KRISZTUSSAL BEER SHEVA FELÉ…

Ofira és Sodoma után *

A lányokkal megrakott terepjáróbusz tovadülöngélt Beer Sheva felé, otthagyva engem a körszakállas Alexander testvérrel a Sinai közepén. A barátot az irgalmas sofőr a Jerikói országúton szánta meg, mikor meglátta a fekete reverendás alakot a hatalmas köröndjével, a már két éve megszüntetett megállóban várakozni. Most szegény ahogy kimászott a buszból, ahol az ördög kísértette jó szagú bögyös fiatal lánykák képében, megkönnyebbülten fellélegzett. Én azért még eldöcögtem volna velük egy darabig, de rögtön megróttam magam, hiszen a Szent Katalin kolostorban már várnak, s tudják hogy a megszentelt falak közé kívánkozom, kirekesztvén a hátam mögött hagyott bűnös világot.

   Még vagy jó három kilométernyi út állt előttünk. Alexander vállamra segítette a tömött bőröndöt, amiben a rend megbízásából vásárolt dolgokat hozta Jeruzsálemből. Mikor megérkeztünk a kolostor vastag falai alá, vagy félórás ordítozás után került elő a kapustestvér, míg végre beengedett bennünket. Kívülről is hallottam, ahogy a nagy csendbe belecsattog a szandálja, mikor a kulcsért ment. Szegény társam már közel állt a síráshoz. Olyannak tőnt mint kisgyerek, akit szülei kizártak a sötétben a félelmetes éjszakában. Pedig mondtam neki, hogy itt is szent helyen van és ha felnézne az égre, látná a sziklahegy csúcsát is, hol maga Mózes személyesen kapta az Úrtól a Törvényt, s innen dörögte hallgatóinak a kőtábla második kiadásában foglaltakat. Az elsőt összetörte a Próféta, mert dühbe gurult, mikor meglátta, hogy a csürhe ahelyett, hogy áhítattal megvárta volna míg meghozza a hegyről a Kinyilatkozást és felolvassa, addig azok egy ócska alacsony karátú, tréfli aranyborjú körül táncoltak.

   Tán egy jó hetet sem voltam a kolostorban, de már napról napra jobban nyomott a környezet. Nem tudtam sokáig olvasni sem este, mert pontosan kilenckor kikapcsolták a generátort, és sötétbe borultak a cellák. Talán lelkem is átvette a komor, évszázados falak hangulatát. Igaz, éjszakánként mellettem szuszogott még a kulacsom, de elkeserítően vékony hangon pittyegett vissza a pálinka benne, mikor meglötyögtettem. Az érkezésemet követő második napon a fehér szakállú bölcs prior elé vezetett Alexander. Az atya hosszasan fürkészte arcom, szemei jóindulatúlag csillogtak, mosolygott, majd elbocsájtott magától. Biztosan sok hülyeséget beszélhettem.

   Hajnalonként sokáig tartott a hideg kápolnában az ortodox istentisztelet. Mindig megkönnyebbültem mikor vége lett s kimehettem a kolostoron kívülre melegedni és dohányozni. Benn tilos volt, mint ahogy a pálinkaivás is. Már vagy két napja megengedhették volna nyugodtan. Akkor se tudtam volna inni ha akartam volna, mert a kulacsom száraz volt mint a Negev sivatag. Hölgyek se voltak arrafelé vagy húszmérföldes körzetben. Nem csoda, hogy ritkán lehetett volna velem madarat fogatni. De egy vasárnap igen. Ha valaki megkért volna, hoztam volna neki saját kezőleg elkapott és kopasztott sast, mert a prior hivatott.

– Nagy tervei vannak veled – újságolta Alexander. Bekísért s magunkra hagyott az atyával.

   A szent ember most is mindentudóan nézett rám. Leültetett, s a fali szekrénykéből egy lapos fenekű kristályüveget szabadított ki a friss szobalevegőre. Kitöltött belőle egy jó pohár pálinkát és elém tólta. Nem akartam az öreget avval megsérteni, hogy visszautasítom jóindulatú kínálását, ezért hamar magamba döntöttem az italt.

– Fiam – mondta miután még egyszer töltött mielőtt visszazárta volna az üveget a szekrénybe – te egy jószívő, nyüzsgő bohém emberke vagy, ezért biztos vagyok benne, hogy az Úr téged nem a kolostori életre predesztinált. Menj vissza a világba megszokott környezetedbe, s ott szolgáld vidáman és szeretettel társaidat, ahogy a belső sugallat diktálja neked.

   Nagyon meghatódtam a bölcs prior szavain. Bólogattam, mert összeszorult a torkom, s mikor elhallgatott, csak hosszú szünet után tudtam halkan elrebegni, hogy mennyire igaza van atyám.

   Búcsúzásként megáldott, mire én gyorsan visszavonultam csomagolni. Alexander bejött még elköszönni s egy lépcsős talapzaton álló, vagy száz éves fából készült feszületet adott ajándékba. Két órával később már útravalóval ellátva elértem a kitaposott útféleséget, ahol keréknyomokat hagytak maguk után az arra járó autók, ha persze nem tüntette el néha néha a vicces kedvű szél. Leültem és vártam a jószerencsét – időm az aztán volt.

   Az rendben, de vagy négy óra várás után már kicsit kezdtem türelmetlen lenni. Addig még csak négy kecske vándorolt arra a gazdával bogáncs, satnya levelek, és fő után bogarászva, aztán jött egy ismeretlen szülőtől származó kóborkutya-sakál keverék vagy mi, majd egy raj madár repült el fölöttem. De azok sem északra, amerre én szerettem volna menni. Később egy katonai, üzemanyag szállító konvoj araszolt vándorhernyó módján a repülőtér felé, s narancsokat dobáltak nekem a jólelkő sofőrök, nehogy kiszáradjak. Már azt hittem, hogy rám esteledik, mikor messziről egy csodaroncs tőnt fel, amint lassan közeledett. Először még csak a halk, kehes motorhörgést hallottam, majd lassan elötünt a porból egy platós Chevrolet, amit tán még Montgomery hagyott itt a sivatagi háború után.

   Allah áldását kértem a beduinokra mikor felvettek és közéjük ültem a platóra. Éppen Beer Shevába igyekeztek a csütörtöki állatvásárra tevéket venni. A vezetőfülkében a sofőr mellett középen a sejk terpeszkedett, s jobbján pedig felesége szorongott az ajtónak préselve. Szétosztottam a katonák adományozta narancsot. Viszonzásként egy toprongyos úr, zsebéből finánc nem látta dohányt markolt elő, és cigarettát sodort nekem. Miután kegyetlenül megnyálazta mintha vályogházat tapasztott volna, széles mosollyal átnyújtotta a fejek fölött. Felálltam, hogy átvegyem, mikor felborult az autó. Én a homokba repültem, csak Krisztus törte karját, mikor a mellettem a rám bámuló sziklának csapódott.

   Én még csak a kába fejemet ráztam, de a társaság már egyesült erővel lábára fordította az autót. A sofőr felnyitotta a motorházat s fontoskodó képpel belenézett. A sejk a sarló alakú ezüstveretes hüvelyéből előrántotta dísztőrét és avval hátrább zavarta népét, kik a mechanikus kezét figyelték tíz centiről. Ali, mert úgy hívták a gépészt, óvatosan megmérte az olaj állását. A halálos csöndbe egy kupicára valót kimért, majd a tartályba töltötte. Beült a sofőrülésre s ahogy elfordította az indítókulcsot, a motor azonnal felbőgött. Ali vállát veregették. Ügyes egy varázsló nem – ő – Az, – mondtam,- különösen az olajcsere trükk. De ezt csak gondoltam. Megspórolhatta volna Krisztusom a kartörést, ha a marhája nem borítja fel az autót, mert túl gyorsan hajt be a kanyarba, és nem tér le az útról egy árokba.

   Öt perccel később újra már a platón ücsörögtünk és dohányoztunk. Estére már Beer Shevába leszünk, mondta az úr aki a cigarettát adta, mert Ali ügyes gyerek. De Allah azért még hatalmasabb. – Ebben egyetértettünk.

 

szerkesztette: Verő László – 2006. december 26., kedd, 11:43

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

About kisslaki 250 Articles
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de