Apáti Kovács Béla : Fodros szoknya

Pannának volt egy piros, fodros szoknyája. Nagymamája varrta neki. Olyan szép volt a szoknya, hogy az egész faluban nem akadt párja.

Mindenki megcsodálta, és irigykedve nézte, ha Panna végiglejtett benne az utcán.

A fodros szoknya nem csak szép volt, de varázserővel is bírt. Aki felvette, az mindjárt táncra perdült benne.

Panna ezt nem tudta, mert nagymamája nem árulta el a kislánynak.

Egyik vasárnap délután, amikor kiöltözködött, és magára vette a fodros szoknyát, furcsa bizsergést érzett a lábaiban. A fülében, mintha pattogós zene szólt volna. Alig bírta megállni, hogy táncra ne perdüljön.

Amint ment az utcán, ez az érzés egyre erősebb lett. Amint barátnője háza elé ért, a kapuban meg kellett pördülnie. A fodros szoknya nagyot lebbent.

–  De jó kedved van Panna – mondta a barátnője.

–  Nem tudom, mi van velem. Egész délután táncolnék. Meg nem áll a lábam.

Ezen mindketten jót nevettek, majd bementek a házba, ahol a hűvös szobában sokáig játszottak. Ha Panna felállt, akkor mindjárt táncolni akart. Lábai ide – oda mozogtak, mint egy igazi táncosénak.

Hazafelé is szünet nélkül táncolni való kedve volt. Mivel az utcán alig volt ember, a kislány táncoló léptekkel ment egészen a házukig. Csak a szomszéd néni látta meg, amikor kinézett az ablakon.

–  Gyönyörűen táncolsz, Panna. Bizonyára táncosnő leszel, ha megnősz. Szólok is az édesanyádnak, hogy mutasson meg egy tánctanárnak!

A kislány elszégyellte magát. Arcocskája piros lett. Gyorsan befutott a házba. Soha nem gondolt arra, hogy egyszer belőle balerina lesz.

Nem értette, mi készteti táncolásra.

Amikor hazaért, azonnal levetette a fodros szoknyát. Szépen összehajtogatta, és betette a szekrénybe. Amint a szoknya lekerült róla, mindjárt megszűnt a vágy, hogy táncra perdüljön. Megint a régi, csendes kislány lett belőle.

A szomszéd néni betartotta a szavát, elmondta mindenkinek a faluban, hogy Panna, milyen szépen táncol. Még a kislány édesanyjának is elmesélte a találkozásukat, és javasolta, hogy minél előbb írassa be gyermekét egy tánciskolába. Aki ilyen tehetséges, annak ott a helye.

Másnap az egész falu látni akarta a tánctudományát, és kérték, hogy táncoljon nekik is.

–  Nem tudok én táncolni – mondta szerényen Panna, és kérte majdnem pityeregve, hogy hagyják nyugodtan! Ne zaklassák, ilyen butasággal.

Valójában igazat is mondott. Hiszen nem volt rajta a fodros szoknya, ami a lábait táncba vitték volna.

A bámészkodok csalódottan hazamentek. Mérgesek voltak a szomszéd nénire, amiért becsapta őket.

Napokig nem történt semmi. Panna nem vette fel a fodros szoknyát. A falusiak már meg is feledkeztek róla. Mással voltak elfoglalva.

Az iskolában ünnepség volt, és Panna édesanyja azt akarta, hogy kislánya szép ruhát vegyen fel. Elővette a fodros szoknyát a szekrényből, és mondta.

–  Panna, vedd fel a fodros szoknyádat! Egy kislány mégis csak szebb, ha szoknyában megy az ünnepségre, mint nadrágban.

Panna szófogadó kislány volt. Nem ellenkezett édesanyával. Ő is szeretett szép ruhában lenni. Magára öltötte a fodros szoknyát, és elindult az iskolába.

Alig ért ki a kapun az utcára, lábai, sőt az egész teste bizseregni kezdett, majd a keze is táncosként mozgott.

Egy ideig megpróbálta eltitkolni ezeket, de végül az érzés olyan erős volt, hogy nem bírta tovább. Kénytelen volt táncolva folytatni az útját.

Az emberek, akik az utcán voltak, tátott szájjal nézték Pannát. Volt, aki még meg is tapsolta a kicsi táncosnőt.

A tanító néni nagyon elcsodálkozott. Számára is újdonság volt tanítványa ilyenfajta tehetsége.

Az ünnepségen mindenki Pannát dicsérte. Ott is szünet nélkül ropta a táncot, pedig még zene sem szólt.

A faluból mindenki a csodájára járt. Senki nem értette, a kislány hogyan tanult meg ilyen szépen táncolni.

De amint levetette a fodros szoknyát a varázslat tovaillant. Szerencsére ezt az emberek nem vették észre. Úgy gondolták Panna mindig tud táncolni.

Amikor a fodros szoknya nem volt rajta, bizony sokkal ügyetlenebbül rakosgatta a lábait.

–  Mi történt veled, Panna? – kérdezgették az emberek. – Tegnap szebben és jobban táncoltál, mint ma.

A kislány nem tudott értelmes választ adni a kérdésükre. Igazából maga sem tudta, miért van ez. Még csak véletlenül sem gondolt, hogy a fodros szoknyában rejlik tánctudásának az ereje.

Amikor a szoknya rajta volt, mint egy balerina úgy jártak a lábai, de amikor lekerült róla, megszűnt a bizsergés.

Teltek – múltak a hetek, hónapok, sőt az évek is. Panna egyre nagyobb lett. Egyszer csak megnőtt és a fodros szoknya nem ment fel rá.

Édesanyja hiába engedett ki a derekából néhány centit, egy idő után már ez sem segített. Többé nem tudta felvenni. Kinőtte a fodros szoknyát.

Lassan a falusiak is megfeledkeztek a táncos lábú Pannáról, és láthatólag minden a régi kerékvágásban ment tovább. Egészen addig, míg a Panna édesanyja oda nem ajándékozta a fodros szoknyát egy kislánynak.

Amint az felvette, azonnal táncolni kezdett. Ugyanolyan szépen, mint egykoron Panna.

Így ment ez évről évre, ameddig a fodros szoknya el nem vásott.

Akkor kidobták a kukába. Képzeljétek csak el, egy kiskutya éppen ott ólálkodott. Valahogyan belekeveredett a fodros szoknya maradványaiba, és rá pár percre, a kiskutya vidáman ropta a táncot a falusiak nagy örömére.

 

(Kép forrása: internet)

Legutóbb szerkesztette > Apáti Kovács Béla
Szerző Apáti Kovács Béla 180 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.