Tisztelt XY!
Hagyományosan politikamentes témaválasztásaid során az innovációval kapcsolatos felvetéseid mélyen érzékeny területre vittek, megint komolyan ámulatba ejtettél! Pláne úgy, hogy uniós szabályozást messze figyelembe vevő törvényalkotásunk 2014 óta a kérdést rendezettnek tekinti. Ezen kívül a Magyar Innovációs Szövetség témába vezető, rendkívül élvezetes definícióinál pontosabbat teljesen fölösleges keresgélnünk a hálón. Ezeket böngészve kirajzolódik egy rendkívül precíz működési keret.
„Az innováció új, vagy jelentősen javított termék (áru vagy szolgáltatás) vagy eljárás, új marketing-módszer, vagy új szervezési-szervezeti módszer bevezetése” — ez az ún. Oslo kézikönyvből átvett teljesen tömör meghatározás kijelöli az általában elviselt, mi több, elvárt verseny kereteit; másrészt olyan illúziót kelt, mintha helye lenne minden olyan munkavállalói ambíciónak, ami a megengedett fejlődés alá rendelhető. Ha felvetnénk a kérdést, hogy ezek a mértékadó tételek mely termelési módokra értendők, nyilván készségesen elismernénk univerzalitásukat. Most viszont nem látunk más aktuális értelmezési keretet, mint magát a legújabb-kori kapitalizmust. Ennek mindent maga alá gyűrő a profitéhsége (mint leginkább az ipari forradalom óta viruló legkegyetlenebb mozgatórugója) rendre nélkülözi a természettel való legcsekélyebb összehangolás erőfeszítéseit. Szélső esetekben már a minimális eredmény/haszon elérése, illetve a végig nem gondolt termelés is felmérhetetlen, visszafordíthatatlan pusztítással jár.
Ilyen tragikus hibák javítására egyáltalán nincs megnyitva semmiféle tényleges lehetőség, miáltal az érvényes szabályozások lebutítva, cinikusan erkölcstelenek. A regnáló tudomány-és technikaszervezők a fentiek szerint megengedik, sőt támogatják például a kis amplitúdójú ún. know-how érvényesülését, szerte Európában is.
Egyértelmű, hogy a feltalálóink számára így nincs és nem lesz lehetőség a nagy amplitúdójú innovációra, amelynek során súlypontok helyeződnek át, illetve új tudományágak születnek. Nagyon jól ismered alkotó zsenijeink hányattatását, jobb esetben az üldöztetésük közepette óriási szerencsével született meg méltó világhírük. A polgári jog intézményei pedig képtelennek bizonyultak arra, hogy egyáltalán megértsék és védjék valami gyökeresen új, fenomenális dolog megszületését. Ez ma is így van.
Azt mondod, hogy van ellenpéldád: a második világháború végén a győztesek agyelszívása során a találmányok totális állami védettséget élvezve eredményeztek már őnáluk forradalmi változásokat tudományban, technikában, amikor a nyertes hatalom birtokosai nyilván legkevésbé a klasszikus jogvédelem intézményére hagyatkoztak. Teljesen egyetértek veled, számkivetettjeink részére efféle garantált, különleges alkotói körülmény lehet az egyetlen kínálkozó lehetőség.
Látszólag távolabbról hozok egy személyes példát: civilként különféle beavatkozások céljából többször is beutaltak Budapesten, a Honvéd Kórházba. Egy alkalommal a főorvos föltette az obligát kérdést: voltam-e katona, és hol szolgáltam? Igenlő és tájékoztató válaszom jólesően megnyugtatta. Mi volt a tanulság? Ennek az egészségügyi rendszernek különleges feladat volt a lakossági ellátás bekerülése a katonai védelmi ernyő alá, miközben nem kellett föladnia az eredeti identitását sem. Hivatásukkal viszonyultak ehhez, igaz hazaszeretettel.
Nyilván nagy elégtétellel fogadod a második világháborús példálózásod mára aktualizálását, hogy lehetőleg minden feltalálói tevékenységet teljes mértékben állami védettség alatt végezhessünk itthon már a közeli jövőben, jelesül a honvédelem égisze alatt. Azt a nézeted is megemlítve, hogy hivatásos katonáinktól egyáltalán nem áll távol például a műszaki tudományok magas szintű ismerete, alkalmazása, féltő megóvása sem.
Legyen neked mindenben igazad!
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:48 :: Meyer József
