Hazafelé buszoztam egy hétköznapi délután. Unalmas utazás volt, mint szokott lenni általában, így munkából hazafelé. A szokásos unott arcok a buszon, lehettünk vagy tízen a helyközi járaton.
Egyik megállónál felszállt egy középkorú hölgy a kislányával, aki még csak épp iskoláskorú lehetett. Rózsaszín ruhájában és kabátkájában úgy festett, mint egy igazi Barbie baba. Leültek az el?ttem lév? ülésre, és egy darabig csendben utaztunk.
Aztán egyszer csak a kislány megszólalt: – Anyu, mikor lesz karácsony?
– Egy hónap múlva, kislányom – válaszolta az anyuka.
– Anyu, és az mennyi id?, hányat kell még addig aludni?
– A két kezeden összesen tíz ujj van, háromszor annyit – válaszolta az anyuka.
– És az mennyi, anyu? – folytatta a kérdez?sködést a kislány.
A n? lehúzta a kislány kezeir?l a keszty?t, az ölébe fektette, és azt mondta: – Annyi, mint a te két kezeden, a két keszty?dön, és az én két kezemen lév? ujjak.
A kislány egy darabig nézegette a kezeket, a keszty?t, számolgatott magában, aztán szomorú arccal azt mondta: – Az még nagyon sok. Anyu, a keszty?t nem rakhatnánk el?
Ezzel mosolyt csalt anyukája arcára, és még néhány utaséra, akik hallották a beszélgetést. Ez nagyjából a busz összes utasa volt, mert elég hangosan beszélt a kislány.
Ezután egy ideig megint csend volt, de aztán folytatta a gyerek: – Anyu, fogok kapni karácsonyra ajándékot?
– Persze kislányom! Ha jó voltál, és tudom, hogy te jó voltál, akkor fog hozni ajándékot a Jézuska.
– Anyu, ne butáskodj! Tudom, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot, hanem te, és a karácsonyi apu – válaszolta feln?ttes komolysággal a kislány.
Majd folytatta: – Anyu, most melyik karácsonyi aputól fogok ajándékot kapni?
A hölgy kissé zavarba jött a kérdést?l, óvatosan körülnézett, hogy ki hallotta. Aztán szemlesütve gyorsan visszafordult a kislányhoz, mikor látta, hogy jó páran nézik ?ket. El?ttük pár sorral egy nyugdíjas nénike még hátra is fordult mosolygó arccal, és ennyit mondott: – De aranyos!
Ett?l az anyuka még jobban zavarba jött, de a kislány csak folytatta: – Anyu, én azt szeretném, ha most is a tavalyi karácsonyi apu lenne majd velünk, mert t?le kaptam a legszebb ajándékot… tudod, a Barbie házat.
Anyukájának arca már eléggé pirospozsgás lett, valószín?leg zavartsága okán, de a gyerek csak folytatta: – Anyu, a nénik miért fürödnek és alszanak együtt állandóan a bácsikkal?
– Nem fürödnek mindig együtt – hebegte a n?.
– De igen! Tegnap este is együtt fürödtetek azzal a bácsival. ? lesz most a karácsonyi apu?
– Te leskel?dtél? – kérdezett vissza az anyuka, most már kicsit mérgesen.
– Nem anyu, csak nem tudtam aludni, és hallottam. – Mire édesanyja mondhatott volna valamit, a kislány megint folytatta: – És tudod, anyu, hogy a múlt heti bácsit, azt nagyon nem szeretem ám! Mert bánt téged.
A n? döbbent arccal nézett lányára: – Hát ezt meg honnan veszed?
– Hallottam, amikor egyik éjszaka hangosan sikoltoztál – felelte a kislány.
Épp akkor lassított a busz az egyik megállóban, ezt látva az anyuka felrántotta kislányát az ülésr?l.
– Most leszállunk! – közölte ellentmondást nem t?r?en.
– De anyu, mi nem itt szoktunk leszállni! – kiabálta a kislány.
– De most itt fogunk! – és azzal a lendülettel, hóna alá kapva a kislányt, már le is viharzott a buszról. Hátra sem nézve, sietve távolodott el a megállótól, maga után vonszolva kislányát, de pecsenye vörös arca még messzir?l is virított.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.03. @ 17:18 :: Purzsás Attila
