Kovács Henrietta : Valahol…

Bár évek teltek el, lomha évek,
s alig változott ez a régi táj,
ma is visszahív a múlt emléke;
jönni nyugtató, látni mégis fáj.
Hisz a fák, az öreg álom-?rök
– kik óvtak nem egy der?s éjjelen -,
most nyögnek, ha néha nekik d?lök:
panasz ez, túl a régi fényeken.
A csillagok is halványan égnek,
nem zúg a tengerár, hallgat a tó,
pihenni jó így, arccal az égnek;
csak a csend, a mély csend iszonytató.
De van még egy dal, amit hall ez a szív,
s ami minden évben vissza-visszahív.

Legutóbbi módosítás: 2009.08.19. @ 17:02 :: Kovács Henrietta
Szerző Kovács Henrietta 79 Írás
1991.10.20., Debrecen - a kemény tények....:) ÃÂrni, írni, írni... egyszer álmomban egy cseresznyefán ülő fiú megkérdezte tőlem, hogy mikor lennék a legboldogabb? "Akkor - feleltem - ha mindig ősz lenne, én pedig egész életemben egy fa alatt ülve írhatnék..." Ez persze így nem teljesen igaz, de majdnem... :) "Mint minden emberi lény, képes vagy szeretni. Hogy tanultad meg? Nem tanultad meg: hiszel benne. Hiszel benne, és szeretsz." /Paulo Coelho/