, a kislányom az árokpartra leülve zokogott, a „barátom” aki útitársul szegődött hozzánk, elköszönt és egy teherkocsira felkérezkedett, mehessen tovább mielőbb. Én pedig hangosan szitkozódtam, hogy „az a lökött, eszement motoros, nem tudott vigyázni!” 

— Ne tessék szidni! — szólalt meg egy vékonyka gyermekhang. — Az édesapám, nagyon súlyosan megsérült.

Odafordultam és elszégyelltem magam. Saját bajaim eltörpültek a látványhoz képest. Az összeroncsolódott motorkerékpár mellett feküdt a sérült. A kislánya vérző, törött lábát próbálta bekötözni.

Ebben a pillanatban, mintha a semmiből tűntek volna elő, megjelentek a mentők. A két sérültet hordágyra téve elvitték, intettem nekik, nálunk minden rendben.

Rövidesen a rend őrei is megjöttek és átvették az uralmat a helyszínen.

Engem bevittek a kórház ambulanciájára, hogy véralkohol vizsgálatnak vegyenek alá. A vérvétel után kértem vigyenek vissza a baleset helyszínére, hisz ott van a családom.

A rendőrök készségesek voltak és így is tettek.

Mire mindennel végeztek: helyszínelés, forgalom helyreállítása, roncsok biztonságba helyezése, öreg este lett.

Most mit tegyünk? Az országúton szakadatlanul robogtak az autók, velünk már senki nem törődött, a rendőrök is készülődtek visszamenni a városba. Megkértem, vigyenek be a városba a szállodához.

Egyikük bejött velem a recepcióhoz, segítsen szobát kapni. De hiába jött, mert nem volt üres szoba még a közeg szavára sem. Ott tétlenkedtünk a pult előtt, hogy most mi lesz? A recepciós ajánlotta keressünk kiadó szobát a városban. De hol?

Egyszer csak megszólalt a rendőr:

— Jöjjenek, elviszem magukat a régi szállásadónőmhöz. Nála laktam mielőtt megnősültem volna. Biztosan segít.

Elvitt, és a háziasszony készségesen segített rajtunk. Kaptunk két ágyat, vacsorát és nyugtatóul egy pohár erőset. 

Meg se tudtam köszönni akkor a rendőr szívességét, hogy szolgálati kötelezettségén túlmenően emberségesen gondoskodott rólunk.

Ezzel a megemlékezéssel rovom le a tartozást!!

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2007.08.27. @ 06:46 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 617 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.