dr Bige Szabolcs- : Üveg víz az asztalon

– Azt akarom mondani, hogy… izé… szóval…

 

 

  

Két üveg víz van az asztalon, friss víz, most vettük ki a hűtőszekrényből. Egyik a társamé, a másik az enyém.

Alig lépett ki társam, a szobából máris gyorsan töltöttem a vizéből a poharamba egy keveset, s felhörpintettem, majd bűntudatosan körülnéztem. Hamarosan társam visszatért, s én belemerültem a papírmunkába. Végeztük a dolgunkat, s csak néha-néha szóltunk egymáshoz egy-két szót, azt is a munkával kapcsolatban.

Annyira bántott ez a „vízlopás”, hogy nem is tudtam, miképpen tegyem jóvá. Gondoltam, ma én hozom a tízórait. Le is szaladtam gyorsan a büfébe, és hozam két brióst és ivójoghurtot. A szebbet, barnábbat adtam neki. Napközben is igyekeztem kedvében járni. Mindent azért úgy csináltam, hogy ne legyen feltűnő, ne vegye észre, nehogy megalázónak vegye a nyüzsgésemet.

Másnap ugyanúgy történt minden. Mikor a társam kiment a helyiségből, gyorsan a poharamba löttyintettem az üvegéből egy kortynyi vizet és megittam. Hogy miért tettem, nem is tudom — talán, hogy neki, ha kicsivel is, de kevesebbje legyen. Napközben továbbra is igyekeztem apró, észrevétlen kedvezményeket nyújtani a társamnak, mintegy jóvátételképpen.

Semmiképpen sem értettem ezt az újabb „mániámat”. Kisgyerekkorom óta nem loptam, nem csórtam el semmit. Belém nevelték, hogy tiszteljem a másét. Ezért is érthetetlen előttem ez a viselkedésem. És mindennek a tetejében ez napról napra ismétlődött egész héten.

Így telt a hét, de végre itt a hétvége! Zárunk, elrámolunk, becsukjuk a fiókokat, a szekrényajtókat, s megkönnyebbülve sóhajtunk.

— A hétfői viszontlátásig! — búcsúzom.

— Szeretnék mondani valamit — szólal meg a társam.

Most jön a fekete leves! Megtudta a turpisságot, s most jól megszégyenít. Szorongva várom a folytatást.

— Hallgatlak!

— Azt akarom mondani, hogy… izé… szóval…

— Miről van szó? — szakítottam félbe a dadogását.

— Tudod, mikor kimentél, valami érthetetlen kényszer hatására kitöltöttem a poharamba a flaskádból egy kis ujjnyi vizet, s behörpintettem.

— Hát ez óriási! — röhögtem fel.

Ilyen nincs! Nem bírtam a nevetést abbahagyni.

— Igazán ne haragudj, bocsáss meg! — fogta könyörgőre, de én csak tovább nevettem a térdeimet csapkodva.

— Egészségedre! — nyögtem ki, s leakasztottam a fogasról a kalapomat.

 

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 603 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.