Bonifert Ádám : Kitörési vágy

Ma lefeküdtem valakivel – mondta halkan a n?. A férfi kitágult szemmel nézett rá. Nem akarta elhinni, hogy jól hallott.

Ma lefeküdtem valakivel – mondta halkan a n?. A férfi kitágult szemmel nézett rá. Nem akarta hinni, hogy jól hallott.

– Mit mondtál?

– Ma lefeküdtem valakivel – ismételte meg az asszony, szó szerint, ugyanolyan hangsúllyal.

– Na, ne viccelj, jó?  Ez nem játék – emelte fel a férfi egy kissé hangját.

Kis csend keletkezett, mindkett? arra várt, hogy a másik folytassa a társalgást. A n? érezte, hogy neki kell kifejtenie a rövid t?mondatot.

– Nem viccelek, komolyan beszélek. Ma lefeküdtem valakivel.

A férfi felnevetett. Kacagva, egy kissé túler?ltetve a nevetés mértékét, majd felállt és megsimogatta a n? arcát.

– Persze, biztosan strandon voltál és ott sok emberrel lefeküdtél egyszerre. Egészségedre, drágám!

A n? elfordult, nem bántóan, de határozottan lerázta magáról a férfi kezét. A férfi egy pillanatra meghökkent, mert most kezdte megérteni, hogy komoly a helyzet.

– Akkor mondd el valamivel részletesebben!

– Nem akarlak terhelni a részletekkel. Csak közöltem veled nyíltan és ?szintén a tényt.

– Felhúzol, Emma! El?bb-utóbb felhúzol, ha így folytatod! Ha elkezdted, akkor ne hagyd itt abba! Mondd el, jogom van tudni a részleteket is! – kiáltotta – Bizonyos határig – tette hozzá kissé halkabban.

   A n? megfordult, kiment a fürd?szobába, becsukta maga után az ajtót. Megmosta az arcát, belenézett a tükörbe és farkasszemet nézett önmagával. Tudtam azt, hogy nehéz lesz – suttogta a tükörbe – de mégis folytatni kell. Újra kiment a nappaliba, leült egy fotelba és ránézett a férfire. Nyíltan – nem lesütött, de tágra nyitott szemmel, egyenesen, kihúzott derékkal ült, tartása is azt sugalmazta, hogy vállalja a felel?sséget.

– El akarsz válni? – kérdezte a férfi, nyugodt hangon, de érezni lehetett a bel?le kisugárzó feszültséget.

– Nem akarok elválni – felelt azonnal, kerek mondattal a n?. De nem folytatta tovább.

– Hát akkor mit akarsz tenni?

– Semmit, csak elmondtam azt, amit úgy éreztem, hogy el kell mondanom neked.

– Ennyi? – kérdezte a férfi.

– Ennyi – válaszolt a n?.

– Ez nem normális dolog, nem veszed észre? Megérkezel, lazán az arcomba vágod, hogy megcsaltál és ezzel kész? Már csak az kell, hogy mindjárt megkérdezd, hogy mit ennék vacsorára! És mindezt egy egyszer?nek t?n? kés? délutánon kell átélnem! És mindössze egy mondatba s?rítve értsem meg ezt a kalandot!

A n? nem felelt, nem akarta feszíteni a húrt. Tudta, hogy még nincs túl a nehezén.

– Ki az illet??

A n? nem felelt. A férfi felcsattant.

– Jogom van tudni, azt is, hogy kivel és azt is, hogy miért csaltál meg?

– Nem tudom – mondta a n?.

A férfi úgy nézett rá, mintha a n? nem lenne normális.

– Mit nem tudsz? Hogy ki az illet?, vagy hogy miért feküdtél le vele?

– Nem tudom, hogy mi a neve az illet?nek.

– Mondd, mit képzelsz te? Azt hiszed talán, hogy ezt elhiszem? Talán kiálltál az utcasarokra és az els? arra jöv? pasas karjaiba omlottál? Ezt akarod elhitetni velem? Egy n?, ha nem prostituált, nem fekszik le egy ismeretlennel. Ez a férfiak esetében talán el?fordulhat, de egy n?nél csak igen ritkán esik meg ilyen.

Kis szünetet tartott, de szinte azonnal folytatta.

– Emma, kérlek, ne tekintsd ezt gyerekes viccel?désnek.

– Tényleg nem tudom a valódi nevét. Mindössze egyszer láttam, miel?tt lefeküdtünk.

– Egyszer találkoztál vele?  És rögvest ágyba bújtatok?

– Valahogy így volt.

– Nem hiszem el! Te nem ilyen vagy. Ne akard ezt beadni nekem!

– Egyszer találkoztam vele, de nem akkor feküdtünk le.

– Hát akkor hogyan volt? Randevúztatok?

– Nem. Én mentem fel hozzá.

– Hát ebbe bele fogok bolondulni. Ilyet még a legrosszabb rémálmomban sem tudtam volna elképzelni.

– Én sem – mondta halkan a n?.

– Te sem? Akkor miért tetted meg?

– Nem tudom. De valószín?leg kíváncsiságból.

– Kí-ván-csi-ság-ból?? Jól értettem? Kíváncsiságból csaltál meg engem?

– Azt hiszem, hogy igen.

A férfi a szekrényhez lépett, kivett egy üveget és inni kezdett a konyakból. Majd ledobta magát a kanapéra és felhördült.

– Kíváncsiságból fekszik le a feleségem egy délutánon egy ismeretlennel, akivel el?tte mindössze egyszer találkozott. Egek, ez kész ?rület!

Újra ivott. Az asszony kissé nyugtalan lett, nem szerette volna, ha az alkohol motiválná a beszélgetést.

– Most már valóban mondd el a részleteket, kérlek. Ezt józan ésszel nem lehet felfogni!

– Egyszer láttam messzir?l és annyira hatott rám, hogy felhívtam telefonon. Aztán felmentem hozzá. Ennyi a történet.

– Egek! Szóval messzir?l láttad, messzir?l hatott rád. Ha jól értem, nem is beszéltél vele egy szót sem. És mégis telefonáltál, felmentél hozzá, és azt mondtad: tessék, itt vagyok, hogyan akarja csinálni?

– Ne legyél közönséges, kérlek.

– Én? Én vagyok közönséges? Akkor te mi vagy? Aki felkínáltad magad egy ismeretlennek?

A n? lassan felállt és elindult a hálószoba felé. A férfi elébe ugrott.

– Itt maradsz, addig nem mész el, amíg teljesen meg nem beszéltük a témát, amíg meg nem értem ezt a furcsa kalandodat!

A n? megtorpant. Ránézett a férfire és nyugodt hangon ezt mondta:

– Csak akkor, ha nem leszel közönséges. És kérlek, ne is igyál többet.

A férfi nem szólt semmit, leroskadt a fotelba és két keze közé fogta a fejét. A szemében valami zavarosság volt, látszott rajta, hogy nem tudja teljesen felfogni a hallottakat. A n? is visszaült a kanapéra, rágyújtott és várt. Teltek a percek, de egyikük sem szólalt meg.

Aztán a férfi felemelte fejét, véreres szemével ránézett a n?re és rekedt hangon, kér? hangsúllyal ezt mondta:

– Kérlek, Emma, próbáld megértetni velem, hogyan volt ez lehetséges.

– Nem tudok különösebbet mondani. A lényeget már ismered. Egy számomra valójában semmit sem jelent? emberrel ma délután lefeküdtem. Már semmi élmény nincs bennem, ami tartós lehetne.

– De hát akkor miért, Emma? Miért? Magyarázd meg hogy miért tetted?

– Úgy hiszem, hogy valóban kíváncsiságból.

– De mire voltál kíváncsi? Mire, amit t?lem nem tudhattál, vagy nem kaphattál meg? Mi vonzott hozzá?

– A foglalkozása.

– Tessék? A foglalkozása? Azért feküdtél le valakivel, mert a foglalkozása csábított?

– Igen, azt hiszem, err?l volt szó.

– Istenem, ez nem lehet igaz. Egy n?t egy férfi foglalkozása csábított el! Na nem, ilyet még nem hallottam, pedig régen vagyok kétágú!

A n? szívta a cigarettát, nem nézett a férfire, de amikor beszélt, mindig határozottság érz?dött a hangjában.

A férfi magába roskadtan ült. Rekedt hangon beszélt.

– Szóval nem a kinézete, nem a sármossága, nem valami profi hódítási technika, csábító trükk, hanem a foglalkozása hatott rád! Ez szinte hihetetlen. Hát mi a foglalkozása? Statisztikus?

– Oroszlánszelídít?.

A férfinak fennakadt a szeme. Kapkodva szedte a leveg?t, kigombolta az inggombjait, mintha szorítaná az öltözéke.

– Oroszlánszelídít?? Cirkuszi m?sorszám?

– Igen. A cirkuszban láttam ?t.

– Hogyan? Te ültél a néz?téren, ? ott a ketrecekben produkálta magát az oroszlánokkal és ennyi?

A n? nyelt egyet, érezte, hogy kiszáradt a torka. Felállt, töltött magának egy pohár szódát és lehajtotta. Majd a férfivel szembefordulva, egyenesen a szemébe nézve mondta:

– Lehet, hogy hihetetlen és furcsa is, de valójában így volt.Ültem a néz?téren és néztem, ahogy az oroszlánokkal bánik, öt hatalmas döggel. Minden pillanatban életveszélyben volt, de csak mosolygott,

hajlongott. Valami éteri er? áradt bel?le, a legy?zhetetlenség sugárzott róla. Mint a mágnes, úgy hatott rám. És egy pillanatig azt éreztem, bármit megtennék, ha a karjába fogna engem is, mint az oroszlánt, akinek még a szájába is bedugta a fejét.

– Értem, ez tömegpszichózis is lehet. De ezért kellett lefeküdnöd vele?

– Lehet, hogy nem tudom megmagyarázni, vagy érzékeltetni, de csak félig voltam magamnál. Ültem elb?völten és valami hatalmas szexuális vágy fogott el. Ott vannak azok a vadállatok, hatalmas fogakkal és mancsokkal és közöttük ott járkál egy férfi, mint az emberi er? és fels?bbség szimbóluma. Legszívesebben leomoltam volna a lába elé, rabszolgaként átöleltem volna, megoldottam volna a saruját. Ez nem érezhet? át máskor, csak egy ilyen delejes pillanatban. Hát… ha hihetetlen, akkor is ez történt.

    A n? elhallgatott. Ismét kiszáradt a szája, újra ivott a vízb?l. A férfi némán meredt maga elé, igyekezett feldolgozni tudatában a hallottakat. Percek teltek el, egyikük sem mozdult, egyikük sem szólalt meg. A szobában rezzenéstelen csönd volt, csak id?nként törte meg a férfi ziháló lélegzetvétele.

Amikor a férfi megszólalt, megtört hangon kérdezte:

– Különleges élményt kerestél nála?

A n? elgondolkodva felelt.

– Nem tudom. Lehet, hogy igen. De valójában nem racionálisan döntöttem, valószín?leg alig volt benne tudatosság. Az el?adás után megkérdeztem a portást, hogyan lehetne vele beszélni. A portás megadott egy telefonszámot, amin rögtön felhívtam. Csak azt mondtam neki, hogy találkozni szeretnék vele. A nevemet sem kérdezte, megmondta, hogy másnap délután háromkor vár egy megadott címen.

– Csak így egyszer?en? Ezt azt jelenti, hogy tudod hányan telefonálnak így neki? Még csak meg sem lep?dött, gondolom, te is egy szakmai hozadék voltál a számára. Egy újabb skalp, a romantikus lelkület? n?k közül.

– Igen, elfogadom. – vágta rá rögtön a n?.

A férfi várt, hogy a n? folytatja-e? Szeretett volna kérdezni, de remélte, hogy a n? még elmond valamit. Azonban az asszony nem mondta tovább. Ezért kis szünet után csak megkérdezte:

– Megérte? Megkaptad a várt élményt?

A n? rezzenéstelen arccal, tiszta szemmel nézett a férjére.

– Nem. És már el is felejtettem. Semmit nem jelent ez nekem. Már a következ? pillanatban sem jelentett semmit. A varázs elmúlt, a b?völet mágneses mez?je eloszlott. Visszatért a józanság, de ami történt, megtörtént.

– Csalódott vagy?

– Igen, az vagyok. De f?leg magamban csalódtam.

– Amennyiben?

– Amennyiben naiv kislány módjára felajánlkoztam egy ismeretlen embernek, aki ráadásul még akkor sem kérdezte meg a nevemet, amikor eljöttem t?le.

A férfi most vette észre, hogy a n? arcán könnycseppek folynak lefelé. Benne is kavarogtak a hallottak és az erre reagáló érzései. Nem tudta, hogyan kellene viselkednie, mit kellene tennie. Büszkesége sebet kapott, ez kétségtelen tény. Valamiféle fájdalmat is érzett, mert szegényebb lett a feleségével kapcsolatos némely illúzióval. De az is igaz, hogy a felesége azonnal megmondta, egyszer?en és nyíltan azt, ami történt. Nem kertelt, vállalta tettét. Ugyanakkor nem lett volna-e jobb, ha hallgat a dologról, hiszen nem egy tartós kapcsolat indult meg, hanem egy szürke kalandon esett át? A férfi maga sem tudta, melyik megoldás a jobb. Nem okozni fájdalmat a másiknak, vagy kibeszélni a gombócot a lélekb?l és a testb?l? Ezek az órák most nagyon rosszak, de majd id? múlásával csökkenni fog a becsapottság érzése.

– És most hogyan tovább? – a férfi halkan, hangsúly nélküli, egyszer? módon tette fel a n? felé a kérdést.

– Ezt neked kell eldöntened. Én már mondtam, hogy nem akarok elválni t?led, nem szeretnélek elhagyni.

– Id? kell mindkett?nknek. Most nagy bennem a bizonytalanság. Ez a furcsa eset azt jelzi, hogy vannak dolgok, amiken változtatni kell akkor is, ha együtt maradunk. De nem tudom pontosan, hogy miken és miként változtassak.

Egy pillanatig megakadt, majd folytatta.

– Én csak egy egyszer? keresked? vagyok. Tanuljam ki a bikaviador szakmát, hogy vonzóbb legyen a foglalkozásom? Vagy menjek el gyöngyhalásznak, legyek ?rhajós, vagy m?repül? pilóta? Mondd meg, mit tegyek? Te mit tennél az én helyemben?

A n? hallgatott. Enyhe iróniát érzett a férje szavaiból, de azt is érezte, hogy a kialakított helyzet alapján ez némileg jogos is. ?most nem lehet érzékenyked?.

– Maradj az, ami vagy. Próbáljuk úgy tekinteni, hogy egyszeri és meg nem ismétl?d? helyzetbe sodródtunk, talán ésszer?en meg sem magyarázható módon. Valami kitörési vágy hajtott talán engem, hogy legyen egy más, másképpen el nem érhet? élményem. Talán túl egyszer? és túl szürke az életem. Talán valami ismeretlen kalandvágy vezérelt, mintha az afrikai sivatagban valóságos oroszlánokkal randevúztam volna a cirkuszi idomár személyén keresztül. Látod, túl sok a talán. Én is bizonytalan vagyok. De … szeretnék veled maradni.

A férfi felállt, odament a kanapéhoz, leült a n? mellé és magához húzta.

– Szükségem van rád, Emma. Adjunk id?t magunknak és egy-másnak arra, hogy túl legyünk a krízisen. Megpróbáltál kitörni, de nem volt annyi energia, amely leválasztott volna a földi gravitációról. Az ?rhajós leszállt, most már villamossal kell közlekednie.

A n? ránézett a férfire, majd lágyan a vállára hajtotta a fejét. Jó ember a férjem – gondolta – meg kell becsülnöm. Nincs benne kiszámíthatatlanság, ma meg tudom mondani, hogy a jöv? héten, vagy a jöv? hónapban mi történik a családunkban. De lehet, hogy ez a biztonság fontosabb, mint a szárnyaló képzeletet követni akaró élet. Igen, volt egy kitörési vágy, de vége, elmúlt.

Ültek egymás mellett és hallgattak. Volt ebben valami megnyugvás, amit bels?leg mindketten éreztek. Átjutottak egy szakadékon, de még fel kell mászni a parton. Azt is meg fogják oldani – ezt érezték mindketten.

Aztán a n? felállt.

– Kés?re jár, le kell végre feküdnünk – mondta. De hirtelen visszafogta a lélegzetét – Nem biztos, hogy most ez a megfelel? szó – gondolta és ránézett a férfire. De az nem reagált, talán észre sem vette a kifejezés pikáns ízét.

A férfi magában arra gondolt: nem kért bocsánatot! Igazából megbánást is csak részben mutat! Vajon jelent-e ez valamit a jöv?t illet?en ? És egyáltalán, hány extrém foglalkozás van még a világon?

És kellett vennie néhány nagy lélegzetet, amíg a szívdobogása visszatért a normális ritmusra.

 

Legutóbb szerkesztette - Bonifert Ádám
Szerző Bonifert Ádám 311 Írás
Álmodó realista vagyok, a magam módján írogató ember. Szeretem a baráti hangulatú, egymást segítő alkotó közösségeket, nem szeretem a marakodást és a klikkszellemet. De az értelmes vitákat elfogadom.