Boér Péter Pál : Távozás

Ödön, a röntgenszoba előtt várakozott. Még minden a múlt század negyvenes éveinek kényelmi körülményeit idézte. Merev, deszkatámlájú lócaszerűségeken üldögéltek, amelyeken a beteg ember nem egyszer rosszabbul érezte magát, mintha állna.
Ödön a vele szemközti ajtót nézegette, a professzorét, ott legalább jól érezte magát. Fotelbe ültette, üdítővel kínálta, nem nézte az óráját sem, pedig elég sokan vártak rá a folyosón. Módszeresen, mindenre kitérve átbeszélték az ügyét.
Ez a röntgen, talán az egyik keglényegtelenebb vizsgálatnak számított, nem is nagyon foglalkozott volna vele, ám bal oldalról betoszítottak egy beteget. A bőre citromsárga volt, üveges szemeit nyitva tartva nézte a plafont. Minden lélegzetvételért megküzdött, láthatóan semmijét nem tudta mozdítani, már annyi ereje sem volt, hogy jajgasson. Amellett a rettenetes légzés mellett képtelenség is lett volna. Egészséges ember egy perc alatt elájult volna tőle. Katasztrófahelyzetben a szervezet túlteljesíti önmagát, mindent mozgósít. Ő akkor ilyen állapotban volt.
Ödön ugyan sem orvos nem volt, sőt soha nem is dolgozott a területen, mégis úgy érezte, ezt az embert fölöslegesen kínozzák. Abból a mélységből emberileg nincs kiút. A szervezet az utolsó csatáját vívta.
Érthető, hogy a hozzátartozók nem könnyen tudtak belenyugodni, az is, hogy az orvosok esküjük szerint próbálták a gyógyulást segíteni, még akkor is, ha vélhetően nem láttak rá esélyt.
Betolták a terembe, a kapkodás közben az ajtót sem zárták be. Mindenki láthatta, hogy koponyaröntgent készítenek.
Az egyre színtelenebb, már szürke testet felvitték az osztályra. Ödön is hamarosan átesett a vizsgálaton, visszasétált, ám távolról is jól hallatszott a rettenetes erőlködés. Kín és harc folyt mindenért, az egyre ritkább és egyre görcsösebb belégzések után, mind szorosabb kilégzések következtek.
Ödön néhányszor végigsétált a folyosón, úgy a harmadiknál, a nyitott kórteremajtón át már nem egy kínlódó szerencsétlent látott, hanem egy fehér lepedővel letakart ágyat. A röntgenezés és a szakadozott pókhálókba kapaszkodás nem hozott eredményt. Intézményesen halt meg, nem otthon, szerettei között.
Van, ami emberi értelemmel törvényszerűen következik be, így a lepel alatt már egy megnyugodott test pihent és éppen a lelke vizsgázott valahol.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/