Tiszai P Imre : Keressük a síneket

Nyomtatás

melléd nem fekhetek,

az a vonat már rég a ködbe veszett,

vért s húst csapott szét,

fel sem tűnt senkinek

vagy ha igen, csak zavart csend

támadt, aztán a kínos rend

diktálta fegyelem hallgatott,

az a néhány betűt is ismerő

emberke néha tőled verset mondott

ki divatból, ki meg mert hitt benned

s hitte, hogy rövidre szabott életed

nem volt véletlen,

s a kegyetlen

világ talán néhány könnyet is ejt,

vagy legalább tisztelettel szól rólad

és az újmódi divat parancsára se felejt,

talán,

mondjuk szavaid, s mert nem divat

sokszor csak magunkban

ebben az embertelen nyomorult világban

s keressük a síneket, hol semmit ér?

létünket a vonatok elé vethetjük,

de jogunk sincs hozzá, nem tehetjük,

az értelem diktálja, élnünk kell

s az a vonat már elment,

a megváltó kegyelemmel.