zaj vagy
békétlen visszavonhatatlan mint egy
utolsó kiáltás a vakító napba nézés előtt
viharos hullám a tegnap tengerében
apró betűs jegyzet egy dráma sorai közt
emlékezetből megrajzolom az arcod
hiába a meredek a mély a távol
kitalálok hozzá valami szelíd tavaszt
ha szemedben akarna fészkelni a hajnal
ne mozdulj
késnek a szavak
zsugorodik a gyönge álom
a fény átfolyik az arcodon
súlytalan lebegsz kifakult tájakon
méhében hordoz az idő
vajúdása láthatatlan
csak néha sír fel
a gomolygó köd mögül
ha egymaga marad
az éjszaka hideg kövei alatt
téli álmok olvadnak a fákról
sápadt kertekben gyökerezik a tavasz
ne várj csodát ne imádkozz
szüless meg árván mezítelenül
majd felnevellek
majd megszeretlek
majd feloldódik benned a csönd
majd felöltöztet az alkony
majd ráncaid is elsimulnak
legyél madár
s leszek felhő
szemedben holddá kerekedik a világ
nézlek ahogy tenyeremben gubbasztasz
talán értelek talán szeretsz
de ne akard megfejteni a holnapot
se velem se nélkülem
hiába látom szemedben magam
és olvasom szádról a nevem
tenyerem nyitva
tollaid a sáros földre hullnak
a fény átfolyik az arcodon
hisz csak egy békétlen zaj vagy
a bordáim közé szorulva
Legutóbbi módosítás: 2014.03.14. @ 19:34 :: Szilágyi Hajni - Lumen
