S diadalmaskodol az angyalokkal,
Ã?Æ?ââ?¬Å?, derék János!”
(Thuróczy: Magyar Krónika)
Hunyadi Jánosnak sírfelírata
”Pannonföld bástyája, török had mennyköve, János álmodik itt, ha ugyan
fedheti sír röge ?t. Mert ahogyan Belgrádnál gy?zött volt a pogányon: lett a
halálon is úr, s látta meg élve a mennyt. ?s Capitoliumot koszorús diadalmenet élén sok h?s járta be — ám égbe csak ez maga szállt.”
(Csorba Gy?z? fordítása)
A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelent?s eseménye, amelynek során 1456. július 4–21. között a keresztények h?siesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túler?ben lev? ostromló seregével szemben, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legy?zték a törököket.
II. Mehmed
II. Mehmed július 4-én vette ostrom alá a várat, majd Hunyadi János egy július 14-én zajlott ütközetben áttörte a török hajózárat a dunán, és csatlakozott sógora Szilágyi Mihály várat véd? seregéhez. Az egyesült magyar sereg július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztes sereg segítségével vereséget mért a török hadseregre. Az eseményt a magyar hadtörténelem – tekintettel kivívásának körülményeire, hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi jelent?ségére – az egyik legjelent?sebb magyar gy?zelemként tartja számon. A gy?zelem mintegy 70 évre megállította a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását.
A déli harangszó az egész keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet, a pápa a déli harangszóval hívta fel az emberek figyelmét arra, hogy imádkozzanak a szabadságukért. 2006. július 22-én a nándorfehérvári diadal 550. évfordulójára emlékeztünk.
A keresztes eszme Európában a 15. század közepén
A keresztes eszme – a Szentföld visszafoglalásának gondolata – Európában már a 13. század vége óta nem volt napirenden. A nemzeti királyságok és városállamok meger?södése, a vatikáni építkezésekre és a vatikáni államszervezet meger?sítésére összpontosító pápák sora, nem tette lehet?vé, hogy egy keresztes hadjárat reálisan szóba kerülhessen. 1396-ban még sikerült egy jelent?s lovagi hadsereget kiállítani, azonban a nikápolyi csatában elszenvedett megsemmisít? vereség még a lelkesedés utolsó csíráit is kioltotta. Az, hogy a keresztes hadjárat gondolata nem veszett végleg a feledés homályába, csak annak volt köszönhet?, hogy mind a Szentszéknek, mind a „legkeresztényibb” címre áhítozó uralkodóknak propagandafogásként szükségük volt a keresztes eszme hirdetésére. Eközben pedig, az Oszmán Birodalom terjeszkedésével az er?viszonyok annyira eltolódtak, hogy a török hadsereg már csak egy egyesült nyugat-európai hadsereg bevetésével lett volna legy?zhet?.
Változást – valójában csak egy ismételt fellángolást – a veszély kézzelfogható közelségbe kerülése, Bizánc városának 1453. május 29-én bekövetkez? eleste hozott. Nem volt kétséges, hogy II. Mehmed, a hódító néhány éven belül hadseregét a keresztény Európa ellen vezeti. A nyugati közvélemény – joggal – kételkedett a török hódítás útjában álló els? számottev? akadály, a Magyar Királyság teherbíró képességében és ezt a kételkedést csak meger?sítette, hogy a magyar követek az 1454. október 27-i német-római birodalmi gy?lésen kijelentették, hogy a magyarok „küls? segítség nélkül kénytelenek lesznek békét kötni a törökkel”. V. Miklós pápa tudta ezt, ezért már röviddel Bizánc elfoglalása után, 1453. szeptember 30-án általános keresztes hadjáratot hirdetett, azonban ismét bebizonyosodott, hogy a Német-római Birodalom már régóta nem az a keret, amely alkalmas több állam együttes mozgósítására.
III. Callixtus pápa
A fordulat lehet?sége ismételten felcsillant 1455. április 8-án, amikor Alfonso Borgia, volt valenciai püspök személyében, III. Callixtus néven a török veszélyt igazán átérz? f?pap emelkedett a pápai székbe. Az új pápa május 15-én új keresztes bullát adott ki és hatékonynak t?n? intézkedéseket tett, hogy a keresztes hadjárat terve ezúttal meg is valósulhasson. Leállíttatta a vatikáni építkezéseket, intézkedett az egyházi javadalmakat megadóztató „török tized” begy?jtésér?l, önkéntes keresztes had szervezésére legátusokat nevezett ki Európa országaiban és tárgyalásokba kezdett a földrész nyugati felének szinte minden jelent?s uralkodójával.
III. Callixtus 1456 tavaszán már tisztában volt vele, hogy a nyugati uralkodóktól egyetlen katonát sem remélhet, ugyanekkor Magyarországról riasztó hírek érkeztek a török hadsereg méreteir?l és arról, hogy Hunyadi János hajlandó békét kötni és ezt a sereget Itália felé átengedni. A pápa nem tudta, hogy a hírek valótlanok és ebben a helyzetben – végs? kétségbeesésében égi segítségért fohászkodva – adta ki 1456. június 29-én – három héttel a nándorfehérvári csata el?tt – Bulla orationum (Imabulla) nevezet? rendeletét, amelyben elrendelte, hogy a kereszténység valamennyi templomában a szokásos reggeli és esti harangszó között „déltájban” háromszor kongassák meg a harangokat, „jel adassék minden hív?nek, hogy imáikkal segítsék azokat, akik a török ellen harcolnak”. A déli harangszó tehát – ekkor még – nem a diadalt, hanem a végveszélyt, a keresztes eszme végs? cs?djét hirdette.
Az általános félelemnek külön nyomatékot adott, hogy 1456. június 3-ától hatalmas üstökös – korabeli értelmezés szerint égi jel – világított az égen. Csóvája fenyeget?en mutatott kelet felé, a közvélekedés szerint mutatva, hogy kelet fel?l iszonyatos csapás készül a nyugati kereszténységre (l. a Halley-üstökös)
Nándorfehérvár, „Magyarország kulcsa”
A déli végvárrendszer tervszer? kiépítése az 1410-es években, Luxemburgi Zsigmond hadszervezeti reformjainak keretében kezd?dött. A rendszer kiépítésében jelent?s szerepe volt Zsigmond hadvezérének, Ozorai Pipónak, de a szervezés az ? 1426-ban bekövetkez? halálával sem szakadt meg. Az 1426 májusában Lazarevics István szerb fejedelemmel kötött tatai szerz?dés közel húsz déli várat jutatott harc nélkül magyar kézre. Ekkor került magyar fennhatóság alá a nándorfehérvári vár is. Az er?sség ett?l kezdve – 1521-ben bekövetkezett elestéig – földrajzi helyzeténél és méreténél fogva is kulcsszerepet töltött be a magyar határvédelemben.
Nándorfehérvár 16. századi ábrázoláson.
Nándorfehérvár földrajzi helyzetéb?l adódó kulcsszerepe abból következett, hogy ha a török szultán Magyarország ellen nagyobb szabású hadm?veletet akart indítani, mindenképpen el kellett vonulnia Nándorfehérvár közelében. A korabeli hadseregek felvonulásakor ugyanis a legnagyobb problémát az ivóvízellátás jelentette, ezért a csapatok igyekeztek valamilyen folyóvíz közelében maradni. . Egy Magyarország felé támadó, nagyszámú embert és állatot felvonultató török hadsereg számára ezért szinte csak a Duna irányában történ? támadás jöhetett szóba. A várat megkerülni sem lehetett, mert egyrészt ezzel a török hadsereg elesett volna a vízi szállítás lehet?ségét?l, másrészt a várba beszállásolható több ezres véd?sereg állandó fenyegetést jelentett volna a török csapatok hátában.
A vár a korabeli várépítési technikának megfelel?en épült és ez okozta sebezhet?ségét is. A korban még kifejl?d?ben volt az ostromtüzérség és a várak falait még viszonylag vékonyra és magasra építették. A magas falak kell?en er?s ágyúzás hatására könnyen leomolhattak. A várvéd?k helyzetét éppen az tette kilátástalanná, hogy a török hadsereg a kor egyik legmodernebb és legnagyobb tüzérségével volt
Nándorfehérvár
A seregek felvonulása
II. Mehmed 1455 és 1456 telét teljes egészében a hadi el?készületeknek szentelte. A Konstantinápoly bevételénél tapasztaltak alapján különös gondja volt a tüzérség felszerelésére. Egész Európából Drinápolyba csalogatta az ágyúöntéshez, a lövegek kezeléséhez ért? szakembereket és közel háromszáz löveget készíttetett fel a hadjáratra.
„Mikor a’ rettenetes és gyözedelmes Mahomet a’ nap-keleti tsászárságtúl iszonyú erejével meg-fordúl, s’ Nándor-fejér-várat meg szálja, hogy a’ gyözött Magyarokon keresztül Romáig magának útat tsináljon; szükség vólt a’ segedelem részünkröl. Egész keresztyén világunk nem adhatott eröt Nándor-fejér-várnak, egyebet a’ fáradt Magyarokon kivül. A’ Római Pápa egy Kapisztránus nevü barátot küldött Hunyadi Jánoshoz papolni; e’ vólt minden segedelem Mahomet ellen, ki majd kétszáz ezer emberrel szállott elénkbe.”
Bessenyei György Hunyadi János élete
A török sereg 1456. május elején indult a közel ezer kilométeres útra. A felvonuló had létszámát a korabeli szemtanúk legalább százötvenezresre becsülték, és ezt a számot a 20. század közepéig átvették a történetírók is. Figyelembe kell venni azonban, hogy a nagy hadseregek vonulása a korban is ritkán fordult el? és egy több tíz kilométeres, jelent?s számú irreguláris er? által kísért hadoszlop látványa könnyen túlzásra ragadhatta a laikus megfigyel?t. A hódító hadsereg látványa okozta félelem, csak tovább fokozhatta ezt a hatást. Az új kutatások szerint az akkori török hadsereg reguláris állományának létszáma még csak 20-30 ezer ember lehetett, amely a 17. században is csak hetvenezer f?re emelkedhetett, s támadó hadjáratokban maximum a felét vezényelhették a külföldi hadszínterekre. A török csapatokat mindig nagyszámú irreguláris er? is kísérte, melynek létszáma elérhette a reguláris er?k 70-80%-át is. A ma elfogadott legvalószín?bb becslés szerint a Nándorfehérvár ellen támadó török csapatok mintegy 40 000 f?s reguláris és 30 000 f?s irreguláris er?b?l álltak, de vannak olyan vélemények, amelyek az össz török hader? számát inkább 50 ezerre teszik.
A magyar seregek létszámában kisebb a bizonytalanság. A várat véd? csapatok létszáma 5000-7000 között volt, Hunyadi mintegy 10 000 f?s sereg élén vonult Szegedre, ahol még 2000 f? csatlakozott hozzá. A bárók közül Korogyi János macsói bán volt az egyedüli, aki katonáival itt csatlakozott Hunyadihoz és részt is vett a csatában. Kapisztrán János keresztes hadseregének létszámára a legvalószín?bb becslés 30–35 000 f?.
A csatáról 1584-ben készült török miniatúra.
Középpontjában, fehér lovon II. Mehmed szultánt, jobb alsó részén a török sereg elvonulását ábrázolta a miniátor
(Isztambul, Topkapi Szeráj Múzeum)
Kavyamitra Maróti György:
A csata
1456. július elején bezárult a gy?r? (részben a szárazföldön, részben a Dunán) Nándorfehérvár körül, aztán 4-én este dörögni kezdtek az ágyúk, m?ködésbe léptek az ostromgépek, a török sereg megkezdte Nándorfehérvár falainak szétzúzását. A vár védelmét Szilágyi Mihály irányította ekkor.
A szultán nem akarta még er?ltetni a rohamot, hanem a folyamatos golyó- és k?záporral kívánta a falakat elpusztítani. Ez eredményesnek bizonyult, mivel Brankovics György július 13-án már ezt írta egy levelében: „a török, szárazon és vízen megszállván Nándorfehérvárat, éjjel-nappal szünet nélkül törette ágyúival a falakat, s már egy tornyot teljességgel lerontott.”
Ezalatt július 7-e körül találkozott a két János, Hunyadi és Giovanni da Capistrano (a keresztesek kapitánya) Péterváradon, hogy kidolgozzák a vár felmentési tervét. Az önkénteseknek köszönhet?en a keresztes had felduzzadt, de a törökök még így is komoly túler?ben voltak.
Hunyadi és Kapisztrán legels? feladatként a török flottazár áttörését, Dunáról való eltávolítását jelölte meg. A török hajókat azonban nagyon korszer?en szerelték fel, velük szemben kis sajkáknak kellett felvenni a küzdelmet, többségüket sebtében alakították át „hadihajóvá”.
A nándorfehérvári gy?zelem vázlatrajza
A vízi csatára július 14-én került sor.
A kis hajók ügyesen kihasználták a folyó gyors sodrását, és számíthattak a nándorfehérvári rácok támogatására is. Tagliacozzo, az egyik szemtanú is elismerte küzd?szellemüket.
„Ezek a polgárok ugyan mind görögkeleti szakadárok, de azért a török kérlelhetetlen ellenségei, bátor és kiváló harcosok, akikt?l a törökök jobban félnek, mint másoktól. Különösen jártasak ezek a vízi csatákban, soha meg nem futamodtak, ?velük töltötte fel Szilágyi az el?bb említett hajókat.”
A kett?s támadás bevált, a keresztények fokozatosan ?rölték fel a törökök ellenállását. Az ostromgy?r? egyik láncszemét sikerült széttörni.
Következett a szárazföldi zár áttörése, hisz Hunyadi f? célja az volt, hogy csapatait bejuttassa az ostromlott várba. Tizenhatodikán sikeresen áttört az ostromzáron, és bejutott a várba. Most már ? vette át a védelem irányítását.
A dunai és szárazföldi kudarc után II. Mehmed végs? csapást kívánt mérni az ostromlottakra. Fokozta a tüzérség nyomását, majd július 20-án elhallgattak az ágyúk. Másnap a szultán általános támadást rendelt el, ekkor – az egyik kortárs szerint – „a törökök iszonyú lármát csapva, mindenünnen nagy tömegben rohannak a várra, akár egy feldühödött méhraj vagy mint ordító oroszlánok, készen a zsákmányra. Némelyek r?zsecsomagokat, szalmát, földet, trágyát, hamut szórnak a sáncokba, mások karókat, fákat dobnak bele; ismét mások mint ragadozó farkasok föld alatti alagutakon jönnek…”.
A romos falakon gyilkos küzdelem kezd?dött, és tartott hosszú órákon át. A törökök kezdték megtörni a véd?k elkeseredett ellenállását. Hunyadi a fellegvárból irányította a katonákat, de ekkor már személyesen kellett közbeavatkoznia. Az oszmánok szemében félelmetes hír? hadvezér megjelenése megrettentette a támadókat.
Kapisztrán Szent János a nándorfehérvári csatában (Capestrano, Szent Ferenc-kolostor)
Fotó: Horváth Zoltán
A véd?sereg szinte eksztatikus állapotban harcolt. A várfalakon megjelentek a török hadi jelvények is, ám ekkor Dugovics Titusz az egyik zászlótartóra támadt.
Antonio Bonfini leírása szerint „mivel sehogy sem tudta megakadályozni, hogy a toronyra kit?zze a jelvényt, átnyalábolta a törököt, és a magasból a mélybe leugorva, magával rántotta.”
Ekkor érkeztek meg a pihent keresztesek, mire az oszmánok soraiban pánik tört ki. Reggelre már csak a halott törökök maradtak a vár közvetlen környékén.
A 12 órás heves ostrom mindkét oldalon komoly veszteségeket okozott. Hunyadi az oszmán halottak számát legalább 8 ezer f?re tette. A törökök vissza is vonultak lövegeik védelmébe. A magyarok cselre gyanakodtak, ezért a f?vezér megtiltotta, hogy a katonák elhagyják a várat. Ez érthet? is volt, mivel a keresztesek között határtalan lelkesedés tört ki, ami könnyen vezethetett fegyelmezetlenséghez. Néhányan azonban mégis kiszöktek, és összecsaptak az oszmánokkal. A Száva túlpartján tartózkodó da Capistrano is aggódva figyelte a fejleményeket, ezért csónakba szállt, hogy megállítsa katonáit.
Azok azonban ellenkez?ként értelmezték a barát megjelenését, egyre többen és többen vették fel fegyvereiket. Ezt látva már a ferences szerzetes sem tudott mit tenni, maga is elindult az ellenség felé.
A rohamot Szilágyi sem tudta megállítani, és a Száva túlpartjáról is csatlakoztak a keresztesek. Az ekkor már szinte szentként tisztelt Kapisztrán a török ágyúkhoz irányította csapatait.
Hogy itt pontosan mi történt, arról nincsenek forrásaink.
Mindenesetre a lövegek a keresztények kezére kerültek: a török katonák szinte fejvesztve menekültek. Talán a szultán szolgálatában álló keresztény tüzérek döbbentek rá, hogy kivel állnak szemben.
Hunyadi látva a fejleményeket, 10-12 ezer f?s seregével kitört a várból és hátba támadta a keresztesekkel harcoló oszmánokat. A sorokban iszonyatos pánik tört ki, egyes babonás katonák azt hitték, hogy a holtak is ellenük fordultak. II. Mehmed azonban nem ismerte el a vereséget, még egy utolsó ellentámadást vezényelt, de mindhiába.
Az ágyúk most már a magyarok szolgálatában álltak, és hatalmas pusztítást végeztek. A szultán sem tudott már mit tenni a felbomló csapatokkal, ráadásul maga is megsebesült. Kapisztán János még kísérletet tett, hogy rávegye Szilágyit a török üldözésére, de a tapasztalt katona ezt nem látta jónak. A már említett Tagliacozzo érzékletes képet adott a menekülésr?l.
„De ezen az éjjen, ez után az óriási és szörny? öldöklés után, eltemetvén azokat, akiket még tudtak, és elhagyva minden jószágukat, amit a keresztesek romlására magukkal hoztak, megrettenve és félve futva menekültek…”.
Július huszonkettedike, keddi nap volt: az ország kulcsvára Magyarországé maradt.
Hunyadi János képmása
Lotz Károly
A diadal jelent?sége óriási volt, a nyugati világ ünnepelte a nándorfehérvári h?söket, hisz szultán vezette seregek még vereséget eddig nem szenvedtek Európában.
A pápa az Úr színeváltozása napját (augusztus 6.), amelyen az eseményt hírül vette, az egész kereszténység kötelez? ünnepének nyilvánította. Sajnos a lehet?séget, hogy a keresztesek ellentámadást indítsanak, nem sikerült megragadni. A táborban elégedetlenség volt kibontakozóban a távollév? nagyurak ellen, ráadásul a kitört a pestisjárvány. A nándorfehérvári diadal nagy árat követelt, s az örömet nemsokára mély gyász váltotta fel, mert a keresztes harcosok táborát a félelmetes pestis miatt sürg?sen fel kellett számolni. Akiket a török le nem vágott, azokat most a dögvész kaszálta s?r? rendekben. Magát Hunyadit is leterítette, alig három héttel a világraszóló diadal után. Hunyadi János már augusztus 11-én ennek esett áldozatául, és október 23-án Kapisztrán János is követte a sírba.
Ãœdv, mennyei ragyogás
Ország koronája, lehulltál.
Földnek fényessége, kihunytál.
Hej, széttört a tükör, melybe tekinteni reméltünk.
Most, ellenséget legy?zve, országolsz istennel
S diadalmaskodol az angyalokkal,
Ó, derék János!
(Thuróczy: Magyar Krónika)
Ami viszont fontos következmény: a török a következ? hetven évben frontális, lényeges támadást nem indított Magyarország ellen, ez lehet?vé tette Hunyadi Mátyásnak, hogy külpolitikáját mer?ben más irányba fordítsa, hogy a német-római császári trónra törjön.
Bár így lett volna: gondoljátok meg! Hány olyan történetet ismertek, amikor majd a birodalmi sereg néhány mérföldre áll egy török-ostromlotta magyar vártól? Hány olyat, amikor a várkapitány könyörg? levelek hadát küldi a birodalmi kapitányoknak, hogy nem tudja védeni a várat a túler?vel szemben, de a birodalmi er?k moccanatlanul nézik végig a vár pusztulását?
Mert semmi jobban nem szolgálta a császárság érdekeit, mint hogy Magyarország legyen a hadszíntér, és ne a Birodalom.
Na, de ha…
Tudom, nincs „ha” a történelemben, mégis.
Egy pillanatra gondolkodjunk el azon, mi lett volna, ha magyar király ül a birodalom császári trónján…?
Vörösmarty Mihály: Hunyadi halála
„Haldoklott Hunyadi s meg nem tuda halni; töröknek
Egy nagy adósságot tört lefizetni csatán.
S megvítt Nándor alatt: a nagy Mahomet futa sebben
És nyomorún; gy?zött a haza h?se, s lehúnyt.”
Forrás:
wikipedia.org
Kavyamitra Maróti György
crowland.uw.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
