FEKETE-FEHÉR: IGEN? NEM? VII.

Az írás az Er?szakok c. kötetemben jelent meg (Tinta, Atlantis Centaur)

  

A kövér Annára szegzett tekintettel továbbra is hallgatott. Látszott rajta, hogy enyhe bosszússággal mérlegeli a hallottakat, de a kövérkés eszmei h?ségre következtetett Anna szavaiból, és megenyhült.

  ââ?â?¬ Szóval a barátján kívül senki, vagy senkik nem maradnak magánál?

  ââ?â?¬ Nem.

  ââ?â?¬ És szokott-e olyasmi lenni, hogy ismer?sök megjönnek, maga meg elmegy, és ott hagyja ?ket egyedül? Legalábbis egy id?re?

  ââ?â?¬ De miért hagynám egyedül, ha egyszer meghívom ?ket? Persze, hogy hívok néha vendégeket, f?ként az évfolyamtársaimat. De ki megy el, ha egyszer vendégeket hív? Ennek nincs semmi értelme!

  ââ?â?¬ Hát azért lehetne éppen.

  ââ?â?¬ Mi? ââ?â?¬ fordult Anna megrökönyödve a kövérkéshez.

  ââ?â?¬ Ha mondjuk kiadná a lakást.

  ââ?â?¬ Kiadni? Minek?

  ââ?â?¬ Találka céljára.

  ââ?â?¬ Pf! ââ?â?¬ pöffentett Anna egyet a leveg?be, és olyan képet vágott, ami nem kívánt további kommentárt. ââ?â?¬ „Szóval err?l fúj a szél…" ââ?â?¬, és homlokát ráncolva tágra meresztett szemmel pillantott a plafonra, majd vissza a két rend?rre.

  A kövér még egyszer belenézett maga el?tt az aktába, aztán behajtotta, és arrébb tolta az íróasztalán.

  ââ?â?¬ Na azért csak vigyázzon! ââ?â?¬ figyelmeztette.

  ââ?â?¬ El nem tudtam képzelni, miért idéztek be, de hogy ezt ki agyalhatta ki? ââ?â?¬ gondolkodott hangosan Anna.

  ââ?â?¬ Csak ismeri a szomszédait ââ?â?¬ jegyezte meg a kövérkés.

  ââ?â?¬ Egyáltalán nem ââ?â?¬ rázta a fejét Anna.

  ââ?â?¬ Gondolkozzon, hátha mégis. Hátha valaki meg akarja szerezni a lakást.

  Anna most értette meg a történteket. Már egy ideje észrevette, hogy a második emeleti lakásból hol az öregasszony, hol a lánya tekintgetnek be hozzá az udvaron keresztül. "Dögre únhatják magukat, de mit tartanak olyan érdekesnek rajtam?" ââ?â?¬ kérdezte magától, amikor felpillantott a tankönyvb?l, és meglátta ?ket az ablakban. „Aha, hát err?l van szó! Csakis az a két boszorkány lehetett, senki más."

  Fellélegzett, amikor a folyósóra lépve bezárta maga mögött az ajtót.

  ââ?â?¬ Akkor most mi legyen ezzel a kurvával? ââ?â?¬ hallotta a kövér öblös hangját kisz?r?dni.

  Anna megtorpant. A táskáját markolászva álldogált, a vér meg egyre tolult az arcába. Zúgni kezdett a feje. Hirtelen indulattal megfordult, hogy visszamenjen, amikor kicsapódott közvetlen mellette az ajtó, és egy rend?rn? jelent meg cigarettával a kezében.

  ââ?â?¬ Keres valakit az elvtársn?? ââ?â?¬ fújta oldalra a füstöt.

  ââ?â?¬ Nem, a kijárat…

  ââ?â?¬ Arra van ââ?â?¬ intett hanyagul.

  A Kapitányságot elhagyva Anna visszanézett a k?csipkékre, és a hányingerig fokozódó undor fogta el. Amikor a lakásba ért, odaállt az ablakhoz. Az öregasszonnyal farkasszemet nézett egy darabig, aztán dühös tehetetlenségében kinyújtotta a nyelvét ahogy csak bírta, és bezárta a spalettát. Ezt a m?veletet a másik két ablakkal is megismételte.

  Egy hét múlva a kapu el?tt ücsörg? házmesterné hangját hallotta, amint neki címezve, de a szomszéd házmesternéhez fordul megfelel?en gúnyos hangsúllyal: „Vaj-jon mi tör-rténik azok mögött a bezárt spalett-ták mögött?"

 

                                                                     *

 

  Még októberben is olyan melegek jártak, hogy Anna leszaladt a rakpart lépcs?jén, és élvezettel lógatta a lábát bokáig a vízbe. Sétahajó terpeszkedett széles testével a folyó közepén. „De jó ötlet!" ââ?â?¬ nézett rá elragadtatva. ââ?â?¬ „Hátha Edmund még nem is hajókázott a Dunán."

  Vasárnap délután a Vigadó térr?l indultak. Többen igyekeztek a fedélzetre, hogy nyugágyhoz jussanak; Annáék a hajó orrában álltak, és a korláton kihajolva nézték, hogyan szeli ketté a szeliden engedelmesked? vizet a súlyos fémtest. Lustán nyújtózkodva úszott el el?ttük a Margit sziget sárga lombjaival. Csak a víztorony kukucskált felülr?l a falevelek közé, mert a budai hegyek a távolból csak homályosan láthattak a párarétegen keresztül. 

  Szentendre magasságában jártak, amikor Edmund el?vette a pénztárcáját:

  ââ?â?¬ Hozok valami üdít?t.

  ââ?â?¬ Már csörögére száradtam ââ?â?¬ legyezgette magát Anna.

  Edmund elment a büfébe.  

  ââ?â?¬ Mi az, Hófehérke, egyedül maradtál? ââ?â?¬ kérdezte egy hang kihívóan röhögve. Anna elfordította a fejét. „Nics bosszantóbb, mint mikor a provokáció nem talál célba" ââ?â?¬ okoskodott, és úgy tett, mintha zavartalanul nézné tovább a tájat. Már jóideje észrevette, hogy egy csoport tizenéves rajtuk szórakozik.

  ââ?â?¬ Hófehérke!

  ââ?â?¬ Nem hall a drágám ââ?â?¬ kényeskedett a barátja.  

  ââ?â?¬ Makogáshoz van szokva! ââ?â?¬ tódította a társuk.

  ââ?â?¬ Hó-hó-hó-hó-hófehérke! ââ?â?¬ makogták egymást túllicitálva egyre hangosabban.

  Az egész környék hallotta.

  ââ?â?¬ Mit idétlenkednek? Hagyják már abba! ââ?â?¬ szólt rájuk egy ideges öregúr az újságját félrecsapva.

  Egyesek nemtetszéssel hallgattak, mások szórakozva várták a feljeményeket, a röhigcsél? társaság pedig nekibátorodva folytatta:

  ââ?â?¬ Mak-mak-mak ââ?â?¬ ugrálta körbe egyikük Annát.  

  Libegett, fel-felcsapódott a szoknyácska a copfos, angyalarcú kislányon, aki ártatlanul kacagva csatlakozott hozzá. Az anyja felpattant, kézenfogta, és az ölébe húzta. Edmund ekkor ért vissza az italokkal.

  ââ?â?¬ Mi van, lejöttél a fáról? ââ?â?¬ vihogott a suhancok vezére.

  Edmundot váratlanul érte a kihívás. Átnyújtotta Annának az egyik üveget, és a fiú felé fordult.

  ââ?â?¬ Mak-mak ââ?â?¬ röhögött a másik teli szájjal, majomszer? ugrások kíséretében. ââ?â?¬ Nem érti az emberi beszédet! ââ?â?¬ magyarázta a társainak, aztán Edmund felé ugrálva kiáltotta: ââ?â?¬ Na mi van? Lejöttél a fáról?

  Edmund akkor értette meg, mi történik.

  ââ?â?¬ Ideje, hogy te is legyere! ââ?â?¬ válaszolta, és ezzel befejezettnek tekintette a társalgást.

  A hetvenked?k viszont nem szópárbajra készültek.

  ââ?â?¬ Meg akarsz közelebbr?l ismerkedni vele? ââ?â?¬ kapta el? egyikük a bicskáját, és kinyitotta.

  Egy n? felsikoltott. Edmund egyetlen pillantásra sem méltatta a pengét, elszánt nyugalommal nézett ellenfele szemébe.

  ââ?â?¬ Na, mi lesz? ââ?â?¬ heccelték a többiek társukat.

  ââ?â?¬ Gyáva vagy, mi? ââ?â?¬ hadonászott az egyet lépve Edmund felé.

  Éles sípszó hasított a leveg?be; mindenki a hang irányába fordult. A hajó tisztje még egyszer rövidet fújt a sípjába, és a bicskás felé irányította lépteit.

  Kinyújtott tenyérrel állt meg el?tte:

  ââ?â?¬ Ide vele! ââ?â?¬ követelte hivatala minden szigorával. ââ?â?¬ A srác vonakodott. ââ?â?¬ Add ide, mert megbánod! ââ?â?¬ fenyegette, aztán valamivel enyhébben hozzátette: ââ?â?¬ Visszakapod a kiszállásnál. ââ?â?¬ Amikor tenyerében érezte a bicskát, gyakorlott mozdulattal összecsukta, és miközben zsebrevágta, ellentmondást nem t?r? hangon hozzátette a csoporthoz intézve: ââ?â?¬ Ti szálltok ki utolsónak. ââ?â?¬ Anna éppen megkönnyebbült, amikor a tiszt megfordult, és rájuk förmedt: ââ?â?¬ Maguk meg minek jönnek ide? Ez egy békés sétahajó!

  ââ?â?¬ A fialal pár nem hibás! ââ?â?¬ szólt közbe a kislány anyja.

  ââ?â?¬ Mégis kit?l vette el a bicskát? ââ?â?¬ fordult Edmund a tiszthez.

  ââ?â?¬ Ebb?l nekem elég volt! ââ?â?¬ jelentette ki Anna hangosan. A hajós szemébe villantott tekintetével, aztán megsemmisít? pillantást vetett a tizenévesekre. ââ?â?¬ Gyere! ââ?â?¬ karolt bele Edmundba. Olyan tartással vonult végig a fedélzeten, mint aki karót nyelt.

  Az alsó emeletre mentek, a folyósón álltak meg, a kijárat közelében.

  ââ?â?¬ Legszívesebben beleugranék a vízbe, és a partra úsznék ââ?â?¬ mondta Anna sírásbahajló hangon.

  ââ?â?¬ Miért? Ott jobb? ââ?â?¬ kérdezte Edmund.

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!