Vandra Attila : A sorskönyv csapdájában 74. Sokadik újrakezdés

Enikő kibékül anyósával annak halálos ágyán, de az élet nem áll meg… Vajon mi vár rájuk Brassóban?

 

73.  Sokadik újrakezdés

 

Ünige vegyes érzelmekkel baktatott a Hosszú utcán élete harmadik iskolája felé. Vajon itt miként fogadják majd? Ismét átjött a határon, nem középiskolás többé, hanem újra az általánosba jár, még ha az iskola neve Áprily Lajos Főgimnázium, akkor is. Ennek az évnek a végén vizsgáznia kell, hogy felvegyék a középiskolába. Számára kiesett egy évnyi román irodalom, a románok történelme, Románia földrajza… Ezekből felvételiznie kell. Magyar irodalomból és matematikából is csak részben fedi egymást a két ország alaptanterve, s a többiek már egy fél éve ismételnek, készülve a megmérettetésre. Neki erre csak fél éve maradt… Talán a bepótolástól félt a legkevésbé. Enyedi Eszter néni szavai: „Mindenhol várnak rád Xéniák és Roxik, de lesznek Rozsnyói tanár urak és Borókák is. Kérdés, kit akarsz majd észrevenni!” — az első szegedi iskolai napját juttatták eszébe, amikor mindenki hülyének nézte. Jó, pontosítsunk, csak szinte…

E gondolatok foglalkoztatták, miközben a Tisztek Háza mellett elhaladva megpillantotta jövendő iskoláját. Miközben haladt át a téren, egy hangoskodó fiúcsoport vonta magára a figyelmét. Akadt közöttük húszon- és tizenéves is, a legfiatalabb olyan nyolcadikos-forma lehetett. A srácok mintha csak pillantására vártak volna, sokatmondóan füttyentettek, majd hangosan, hogy jó messzire elhallatszott, „értékelni” kezdték románul. Amikor a megjegyzéseket hallva gyorsabbra fogta a lépteit, egy mutáló hang a csoportból elég anatómikus nyelvezetben tett ajánlatokat neki. Talán az üldözött reflexe késztette visszanézni az iskolakapu előtt. A csoport legfiatalabbja épp kivált társai közül, és átszaladva az autók közt, elindult felé. Nem kellett több biztatás, futásnak eredt, meg sem állt, amíg be nem ért az épületbe. A lehetőség, hogy ezek minden nap itt ólálkodnak nem volt túl ígéretes.

Szerencsére Balla Katalin igazgatónőre várnia kellett egy kicsit, kipihegte magát, s így nem tűnt fel feldúlt állapota. Néhány kedves, érdeklődő szó után, elmondta Ünigének, a VIII. A-ba fog járni, bemutatta új osztályfőnökének, Beke tanár úrnak, aki megmutatta, hol van az osztályterem, majd felkísérte a kettes informatika[1] laborba. Ma első órájuk ugyanis ott lesz, méghozzá ő tanítja.

Még nem csengettek be, amikor odaértek. Jövendő osztálytársai még vakációs élményeiket osztogatták, bár egyesek már odaültek a monitorok elé, és elindították számítógépeiket. Tanárukat meglátva a legtöbben abbahagyták a társalgást, és helyükre kotródtak, bár egyesek zúgolódtak. Ellenérzésének egyik fiú hangot is adott:

— Még nem csengettek be!

— Tudom, még van öt perc az óra kezdetéig! Bemutatom új osztálytársatokat, Hosszúmezői Ünigét. Az a számítógép a sarokban lesz a tiéd, Fekete Sanyi mellett, majd kapsz felhasználónevet és jelszót is, hogy beléphess a rendszerbe — mutatta, majd kiment a laborból.

„Jaj, nem!” — rémült meg Ünige, amint felismerte a srácot. Sanyi tett neki ma reggel „ajánlatokat”. Na, ez jól kezdődik! Gyilkos pillantást vetett a fiúra, akin látszott, épp valami megjegyzést szeretne fűzni a néhány perce történtekhez, de egyik lány megfogta a karját.

— Sanyi, elmagyarázod a házit? Ha Copypaste[2] meglátja, hogy jól „oldottam meg”, biztos kivallat!

A srác azonnal segítőkészen megfordult. Azért a végén nem állta meg, egy kaján megjegyzés nélkül:

— Az informatikát és a matekot azt nem szőke csajoknak találták ki. Ezt érteni is kell!

Miközben Ünige a számítógépe elindításával foglalatoskodott, egyik lány odament hozzá.

— Szia, Ildikó vagyok. Honnan jöttél?

— Szegedről…

— Oda járt balettiskolába — jegyezte meg Sanyi kaján hangon.

— S miért gondolod, hogy az balettiskola? — kérdezte Ünige ellenségesen.

— Mert feleannyit sem tanulnak ott, mint nálunk. Bátyám nevezte el így, amikor az ELTE-re került egyetemre. Szobatársait majd megütötte a guta, mert vért izzadtak a matematikai analízissel, Feri pedig csak lazsált. Aztán jött az első zárthelyi dolgozat, s míg több mint a fele megbukott, ő ötöst kapott. Aztán bevallotta, ő abból az anyagból érettségizett.[3]

Éles hangon utasította volna rendre, ha közben nem lép be az osztályba Beke tanár úr, aki csúfnevét szavajárásáról kapta. Azonnal észrevette, ha valamelyik diák másolta a háziját, s azt mondta olyankor: „Ez Copypaste módszerrel készült fiam!”

Örömmel vette tudomásul, a tananyag ismerős. Mondjuk, ez nem volt csoda, hiszen itt még csak egy fél éve tanulták e tantárgyat. Eleinte tanulva a szegedi bemutatkozásából, nem tette ki magát annak, hogy kinevessék, mert nem ismeri valamely szakkifejezést. Itt angol, és nem magyar nyelvű windowst használtak, s emiatt meghonosodtak az angol szakszavak is. Inkább a hallgatást választotta, bár rendszerint tudta a választ a tanár kérdéseire.

Az egyik feladatba aztán végleg beletört az osztály bicskája, s Beke tanár úr láthatóan utolsó reményéhez fordult, Sanyit hívta ki. A fiú magabiztosan oldotta meg a feladatot, de Ünige nem állta meg, hogy meg ne jegyezze:

— Lehet egyszerűbben is!

— Na, lássuk, mutasd meg! — kapta fel a fejét az osztályfőnök.

Miután Ünige befejezte, tanára megjegyezte:

— Tényleg, így egyszerűbb, de ezt a módszert majd csak az év vége felé tanuljuk. Te honnan ismered?

— Mi Szegeden már tanultuk — felelte, majd Sanyihoz fordult. — Abban a balettiskolában!

Az osztályban kárörvendő kuncogás tört ki. Végre valaki a „zseninek” is beolvasott. Az osztályfőnök sem tudott elfojtani egy gonoszkodó mosolyt.

— Sanyi és Karcsi, óra után gyertek velem, be kell vinnünk egy padot az osztályterembe, hogy Ünigének legyen, hol ülnie — szólt rájuk.

Szünetben Ildikó Ünige mellé sodródott.

— Jól beolvastál neki! — utalt a balettiskolás jelenetre. — De mi ez a konfliktus köztetek? Ismeritek egymást valahonnan?

Ünige elmesélte néhány szóban a reggeli affért.

— Sanyi kicsit Hyde-Jekyll[4] szindrómában szenved. Néha az az érzésem, tudathasadása van. Ha kettesben vagy vele, alapjában véve egy intelligens, rendes segítőkész srác. Csak más fiúk ne legyenek körülötte, mert akkor mindjárt azt hiszi, igazolnia kell machoságát. Olyankor ki nem fogy a szőkés viccekből, a nők/lányok becsmérléséből. Azok a román haverjai pedig minden hülyeségbe beleugratják. Ő meg legkisebbként a bandából, bizonyítani próbál…

Türkösi Kinga, az angoltanárnő szemmel láthatóan úgy lépett az osztályba, hogy az új kislányt kereste szemével. A tanári sem kisebb pletykafészek, mint egy gimnáziumi osztály. Amint a hiányzókat beírta, azonnal a névsor végére lapozott, hadd lássa, kivel is van dolga. Csalódottan vette tudomásul, Beke tanár úr még nem vezette be a naplóba.

— Hogy hívnak?

— Hosszúmezői Ünige.

— Néhány évvel ezelőtt volt egy matematika tanár a huszonhetes általános iskolában.[5] Őt is Hosszúmezőinek hívták. Véletlenül nem vagy rokona?

— De. Ő az édesapám — jött rá Ünige, honnan ismerős számára a tanárnő neve. Egykor Apu kolléganője volt.

— Hasonlítasz rá! — mosolyodott el tanárnője, s ezzel le is zárta a témát.

Ám az angolóra nem telt el újabb konfliktus nélkül. A tanárnő egy Mark Twain idézetet diktált a táblára. Ünige figyelmeztette:

— Van egy hiba a mondatban, amit Sanyi felírt.

— Hol? — kapta fel a fejét a tanárnő.

— Helyesen behavior nem behaviour. U nélkül.

— Nézd meg a szótárban… — felelte magabiztos-ironikus hangon Sanyi.

— A brit angolban valóban u-val írják. De Mark Twain egy amerikai író, s az amerikai angolban helyesen behavior. Nézd meg a Websterben — vitte ki a táblához sajátját, miközben lázasan lapozott benne.

— Igen, igazad van, mi itt a brit angolt tanítjuk, de ebben az esetben tényleg az amerikai angol a mérvadó — hárított a tanárnő. Sanyi vágott egy pofát, majd kelletlenül kijavította.

Ám osztálytársai még nem merítették ki „az apád lánya vagy” témát, hiszen nem egynek nővére-bátyja a huszonhetesben végzett.

— Nővéremet is tanította édesapád — jegyezte meg szünetben Kelemen Anna.

Sanyi viszont mást is előkotort bátyja meséiből.

— A te apád volt az az alkoholista tanár?

Ildikó erre már paprikásan vágott vissza:

— Hogy lehetsz ennyire érzéketlen? Nővérem nagyon szerette! Ő búcsúztatta a diákjai nevében a temetésekor!

— Köszönöm — nézett Ünige hálásan újdonsült barátnőjére, de kimenekült az osztályból. Nem akarta hallani az édesapjáról előkerülő emlékeket, főleg Sanyi önigazolását nem, azokat a meséket, amelyek édesapja utolsó periódusáról szóltak.

A hír hamarosan a tanáriban is elterjedt, mert Váry Éva, a matematika tanárnő ezzel kezdte az órát:

— Na, lássuk, ragadt-e rád valami édesapád tudásából-tehetségéből. Gyere a táblához!

Nem tudott mit kezdeni a feladattal, ezt ő még nem tanulta. A tanárnő megértően elfogadta a magyarázkodást, főleg a:

— Be fogom pótolni! — ígéret után.

Sanyi megjegyzését viszont már nem úszta meg, miközben leégve helyére ment:

— Na, ezt nem tanították a balettiskolában?

A fiú szerencséjére tekintettel nem lehet döfni. Az óra végén a tanárnő kihirdette a szerdán tartandó Zrínyi Ilona matematikaverseny terembeosztását. Szegedi tapasztalataira alapozva Ünige harciasan állt fel:

— Tanárnő, én is jelentkeztem, még a múlt félévben… S a részvételi díjat is kifizettem… Tavaly is februárban költöztünk Szegedre, és lehetett — tette hozzá, hogy erre már akadt precedens.

Ezúttal nem kellett az igazgatónőhöz mennie panaszra, mert már tanárnője is így állt hozzá:

— Megoldjuk!

Az utolsó óra, a román sem telt el kalandok nélkül, még akkor sem, ha ezúttal Sanyival nem akaszkodott össze. Jó lett volna, ha valaki még szünetben „bemutatja” neki Banu Elenat, aki helyettes tanárként került január közepén Ionescu Ramona helyébe, aki szülési szabadságra ment. Ha régi tanárnőjüket szerették, a helyettese csakhamar kiérdemelte a Banya nevet. Mindenki félt tőle, mert osztogatta a ketteseket[6] keményen. A Nagyrománia Párt tagja nem rejtette véka alá a magyarokról kialakított véleményét, s bosszúállásával se szerzett magának népszerűséget. Ezen az órán se felejtett utalni a román nyelv helyes elsajátításának szükségességére, ha már román kenyeret esznek.

— Állítólag ti tudtok a legjobban románul a városban! — fejezte be ironikusan kioktató előadását[7]. Ezek után már Ünige is „ártatlanul” rákérdett a tanárnő nyelvtani botlására. Azonnal meg is bánta. A tanárnő sértett kirohanása, és a beígért rögtönzés a következő órán előre vetítette a jövőt.

 

 


[1] Erdélyben inkább informatikának mondják a számítástechnikát.

[2] Másol-beszúr

[3] A romániai és magyarországi alaptanterv nagyon különbözik matematikából. Romániában sok olyasmit megtanítanak, már a középiskolában, ami Magyarországon csak az egyetemi anyag része, sokkal zsúfoltabb az anyag.

[4] Stevenson novellája a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete a tudathasadásról szól, Oscardíjas film is készült belőle.

[5] Azóta ott megszűnt a magyar tagozat

[6] Romániában 1-10-ig osztályoznak. A 10-es a jeles, az ötös elvileg 50%-os tudást fed, s az elégséges, a négyesnél kisebb jegyek az elégtelen fokozatai.

[7] A megjegyzés hátterében az a hihetetlennek tűnő eset áll, amit sok román azóta sem tud lenyelni, s azóta is a magyar iskolákban végbemenő korrupció bizonyítékaként tartanak számon. Egyik évben vezércikként közölte a helyi sajtó hihetetlen esetet: Az érettségi vizsgán az Áprily Lajos Főgimnázium diákjai bizonyultak a legjobbnak románból. Vagyis ők érték el a legnagyobb átlagot a román írásbelin. Valójában ez nem jobb román tudást takart, hanem az anyag (román irodalom) jobb ismeretét. 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.20. @ 11:25 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.