Nincs mennyeibb gyümölcs — na jó, zöldség , mint az illatos, zamatos sárgadinnye! Imola már szakemberré vált a legédesebb kiválasztásában. Most is azért indult a majdnem plázába. Kosár nincs előtte, csak nagy bevásárló szekerek, kész röhej azzal caplatni egy aprócska dinnyéért. De sebaj, van érméje kocsira, még jól is esik rátámaszkodni, hiszen akkora felületen terpeszkedik az üzlet, hogy a végét nem is látni. Jó lenne ide egy bicikli, gondolja kuncogva magában. Persze, talán már nem is tudna rajta maradni, lepottyanna róla, de a gondolat nosztalgikus öröme ott marad a szája szögletén. A kint tomboló hőség miatt, bent megborzong a légkondicionáló generálta hidegtől. Előkotorja elmaradhatatlan mellénykéjét, jól esik az a hátán most, és elindul a zöldség-gyümölcs részleg felé, tekintete egykedvűen siklik el a különböző árukon. Célirányosan szokott vásárolni, szeret egyedül bóklászni, függetlenül, szabadon.
A stand körül nincs nagy tolongás, örül magában, s már messziről kedvenc sárgadinnyéjét kutatja. Nem hiszi el, hogy nincsen! Körbejárja, kutatja, de hiába. Bosszúsan indul tovább, s szokása ellenére nézelődik, bambul, ám egy szűk helyen hárman szórakozva elállják az útját. Elnézést kér, nyílik a trécselők sorfala, s amint elmegy köztük, hangosan ráköszön valaki.
Ismerős a hang, felnéz. Ő az! Húsz éve még megremegett a szíve, ha meglátta őt, ha meghallotta hangját, most teljesen közömbös. Semmi érzelem nem maradt benne, ezer idegennek tűnik. Néhány udvarias mondat után tovább gurul a bevásárló szekerével. Maga sem érti, hogy veszett ki belőle az érzelem csírája is.
Pedig nem haraggal váltak el, nem. Kedves, szeretetreméltó fiatalembernek ismerte meg, mind a ketten egy váláson túl voltak. Érzékenylelkek, szeretetre vágytak. Lassan, a csalódástól való félelem érzésével közeledtek egymáshoz.
Az érzelem hamarabb fellobbant bennük, mint a közeledés. Kedvelték egymást, de sokáig nem tudta megtenni a következő lépést. Mindig magas termetű fiuk tetszettek neki, de ez most nem talált. Mégis apránként lobogni kezdett benne a láng, a szeretet helyet követelt magának, összefonta őket egy időre.
Úgy érezte, végre révbe jutott az élete. De másként írták meg a sorsát. Kedvese az anyakomplexusát nem tudta levetkőzni. Tőle indult reggelente munkába, majd az édesanyjához ment haza, estére meg hozzá. Sokáig megpróbálta elfogadni ezt, de az idő múlásával egyre nehezebben viselte a második helyet.
Lázongott a lelke, szóvá is tette ezt a nem mindennapi életformát, de hiába. Fokozatosan eloszlott a rózsaszínű köd, lelke másra, teljes életre vágyott. Fájt nagyon, de nem tehetett mást, elküldte őt.
Az idő haladt a maga útján, a fellobbant tűz egyre zsugorodott, majd ellobbant, mint a nyár, csak a kialudt pernyéből maradt valami.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Kádár Sára Hajnalka
