@page { margin: 2cm } p { margin-bottom: 0.21cm; direction: ltr; color: #000000; orphans: 0; widows: 0 } p.western { font-family: „Times New Roman”, serif; font-size: 12pt; so-language: hu-HU } p.cjk { font-family: „SimSun”, „宋体”; font-size: 12pt; so-language: zh-CN } p.ctl { font-family: „Lucida Sans”, sans-serif; font-size: 12pt; so-language: hi-IN }
Találós kérdés
1.
Szorosan összetapadnak az ajkaid,
de nem a fájdalomtól vagy a haragtól.
Nyugodtan összesimulnak
mint ahogy a tengeren
a lágy szellő hullámokat simogat.
Gyönyörű az arcod, sem az álmok,
sem a vágyak nem zilálják.
Csend honol mindenütt,
kívül is, belül is.
Homlokodra csöppnyi árnyék vetül,
puha-pihe hajad mozdul, ahogy lépkedsz.
2.
Mélyen alszol, látod,
fárasztó volt az éjszaka!
Most végigzuhansz az ágyon,
meggyötörten zárulnak ajkaid.
Talán emlékek tolulnak fel benned,
a magasság és a mélység
végtelennek tűnő harcai.
Mintha arcod se lenne,
belefúródsz a párnába,
hajad a homlokodba gyűrődik.
Aludj csak, aludj!
3.
Szólni készülnek ajkaid,
még nem vagy biztos
a gondolatban,
a lehetőségben,
de már kissé megnyíltak ajkaid.
Végigfut benned egy emlék,
s egyre jobban eltűnik belőled
a bizonytalanság.
Aztán egy rossz mozdulat,
valamilyen tolakodó illat,
amelytől kiegyenesednek
rövid hajszálaid.
Visszazárulnak
keskeny ajkaid.
4.
Mitől vörösödik az arcod?
Az ajkaid is izzanak,
apró fürtjeid, apró cseppekkel
fürdetik homlokod.
Mintha nehezen
kapkodnál levegő után,
meg-megnyíló ajkaid
között forró levegő árad.
Látom rajtad, szenvedsz,
kiszáradt ajkaid
szomjasak, arra várnak,
hogy valaki a vággyal
megöntözze.
5.
Talán mélyen aludtál,
vagy az álmok szorítottak erősen.
Melléd feküdtem,
arcom az arcodat érte.
Lélegzetedben vettem a levegőt.
Ujjaimmal végigsimítottam
gyönyörű arcodat,
ajkaid csábító ívét.
Figyeltem: őrzöd-e az álmod,
vagy elindultál-e
az ébredés útján?
Alig érintettem ajkaimmal
még mindig összezárt ajkaidat,
majd szinte érezhetetlen csókokat
leheltem rájuk.
Nyelvem hegyével végigfutottam
a millimétereket,
kerestem a megnyíló rést,
ahol behatolhatok,
s az ajkaid megszoríthatják a nyelvemet.
Közben megnyíltak az utak,
előre engedtek, majd összeszorultak.
Nem tudom, mi történt, felébredtem…
6.
Végre ez is elkövetkezett!
Az ajkaidban fürödhettem,
hanyatt feküdtem,
éreztem ajkaid izgató hullámzását,
amint meg-megérintettek.
Nem tudtam megmozdulni,
erősen rám feszültek az ajkaid,
alig kaptam levegőt,
de kívántam egyre beljebb,
ajkaid közé, a mélységbe,
megsemmisülni vágytam.
Ajkaid közé szúrtam
izmos nyelvemmel,
szétfeszítettem ajkaidat.
Birkóztunk, birkóztunk.
Jó volt meghalni ebben a csendben.
7.
Csücsörítenek az ajkaid:
haragszol talán?
Vagy emlékeidben vörös
földieper lángol?
Lágyan körül öleled,
az ízlelő bimbók
elindulnak az időben,
volt már egyszer,
hogy ráharaptál
egy földieperre.
Kiömlött a vére,
végigfutott az ajkaidon,
simogatott, becézgetett.
Öröm volt, öröm.
8.
Hetek múltak, haldokolt a nyár,
elsárgultak már az emlékek is,
mint a barátom arca, mielőtt
elindult a semmibe.
Éjszaka felriadtam ajkaid hűvösére,
amint hozzám értél váratlanul,
s percek múltak, amíg magamhoz tértem,
s éreztem, hogy lüktetnek,
maguk közé szorítják ajkaimat.
Összetapadtunk,
szétválaszthatatlanul
remegtünk egymás hullámain.
Lassan itt a tél is,
fehérbe öltözik a vállunk,
átjár a hideg,
vacognak majd az ajkaink is.
9.
Gyakran nem látom az arcodat,
mintha menekülnél előlem,
pedig nem akarok mást,
mint homlokodról
elsimítani a hajad.
Ha hozzád érhetnék,
belebújnék a hajadba,
babrálnám az ujjaimmal,
megpuszilnám az arcodat,
gyönyörködnék ajkaid
szép vonalában.
S ha bátorítanál,
beborítanálak csókjaimmal.
Megharapdálnám forró,
lüktető ajkaidat,
mert azt érezném,
hogy átvette a hatalmat
fölötted.
10.
Azt álmodtam,
hogy megnyílt a völgy,
s a buja réten rés támadt.
Féltem, mégis néztem,
mi történik ebben
a felrobbanó látomásban.
A rés két oldalán
lágyan simultak a fűszálak.
Olyan nyugalom
áradt ebből a világból,
hogy észre se vettem:
a rés folyó is lehetne,
de nem az, hanem
két csodálatos ajak,
amelyik megtelik
éltető nedűvel.
11.
Fiatal korom lángja
csapott ki belőlem,
amikor először megláttalak.
Akkor véget ért egy álom,
s azóta csak a valóság
ringatja képzeletemet.
Megláttam az arcodat,
halvány ajkaidat, amelyek
mintha fáztak volna:
összehúzódtak,
egymáshoz simultak.
Megfogadták talán,
hogy nem engedik el egymást?
Nem tudtam a szemem levenni róluk,
hevesen száguldott bennem a vér,
ami azóta sem pihen,
ha újra látlak.
12.
Gyakran eszembe jut
az első találkozás,
pedig sok-sok ajakkal
hozott össze a sors.
Volt, amelyik hűvösen
fogadott, a másik
szóval tartott egész éjszaka.
Volt, amelyik elmesélte
élete összes fájdalmát:
a megaláztatásokat,
a veréseket, a trágár szavakat.
De, amikor megérezték
a leheletemet,
amelyben ott muzsikált az ima,
elhallgattak, majd ámulva,
megnyílt ajkakkal hallgattak.
Olyankor velem jöttek
lázas ifjúkoromba.
13.
Előtted térdepeltem,
megcsókoltam lábad
mindegyik ujját,
végighaladtam a combodon,
muzsikáltam a testeden.
Az ajkaidnál megpihentem,
hajadat hátra simítottam,
s belecsókoltam a szakadékba,
amelyik máris vonzott,
pedig még élni akartam.
Éreztem: benne vagy ebben
a csókban, nem a muszáj,
hanem a szenvedély
cseppenként benedvesíti ajkaimat.
Behunytam a szemem,
s egyre jobban zihált a mellkasom.
14.
Virradatkor, amikor lassan
emelkedik a pára,
s a fűszálak a fürdés után
némán törülköznek,
én még fekszem az ágyban,
szedelőzködnek a gondolataim,
képek ölelik egymást,
ahogyan az öledbe bújtam
az éjszaka.
Ittam köldököd tavacskájából,
de még szomjasabb lettem,
az ajkaidra vágytam:
puha húsodra, ahogyan
játszol velem.
Megnyíltak ajkaid,
azt hittem itt van
a rózsaszínű csoda,
ami befogad, belém fészkelődik.
Megnyíltak ajkaid,
én eltűntem közöttük
egy végtelen csókban.
15.
Bolondos éjszaka,
forgolódom, mintha láz bántana,
lerúgom magamról a takarót,
majd rángatja bőrömet a hideg.
Mint, aki nincs magánál,
pedig lehet, hogy rád gondolok,
hozzám simuló ajkaidra,
amelyek nem akarnak menekülni,
ajkaimra tapadnak, megsemmisülnének,
ha nem szeretnék újra meg újra
a halált és a feltámadást.
16.
Innen már messze szállt,
zizzenve hét határon át,
gáttalanul repült,
amit sohasem akartam,
tétován sem igazán akartam,
ódon falak közé bújtam,
aztán meg álmodoztam,
pirosodott az arcom,
untattak a saját gondolataim is,
nem tehettem mást,
csak egyetlen dolog foglalkoztatott,
imádkoztam hozzá,
de nem hallgatott meg.
17.
Nem tudom, mi van velem,
sötét felhők kavarognak fölöttem,
földig hajolnak a fák,
kavarognak a virágszirmok.
Összehúzódom az ágyon,
terjeng az éjszaka,
s nem tudom, kinyújtott kezem
elér-e hozzád?
Virágsziromlevél ajkaid
lassan megérintenek,
szomjas ajkaim felélednek,
azt érzem most is,
mint egy vágyakozó éjszakán,
amikor egymásra találtunk
18.
Árad a fény az őszből,
bámulok kifelé a szobából,
nehezen mozdulok, de felállok,
s kinyitom az ablakot.
Kitárom mindkét szárnyát,
legszívesebben elrepülnék,
megsimogatom a fényt,
beletartom az arcom,
engedem, hogy érezzem a csodát,
amelybe most belefúrom magam.
Bújj közelebb hozzám,
hogy ne legyek olyan árva,
ne legyek magányos,
érezzem a fény ízét,
amely belezuhog a szobába.
—————————-
Jelen – fésületlen – formájában naplóba javaslom. A visszatérő motívum nekem, női olvasónak, kicsit sem tetszetős, nem hozza a hangulatot. Ha ezt a sok ajkat letakarom, egészen szép sorokat kapunk, de még mindig zavaró a sok fölösleges névelő, aminek funkciója nincs, ellenben szabdalja a szöveget.
Mindent le kell írni, ami jön, ebben egyetértünk. De azután mérlegelni kell, mi megy, mi marad. Mérlegelj! NHI
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Nagy István Attila
