Apáti Kovács Béla : Gyáva hétfejű sárkány

 

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás tengeren, de még az üveghegyen is, egy nagy barlangban élt a hétfejű sárkány. A környéken lakó emberek mind úgy tudták, hogy nagyon félelmetes. Mind a hét torkából kénkövet okád, és aki közelébe merészkedik, azt elpusztítja. Senkinek sem kegyelmez. Ezért, aki csak tehette, az elkerülte a hétfejű sárkány barlangját. Még az a hír is járta, hogy szűzleánykákat fogyaszt minden holdtöltekor.

Pedig, ha tudták volna, hogy ez a hétfejű sárkány nagyon gyáva! Ha meglátott egy embert, de akár csak egy gyermeket is, mindjárt a barlangjába menekült és várta, hogy a veszély elmúljon. Akkor talán a közeli falu lakói nem rettegtek volna tőle. Közeledett a holdtölte, és olyan rémhír szállt szárnyra a faluban, hogy a hétfejű sárkány a bíró szépséges leánykáját fogja elrabolni. Édesapja nagyon megijedt és, aki csak a faluban élt és mozgott könyörgött, hogy mentsék meg az ő egyetlen gyöngyszemét a sárkánytól. A megmentőnek ígért minden aranyat, ezüstöt, de sajnos senki sem mert birokra kelni a fenevaddal. A legények inkább elbujdostak az erdőben, vagy mindörökre elhagyták a falut.

Ez nagyon elszomorította a bírót. Egész nap magába roskadva ült a háza előtt, és az embereknek könyörgött, hogy segítsenek, ne kelljen leánykájának áldozattá válni.

Bizony ülhetett ott naphosszat, nem lelt segítőre.

A holdtölte vészesen közeledett. Már csak három nap volt vissza, és a remény egyre fogyott.

Az utolsó előtti nap is a ház előtt a kispadon sírdogált. Magában már elsiratta kislányát, amikor a poros úton feltűnt egy vándorlegény. Faluról falura, városról városra járt és munkát keresett. Odament a bíróhoz és érdeklődött.

— Adjon Isten, bíróuram! — köszönt illendően. — Van-e valami munka a faluban? Bármit elvállalok. Értek én mindenhez.

Felcsillant a bíró szeme, és mindjárt barátságosan parolázott a vándorlegénnyel.

— Isten hozott, fiam! Jókor jöttél. Éppen ilyen ügyes és bátor legényt keresek, mint te vagy. Meg kellene menteni leánykámat a hétfejű sárkánytól. Ha legyőzöd, adok neked annyi ezüstöt, aranyat, amennyit csak el tudsz vinni a válladon egy zsákban.

Tetszett a vándorlegénynek az ajánlat, és azonnal ráállt. Már csak azért is, mert meglátta a bíró leánykáját az ablakban.

— Bíróuram, elvállalom és megküzdök a hétfejű sárkánnyal. Nem kell nekem arany, sem ezüst, de adja feleségül azt a szépséges leánykát, aki előbb kinézett az ablakon.

A bírónak csak nagy sokára lett világos, mit kíván a vándorlegény.

— Fiam, nem neked való ez a leányka. Inkább adok helyette egy ökrös szekér aranyat és ezüstöt. Herceget, királyfit szánok én kicsinyke lányomnak, nem egy vándorlegényt.

Erre a legény felhúzta az orrát és menni készült tovább, egy másik faluba. Nagyon megijedt a bíró és könyörgésre fogta a dolgot.

— Nem bánom, majd megbeszéljük, csak előbb győzd le azt az átkozott hétfejű sárkányt! Mindjárt szólok, a szolgáknak nyergeljenek fel egy hátaslovat, lássanak el szükséges fegyverekkel, és amire még szükséged van egy ilyen viadalra.

A vándorlegény lassan mégis megegyezett a bíróval, de abból egy fikarcnyit sem engedett, hogy ne vegye feleségül a leánykát, akit megpillantott az ablakban.

A lány apja úgy okoskodott, ha sikerül legyőznie valahogy a hétfejű sárkányt és visszajön, egy ilyen vándorlegény, ha meglátja a rengeteg ezüstöt és aranyat, úgyis megszédül tőle és megfeledkezik a lányáról.

Még mielőtt a vándorlegény elindult volna, a barlangoz, a bíró mondta neki:

— Aztán, hogy mi is megbizonykodjunk a hétfejű sárkány haláláról, hozd el nekünk a hét fejét, mert csakúgy leszel jogosult a jutalomra.

Kifele menet a faluból néhány öregasszony megsiratta és összesúgtak a háta mögött:

— Szegény legény, nem tudja, mire vállalkozott.

Ment hegyen, völgyön át, mire megérkezett a hétfejű sárkány barlangjához.

Ugye még emlékeztek mesém elejére, amikor azt mondtam, ez a sárkány nagyon gyáva volt. Amint megneszelte a vándorlegény közeledését, mindjárt berohant a barlang legmélyebbjére és ott reszketett a félelemtől, mint egy kisgyerek.

— Gyere ki, te sárkány! — mondta a legény. — Szeretnék megküzdeni veled életre, halálra.

Ezt meghallván a hétfejű sárkány még jobban megriadt. Szeméből úgy hullottak a könnycseppek, mint a záporeső, és egykettőre a sok könnycseppből egy folyó lett. Majd elvitte a vándorlegényt, amint kihömpölygött a barlangból.

Másodszorra is bekiáltott neki:

— Gyere ki, te sárkány! Szeretnék megküzdeni veled életre, halálra.

Most félt ám csak igazán a hétfejű sárkány. A sok könnyből egy nagy tó lett, amelynek a közepén volt egy sziget várral.

Harmadszorra is felszólította:

— Gyere ki, te sárkány! Szeretnék megküzdeni veled életre, halálra —, de még ezt is hozzátette mérgesen — ha nem jössz ki, akkor én megyek be érted, és a füleidnél fogva cibállak ki a barlangodból.

Ezt már a hétfejű sárkány sem akarta, hát elővánszorgott. Mindjárt a vándorlegény lábai elé vetette magát, úgy kezdett könyörögni:

— Kérlek, kegyelmezz meg életemnek! Ameddig csak élek, hű szolgád leszek, és minden kívánságodat teljesítem.

A vándorlegény először nem tudta, mitévő legyen? Ami igaz, az igaz megsajnálta a pityergő hétfejű sárkányt. Hosszasan vakargatta a kobakját.

— Mit tegyek? Mit tegyek? — mondogatta. — Le kell vágnom a hét fejedet, mert különben a bíró nem hiszi el, hogy megküzdöttem veled. Szeretném feleségül venni azt a szépséges leánykát, akit megpillantottam az ablakban.

— Várjál, legény — kérlelte a hétfejű sárkány. — Kitaláltam valamit. A hétből vágjál le csak hatot, egyet hagyjál meg nekem. Majd azt mondod a bírónak, hogy egyet elveszítettél a hétből. Meglásd, így is elhiszi neked. Én is jól járok, te is elnyered a bíró lányának a kezét. Ha megfogadod tanácsomat, akkor apámmal elrendezem, hogy tiéd legyen a tóban levő sziget azzal a gyönyörű kastéllyal. Gazdagabb leszel, mint egy király. Életed végéig hűségesen szolgálni foglak, és mindenhová elkísérlek.

A vándorlegénynek tetszett az ötlet, csak attól félt, hogy kiderül a turpiság. A bíró nem fogja elhinni, hogy megküzdött a hétfejű sárkánnyal, hiszen amikor majd visszamegy a faluba, oda is elkíséri.

— Ettől ne félj, édes gazdám! — mondta a sárkány. — Egy kis varázslattal mindent el lehet intézni. Egy fejjel is el tudom intézni, hogy kiskutyává váljak.

Ez már tetszett a vándorlegénynek. Gyorsan levágta a hat fejét a sárkánynak. Egyet meghagyott a helyén. Alig, hogy ezzel végzett, a sárkány elmormolt egy rövid varázsszót és kiskutyává változott.

A levágott fejeket belerakták egy nagy zsákba és elindultak vissza a faluba.

Mindenki nagyon csodálkozott, amikor meglátták a vándorlegényt a kiskutyával. Nem akartak hinni a szemüknek. A bíró elégedett volt, de amikor a vándorlegény megint előhozakodott, hogy feleségül kéri a leánykáját, nagyon elkomorult.

— Kislányomat nem vándorlegénynek szánom. Azt szeretném, hogy legalább ha nem is királyfi, de egy dúsgazdag ember venné feleségül. Fiam, ha lenne elegendő vagyonod, és egy kis hajlékod szívesen hozzád adnám egyetlen leánykámat. Elégedjél meg egy zsák arannyal, és menj utadra!

A kiskutya gazdája lábához dörgölődzött és a fülébe súgta:

— Édes gazdám, ne feledd, te egy dúsgazdag ember vagy. Tiéd a sziget a gyönyörű kastéllyal. Tárd fel titkodat a bíró előtt, s meglásd, mindjárt nem ellenzi a kézfogót!

Így is lett. Amint a bíró hallott a tóról, a szigetről, és azon lévő gyönyörű kastélyról, azonnal felcsillant a szeme.

— Menjünk, hadd lássam azt a szigetet! — ugrott egy nagyot örömében a boldog apa.

Azonmód felkerekedtek és a szigethez mentek. Ott nem győztek csodálkozni a sok látnivalótól. Olyan szép volt a kastély, hogy tán az egész földgolyón nem volt hozzá hasonló. Ugye nem kell mondanom, ezek után a vándorlegényből lett gazdag úr feleségül vehette a bíró szépséges leánykáját, és talán még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:20 :: Apáti Kovács Béla
Szerző Apáti Kovács Béla 193 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.