Lábunk előtt hanyagul szétdobált
érzések. Kezünkben összegyűrt,
gyermekarcú tegnapok. Kopott
képkeret. Apa- anya rajzok. Fakuló
idő. Nem ketyeg. Nem pereg. Homok.
Vihar. Csend. Napok. Holdak.
Szerelem. Fészkükben szuszogó,
nyitott szemű madarak.
Fejemben tengerek, apály-dagály,
zord viharok, síró hullámok.
Megtelt az üres tér. Zúg a végtelen
mély. Szemed kihűlt csöndeket
rejteget, áthajolva a hideg
korláton, hangod szavaimon billeg.
Gyere velem ma játszani, át az
ébredő rengetegen, hol összeér
a tél a nyárral, hol őszök hullnak
az égig érő fákról, s tavaszok
nyílnak fáradt lepkék szárnyai alól.
aki bújt, aki nem, ne less…
Kiszakad. Felhasad. Átvérzik
az ég. Virradat. Eltűnt a part.
Pókfonálon ring a nap. Merre vagy?
Rongyos felhőkből zuhog a reggel.
Idegen hangokban kereslek. Idegen
kezekkel rajzollak. Csak az arcod.
Csak a szád. Ostoba körforgás,
cifra tánc. Merre jársz?
Háttal állsz a világnak.
Szavakat vésel az ajtófélfára.
Aki bújt, aki nem, egy, kettő…
Hunyd be szemed, három, négy…
De már nem ég, nem lebeg,
kilenc, tíz…
Húsáig vetkőzik a jelen,
negyvenegy…
Hajnali vércsék zsibongnak
a lángoló horizont szélén,
negyvenkettő…
Esőt hoztál tenyeredben. Késtél,
mint fák hegyén a nyári álmok,
negyvenhárom…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Szilágyi Hajni - Lumen
