Korber Viktória : Álomtigris

Álmomban az indiai dzsungel közepére csöppentem. Emlékszem, mennyire leny?göztek a dús levelek, az öles fák, s mellettük a vaskos, égbenyúló naposzlopok. Áhitatos örömdalok zengtek lelkemben, s kedvem lett volna összecsókolni az összes, rikácsoló kis majompofát.

Álmomban az indiai dzsungel közepére csöppentem. Emlékszem, mennyire leny?göztek a dús levelek, az öles fák, s mellettük a vaskos, égbenyúló naposzlopok. Áhitatos örömdalok zengtek lelkemben, s kedvem lett volna összecsókolni az összes, rikácsoló kis majompofát.

Elindultam, a dús aljnövényzetben óvatosan lépkedve, szemem szakadatlanul itta be az igéz? látványt, kezem a fák törzsét olvasta, simogatta. Ezerféle madár énekét?l hangos béke volt.

Nem kellett sok id?, hogy megpillantsam ?t. Elég messze volt, de így is láttam tökéletességét. Megálltam, hogy csodálhassam rebben? bajuszát, kecses mozdulatait, lusta macskapillantását, és ha elfordult, fülén a vidám pöttyöket. Mellette két kölyök csetlett-botlott. Esetlen bájuk bennem is anyai ösztönöket ébresztett, ringatni, dédelgetni, játszani lett volna kedvem velük, s bármit megadtam volna azért, hogy megérinthessem csíkos bundájukat.

Bátorságomat összeszedve közelebb merészkedtem, bár a kell? távolságot megtartottam azért. Csak néztem ?ket – csordultig telt szívvel.

Egyszer csak az anyatigris felkelt, s nyugtalanul elkezdett járkálni. A leveg?be szimatolt, majd rám szegezte pillantását, s elindult felém. El?ször lassan, a végén már futva.

Kezdeti nyugtalanságom reszket? félelembe csapott, miközben a gondolatok vadul kerget?ztek agyam egy távoli szegletében, hogy tudatosan alig-alig érzékeltem ?ket. Mit tegyek? Szaladjak el, ha egyáltalán sikerül? Vagy legyek Buddha, ki egyszer feláldozta testét éhes kistigriseknek? Milyen nemes lenne, igen… Elképzeltem, ahogy hátamba vágnak karmai, szuszogó szája pedig a torkomat keresi, majd fogai belemélyednek nyakamba. Súlya a földre dönt, én pedig nem védekezem, hiszen én is kívánom, hogy így legyen.

De a tigris már vészesen közel járt, és az életösztön egy bokor alá ?zött, távol Buddha lábnyomaitól.

Próbáltam újra gondolni… Hajdanán olvastam egy könyvet, miszerint az ember elméje erejével uralhatja az állatokat. Ó, igen, megpróbálom… De még a szememet behunyni sem volt er?m, annyira reszkettem. A tigris súlyos lépteit?l már a közelben reccsentek a gallyak. Itt hát a vég. Utolsó er?met összeszedve ránéztem, istenem, de szép volt…

Aztán elszaladt mellettem, menetszele meglebbentette hajam.

Ebben a pillanatban rájöttem, hogy nem látott engem.

Én álmodtam ?t, s nem ? engem…

Legutóbb szerkesztette - Korber Viktória
Szerző Korber Viktória 14 Írás
Hogy ki lennék én? Teremtett és teremtő. író, olvasó. Látó és látott. Földi vonatkozásban nem számít. A többi nagy része még nekem is titok:)