Kőmüves Klára : Parafrázisaim

Nyomtatás

Már hogyan szerethetnél igazán, amikor becsaptál? Megbeszéltük, hogy minden körülmények között őszinték maradunk egymáshoz. Hol volt abban őszinteség, amikor azt mondtad, nem híztam, amikor igenis híztam. A megismerkedésünk pillanatától számítva kerek három kilót szedtem fel. Órákig nyaggattalak, mire kihúztam belőled, hogy igenis – szerinted is – híztam, pedig a saját szemeddel láthattad, amikor ott álltam a szoba közepén azon a fránya mérlegen.

Aztán mire végre beismerted, megkérdeztem: Ugye nem zavar, drágám?

Te erre mit válaszoltál? Azt, hogy nem zavar. Taktikára kényszerítettél ezzel.

Közöltem, el fogok járni esténként futni. Te erre mit mondtál? Azt mondtad, hogy ez nagyon helyes! Már, hogyne zavart volna ez a három kiló, ha egyből rábólintottál erre az esti futásra? Még képes voltál visszahőkölni is, hogy csak azért értesz ezzel egyet, mert az egészségi állapotomat szem előtt tartva ez mindenképpen jó.

– Mondd csak, miért nem mondtad korábban, hogy sápadtnak, gyengének, betegnek tűnök? – kérdeztem. Te erre mit válaszoltál? Egyáltalán nem tűnök annak, csak mindenképpen hasznos egy kis testmozgás. Aztán még azt is mondtad, hogy nem fontos ehhez a futáshoz ragaszkodni, mert a nagy séták is jó hatással vannak a szervezetre. Azóta sem tudtam kiszedni belőled, hogy mégis mi bajod volt az én szervezetemmel. Soha nem voltál őszinte.

Én bezzeg őszintén megmondtam neked, hogy egyáltalán nem zavarna, ha felszednél pár kilót, sőt, örülnék, ha kicsit eljárnál mocorogni a konditerembe, mert aggódom az egészséged miatt, amióta sokat dolgozol és sápadtan jársz haza.

Nem tudom, hol siklott így ki ez a kapcsolat.

Tény: zavart, amikor mondtam, hogy szeretlek, te meg rávágtad, hogy én is. Vagy azt mondtad, hogy Szeretlek vagy azt, hogy „Én is”. Amikor azt mondtad, szeretlek, úgy éreztem, illendőségből mondod, mert nincs benned fantázia, egyszerűen szavakon sem vagy hajlandó gondolkodni. Mondom: Szeretlek! – Rávágod: Szeretlek. Ezt a legkönnyebb.

Ez az „Én is” meg az idegeimre ment. Mégis mi az, hogy én is? Ilyen nincs. Tudod, ez volt a baj! Ha azt mondom; szeretem a palacsintát, ott elfogadható, ha azt mondod rá: én is! De egy ekkora szerelemben?! Látod, mindent elrontottál! Nem lett volna szabad palacsinta számba venni engem!