Verő László : Keresztúron keresztúton I.

Gyárfás Guido először látogatott Erdélyországba. A családi analesekben olvasott arról, hogy elei kúriájában töltötte Petőfi az utolsó estjét a fehéregyházi ütközet előtt. Argentínából — ahol is női konfekció üzeme tekintélyes céggé növekedett az idők során — utazott Európába — gépeket vásárolandó. Frankfurtból „ugrott” át elébb Budapestre. Itt fölkereste egy távoli rokonát — Kelemen kuzint — akivel együtt utaztak a Királyhágón túli „országba”.

Egyenesen Székelykeresztúrra autóztak. Útközben csak egy flekkenre álltak meg volt Körösfőn. Kelemennek ez emlékezetes hely volt — a régi „szép” időkben, mikor is jegyre még kenyeret se’ lehetett kapni, itt akkor is remek fokhagymás pecsenye várta a megfáradt utazót. (A gazdának került valahogy mindég egy-egy disznaja — tudniillik az állatorvos rokona volt — és a kollektívben szinte naponta kényszevágni kellett valami rejtélyes kór mián egy mázsás malackát, amiből a körzeti szekus őrnagy asztalára is került vagy öt-hat kiló hús).

Késő délután Keresztúrra érvén megállottak a Szentkereszt templom gótikus falai mellett, s a plebánostól remélvén szállást találni kopogtak be a szomszédos parókiába. A kaput egy vénséges fejérnép nyitotta, és a puccos autót meglátván, kérdé mogorván:

— Mi tetszik?

— Szállásat vónánk keresendő — vette elő a rég használt szavakat Kelemen.

— Ez nem fogadó — és már csukta is volna a kaput a száraz vénasszony.

— Ki az? — kiáltott egy hang a házból.

— Valami turisták Magyarból — felelé a banya.

— Várjanak csak, jövök rögtön. Híjja csak be őköt — rendelkezett a hang.

— Tőlem — és intett a cerberusné, hogy lehet bémenni.

Takaros ház télikertjébe léptek a vendégek. A falakon öreg oljba’ föstött piéta, s egy gyönyörű faragott corpus ragadta meg tekintetüket.

— Tessék, csak tessék! — jött elé reverendáját gombolva az idős pap — merről érkeztek?

— Magam Budapestről, a rokonom meg Argentínából. Ő kicsinyt gyöngecsken beszéli már a nyelvünköt. Gyárfás Kelemen a becsületes nevem, ő penig Gyárfás Guidó — mutatott a rokonra.

— Csak nem! — kerekítette szemét az egyházfi? — „azok” a Gyárfások lennének magik?

— Ejsze ha azokra gondol tisztelendőséged, hát akkor alighanem azok.

— Márja! — kurjanott a pap házvezetőnéjának — tegyen asztalt hama’! A metszett poharakat vegye csak elé, s a szurkozott palackból hozzon bé egyet!

A vénasszony csak ógott-mógott, nem értve, hogy megbolondult é a gazdája, hisz a metszett poharakat legutóbb az esperesnek vették elő, s a szurkozott palackból csak kilenc üveg volt már. Benne jóféle csombordi plebános, melyet Csávossy Gyurkától kaptak volt vagy öt esztendővel ezelőtt.

— Tessék, csak tessék! — invitált a házigazda — hozta Isten az urakat — emelte az óarany színű borral teli poharat.

— Magunk es igyekeztünk — felelé Kelemen.

— Meséljenek, mi szél fútta ide kegyelmeteket — helyezkedett el a messziről jött ember szavára váró öreg.

— Megnéznénk az ősünk kúriáját, melyben a költő utolsó estéjét, s az „Egy gondolat bánt engemet” című versét költötte volt. Aztán meg körül es néznénk a környéken. Hadd szíjjon a rokon csöpp egészséges levegőt es.

— Szolgálhatunk mind a kettővel. Hanem ha ez a szerény élet megfelel az uraknak, tiszteljenek meg azzal, hogy nálam szállásolják bé magikat.

— Köszönettel vesszük, de nem akarunk tisztelendőséged terhére lenni.

— Elég a fölösleges szókból, csak hozzák a pakkot — rendelkezett a házigazda — ez a szobájuk, ha megfelel.

Estére ordás puliszka került az asztalra — péntek lévén pirított szalonna híjján. A vénasszonyt, mintha kicserélték volna, szerre ott tüsténtkedett a vendégek körül.

— Vegyenek még kicsi kibédi hajmát es a tetejére. Szegényes étel tudom, nem ehhez szoktak az uraságok.

— Mennyei ez nénémasszony, nem ettem még ehhez foghatót! — szedte össze magyartudását Guidó.

Márjia — mint egy szűzleány pirult a dícsérő szavaktól.

— Hanem holnap jókor kelünk, s a mise után kilépünk az életbe — törölte meg szája szélét a plebános — Tesszük tiszteletünket a vén körtövefa előtt, melynek porhüvelye mellett, a fia viszi tovább az életet, hol is két nagy Sándorunk találkozott volt. Tegyük magunkat holnapra el, békés álmokat az uraknak — bontott asztalt ásítva a mindennapok egyhangúságát megtörő eseményektől megfáradt öreg.

Legutóbb szerkesztette - Verő László
Szerző Verő László 84 Írás
1986-ban alapítottam meg a Héttorony Könyvkiadót, mely élt tíz évet, és több mint száz kiadott kötet maradt utána. Béke poraira. Most - e kor igényeinek megfelelően - itt, a világhálón halásszuk a jó írásokat, remélhetőleg szerzőink, és olvasóink örömére.