(Az internet rónáján hirtelen megállt
a monitor m?anyag páncélba zárt,
viharvert, vágtató teste,
ló és lovasa megdermedt,
a tér- és id?utazásban fellázadt lélek
hazatalál…)
Fehér fények zúdulnak rám,
beborít a végtelen,
ott az Istent látom éppen,
egyedül csak rám figyel.
Fehér fények szédülnek rám,
kékb?l mozdul meg a kép,
pont vagyok most,
aztán újra minden rezdül,
s feltekert füst,
vonal leszek
éjben-ringó, álom-látó, csillag-járó
lágy ecsetnek a hegyén.
Felh?kb?l a rétre vágyik
jéghegy-lélek,
vihar szülhet menedéket,
néma zúgás: élet csendje,
aki látja, megrendülve
b?rén érzi:
szétárad a nyugalom.
Fehér fények érnek hozzám,
s már minden szín énekel,
ott
az Istent látom éppen,
elhagyjuk a végtelent.
Angyalkórus fut az égen,
cseng? hangjuk földre száll,
visszhangozza zölden-kéken
itt
a „Tócóskerti táj”.
Megj: Ezt nem küldöm el. Azóta már válaszottam új képet. Nagyon érdekes, mert annak is az a címe, hogy „Tócóskerti táj” csak nem 48-ból, hanem 32-b?l van:)))))
Legutóbbi módosítás: 2019.06.14. @ 08:41 :: Adminguru