Győri Irén : Képek az őskorból II.

A nagy csapás

 

 

Az előző kép, Odino fája, Rúni gondterhelt arccal érkezik

 

 Rúni:

— Odino, hallod énekem?

Megint menni kell énnekem!

A népem újra enni kér. Enni kér.

Odino, segíts nekem.

Legyen győztes a fegyverem,

Iramszarvasról jött a hír, láttak a fürkészek megint

Áldásod érje fegyverem.

Legyen biztos a két kezem.

Adj erőt, Nagy Odino nekem!

 

Öt vadász lépked elő, s tisztes távolban megállnak a tölgytől. Rúni eléjük siet, hívja őket a Nagytölgy alá, és fegyvereiket kezükben tartva szökkenő táncot járnak, közben kántálják a vadász éneket. Áldást kérve fegyvereikre és önmagukra.

— Odino, hallod énekem?

Megint menni kell énnekem!

A népem újra enni kér. Enni kér.

Odino, segíts nekem

Legyen győztes a fegyverem.

Iramszarvasról jött a hír, láttak a fürkészek megint.

Áldásod érje fegyverem.

Legyen biztos a két kezem.

Adj erőt, Nagy Odino nekem!

 

A zöld emberke, Odino előjön a tölgyfa mögül és szól:

— Eljöttél Rúni, gyermekem? Mindig kedves vagy énnekem. Áldásom kéred, ám legyen. Vigyázza szellemem fegyvered. Okosan dönteni oly nehéz, de légy nyerő. Iramszarvast, ma ejtsetek, holnap majd kecskékre menjetek. Kecskét ejteni, ma nem szabad, erre add szavad, add szavad!

Rúni:

— Szavam a tiéd, szellemem. Odino, szent vagy nekem! Amit kérsz, megteszem. Kecskét ma nem öl fegyverem. Szarvas lesz a cél nekem, őt célozza meg fegyverem! Odino, köszönöm neked!

Amint a vadászok eltáncolták vadásztáncukat, az asszonyok ételeket hoztak nekik és különböző kosarakban magvakat, tojásokat. Szárított hússal megpakolt tarisznyákat adtak át a vadászoknak, a nagyobb gyerekek igyekeztek a fegyvereket felpakolni a vállaikra.

Még nem voltak avatott vadászok, de a fegyvereket már cipelhették a nagyobb vadászatokon. Ők voltak a fürkészek is. Mivel kötelességük volt a környéket megismerni, kajtatniuk kellett. Ha elég sokan voltak, bátran mehettek, nem kellett félteni őket. Igaz, egy-egy Vén mindig ment velük. (Vén, az a személy, aki bölcs tanító. Képes az utánpótlás nevelésére, nagy tiszteletnek örvendő idősebb vadász, vagy vadászat közben maradandó sérülést szenvedett fiatalabb, de tapasztalt, aki bír a tudással, a tanítás tudományának ismeretével is.) Segít a gyerekeket nyomolvasásra, tájékozódásra, az állatok és madarak hangjának, viselkedésének, szokásainak megismerésére tanítani. Közben átadja tudását füvekről, fákról, madarakról, ehető gombákról. Bár a gomba gyűjtésének mesterei az asszonyok voltak, a gombászás tudományát az ifjak, kiskamasz korukig elsajátították. Állatok hangját tanulták meg utánozni, apróbb vadakat bunkóval, vagy hajítófával ejtettek el, így nyulat, madarakat. A fennmaradás, a túlélés képességét gyakorlatban tanulták meg a fürkészések során. A fegyver készítés is a tananyag része volt. Az ifjakat nevezik a vadászok fürkészőknek. 

 

Pár nappal később, színhely az öreg tölgy környéke. A törzs éli dolgos hétköznapjait. Fiatal nők háncsból vagy vesszőből kötött kosarakat cipelnek. Az éltesebb asszonyok gombákat válogatnak, terebélyes és lapos vesszőalkalmatosságokon igazgatják, ezeken száradnak a gombák.

 

Ha megjönnek a vadászok, akkor forró köveken zsíros húsokkal együtt sütik, zamatos eledel lesz belőle, ezzel fogadják őket. Ha már teljesen megszárad, akkor pedig gyékénykosárba csomagolva tárolják. Elkészítés előtt beáztatják, finom húsokkal egybecsomagolva, nagy levelekbe zárva főzőlyukakban készítik el. A kövek meg vannak már forrósítva.

 

A Nap már közel jár útja végéhez, hirtelen megelevenedik a tölgy körüli tisztás tisztás, nagy hangzavar veri fel csendjét. Apró gyerekek rohannak, s kiabálják:

— Jönnek a vadászok, jönnek a szarvasokkal. Hozzák a szarvasokat!

A vadászok elérnek a tölgyfához és leteszik terhüket. Akkor látják meg a gyerekek is, hogy amit szarvasnak hittek az egy állatbőrökbe tekert emberi alak.

Rúni előlép és mondja:

— Ó, nagy a baj, segítsetek! Halottunk van! Hát jöjjetek! Fürgeláb a nagy vadász megtért őseinkhez. Fiatal volt és jó ölő. Kérjük, a Nagytölgy szellemét! Mentse meg testvérünk lelkét. Tegyük hát őt e kőre le. Legyen vele, az Ősök szelleme! A Nagytölgy szelleme. A Hegynek szelleme. A kecskék szelleme.

 S vegye lelkét át s vigyázza az útját. Egeknek szelleme. Rúni és törzse kéri ezt!

 

Síró asszonyok jönnek, a vadász testét gondozásba veszik s közben a vadászok nagy körben a tisztás szélén leülnek. Az idős nő, Bobomé a törzs varázslója és gyógyítója, lábai között egy fatörzsből kialakított, bőrrel bevont dobot szorongat. Ütemesen, szaggatottan elkezdi egyhangú, síró énekét.

 

— Fürgeláb vadászni ment

Maréknyi vadász vele ment

Szarvasra fente fegyverét

De, a szarvas nem várta be

Kecskéket látott két szeme

Hegynek ormára feljutott

Kövön egy kecske megcsúszott

Fürgeláb oromról lebukott

Mint a kő, útjából mindent elsodort

Fürgeláb így lett halott

 

Fürgeláb teste már nem mozog

Szirti kecskék vadásza volt

Jaj, de a kecske szelleme

Kegyetlenül végzett vele

Így veszett el élete

 

Törzsének büszke hős fia

A Nagytölgy alatt áll tora

Elnémult a hős szava

Siratja fia, s asszonya

S törzsének nagyja s apraja

 

Fürgeláb többé nem mozog

Nem érte meg a holnapot

Hegyek szelleme szereti

Az Öreglyuk testét elnyeli

Emlékét népe élteti

 

Rúni a vadászokkal és a fürkészőkkel szomorúan áll a kövön fekvő vadász teste mellett, majd előlép és mondja:

— Énekeinkben, történeteinkben megőrizzük Fürgeláb emlékét, tüzeinknél énekelni fogjuk viselt harcait, hős vadászkalandjait és szomorú halálát. Fürgeláb fegyverei most elmennek pihenni. Ha fia vadásszá cseperedik, akkor azt ő fogja megkapni. Reméljük nem lesz rosszabb vadász, mint apja volt. A törzs pedig a gyermeket és anyját, egykéz, meg egy ujj… (hatot mutatott) újholdszületésig ellátja hússal. A többit ő maga is előteremti. Ha nem talál magának társat addig Hosszúhaj, akkor én, Rúni keresek neki megfelelő társat. És jó nevelőt a fiának. Én mondom, Rúni! Most pedig kísérjük társunk testét az Öreglyukhoz. Hadd térjen meg békével őseihez. Utána pedig tiszteletére elfogyasztjuk Fürgeláb emlékére az elkészített vacsorát.

Egy nagy levelet fog a kezébe, s erre pakolja az áldozati adagot.

— Ezt az étket pedig most elvisszük az Öreglyukhoz, az áldozati kőre. Odino kérlek, jer, gyere, törzsemnek meghalt gyermeke, elvette lelkét a kecskék szelleme. Hegynek szelleme. Fürgeláb lelke fogva van, az egész törzsem gyászban van. Lelkéért ételét itt hagyom. A húst tudom, szereted. Tudom kedves az neked, lelkét e kőbe zárva be visszahozod! Visszahozod.

Odino:

— Megteszem érted, jó fiam. Fürgeláb teste halva van. De lelke e kőben visszatér. Ez ad reményt, Fürgeláb lélekköve, az öreg lyukban lesz helye. Ha szólni van kedved vele, csak gyere, általam hozzád beszél, neked mesél, szép vadász mesét Fürgeláb lélekköve!

Csak az imbolygó fáklyák fénye árulkodik arról, hogy értelmes lények élnek a Nagytölgy közelében. Az elfogyasztott vacsora után a törzs pihenni tér.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Győri Irén
Szerző Győri Irén 170 Írás
2002. óta élek Battonyán. Az írás és olvasás nekem olyan mint a levegő, hiányában megfulladok! Szeretem a tornyot, és benneteket. Ez a világ legjobb menedéke!