Vandra Attila : Őseinkről mesél(ne) a boszorkány

Jogos a kérdés, hogy mit keres a boszorkány az állatok közt. Hiszen ő emberi lény! A magyar sárkány többfejű humanoid figura, anyja pedig egy gonosz boszorkány… Úgy gondoltam, ha a sárkánynak itt a helye, akkor az anyjának is…

 

Jogos a kérdés, hogy mit keres a boszorkány az állatok közt. Hiszen ő emberi lény! A magyar sárkánynak van egy jellegzetessége, mellyel a talán csak a csuvas sárkányfigurákhoz hasonlít. Nem Věri Şělen-re a Tüzes Kígyóra gondolok[1], hanem inkább Arsurira, az erdei démonra, mely időnként ugyan hüllő alakot vesz fel, máskülönben inkább Sürale-ra[2] hasonlít „aki” egy ember formájú, hosszú ujjú, szarvat viselő szörny. (A szibériai tatárok Pitsen néven ismerik.) A magyar sárkány (nem a sárkánykígyó, amelyen a garabonciás lovagol!) inkább többfejű humanoid figura, anyja pedig egy gonosz boszorkány… Úgy gondoltam, ha a sárkánynak itt a helye, akkor az anyjának is…

          A boszorkány a néphit szerint olyan nő (ritkábban férfi, akkor boszorkánymester, egyes tájszólásokban boszor a neve), aki démoni képességekkel rendelkezik, rosszat, betegséget, pusztulást hoz. Szinonimája a vasorrú bába. A boszorkány természetfeletti erőkkel bír, a mágia művelője. Manapság kétféle konnotáció kapcsolódik hozzá, egy pozitív („boszorkányosan ügyes”) illetve egy negatív, amelyet intrikus, gonosz nőkre alkalmaznak.[3]

          A középkori Európában kétféle boszorkányt különböztettek meg (egyik sem volt a sárkány anyja).

– a striga „seprűs boszorkány” – ő a kereszténység felvétele előtti idők bűbájosa, varázslónője, aki a hiedelem szerint különböző állatok alakját tudta felvenni. Ezt mi régen a táltos, javasasszony, bába, füvesember szavakkal illettük, amíg a nyugati kultúra, pontosabban a kereszténység boszorkányüldözése egybe nem mosta a másik jelentéssel.

– a malefica jelentése „rontó”, „ártó”, ez a tulajdonképpeni boszorkány.

          A boszorkány szót török eredetűnek tartják etimológusaink. Szerintük a török nyelvek azonos jelentésű baszargan, baszirgan, basïrqan szavából származik, amely az ótörök basz- („nyomni”, lásd török basmak) igető származéka. A boszorkány tehát eredetileg olyan lény volt, aki a babonás hit szerint rátelepszik az alvó ember mellére, megnyomja, és ezzel kínzó álmokat (lidércnyomást) idéz elő. A feltételezést erősíti az udmurt a бастурган [baszturgan], amely csuvas jövevényszó, jelentése „házi manó, kobold, lidércnyomás”. Ám a magyar mitológiában ez Ludvérc (lidérc) szerepe. Mi élesen különválasztottuk a lidérc és a boszorkány szerepét. Meglepően a szó ma már nem mutatható ki az átadó csuvasból, se a többi török nyelvből.[4] A következőket használják a boszorkány megjelölésére: török: cadı (kb. dzsadi), azerbajdzsáni: ifritə; karacsáj-balkár: обур [obur], tatár: ubır, kazah: мыстан (misztan) = boszorkány. Az oszmánli: büjüʒLü [büjüzsü] = boszorkány, varázsló, a török büyücü= bűvész és a csagatáj: bögü = varázslat, varázslás, boszorkányság, boszorkány, varázstudomány már inkább a magyar bűvölést juttatja eszünkbe.

          Dallos Edina doktori disszertációjában a következő török nyelvekben kereste a boszorkány megfelelőjét: oszmánli, azeri, türkmén, karaim, kumük, karakalpak, nogaj, kazah, karacsáj-balkár, kirgiz, hakasz, tuvai, altáji, üzbég, ujgur, jakut és csuvas. A boszorkányhoz hasonló szónak nyoma sincs…[5]

          Lássuk egy kicsit a török nyelvek boszorkányait.

– A török cadi perzsa eredetű.

– Az azerik az ifritə-t a Koránból vették át.

– A tatár ubir a tatár és baskír mitológiában egy vámpírszerű démoni lény. A csuvasban vupar a neve, a törökben hohan, érdekességként a mariknál is megvan vuver, az udmurtoknál ubir, a komiknál upir néven, sőt a keleti szlávoknál is: упырь (kb. upjir), a szerbeknél már egyenesen vámpir… A kazahok misztan kempirje jelent a mi boszorkányunkkal hasonlót.[6]

          Dallos Edina a következő török eredetű, boszorkány jelentésű szavakat említi a tatár mesékben:

– ĵalmawïz ami kapcsolatba hozható a sárkányoknál már említett sárkánykirállyal, Yelmogus-szal (jelmogusz). A kazahok és kirgizek mitológiájában sokszor hétfejű öregasszony. Egyes mesékben jóságos vonásai vannak, mint az orosz vasorrú bábának.

–  ubïrlï, amely az „op” ótörök ige „-r” ragos alakjából származik, és azt jelenti: lenyel, elnyel. A kazáni tatárok mesefolklórjában megjelenő ubïrlï karčïk az orosz vasorrú bábának felel meg. A Mitológiai enciklopédia az Ubir-t vérszomjas démoni lénynek határozza meg. A baskíroknál az ördögnek adja el a lelkét (mjacskaj néven is említik)[7], a nyugat-szibériai tatároknál egy meghalt varázsló lelke. A mjacskaj kiszívja az emberek vérét, (mint egy vámpír) betegségekkel sújtja az embereket.

          Dallos Edina megemlíti még a

– siχirče-t is, ami arab jövevényszó (sihr – innen származik az angol soccerer = boszorkány is).

          Én valószínűbbnek tartom a bű+sárkány összetételt, amely a magánhangzó harmónia és szóvégi palatizálódás miatt alakult boszorkánnyá. A bűbáj a boszorkányi praktikák egyik legfontosabb eleme. A boszorkány a sárkányok anyja. Az anyósra is használják a „házi sárkány” kifejezést, boszorkány értelemben. Magyarországon létezik egy Bősárkány településnév is…

          Várnai János még felveti a perzsa eredet lehetőségét is. Buszur: átok, átkozás, buszurge = nagy tehetségű, bűvösféle ember, buzurgán = bölcs mágus, és baszur, zivatart támasztó (garabonciás?). Ennek az mond ellent, hogy miközben a török nyelvekbe a sárkány (azsdaha) perzsa megfelelője bekerült, a sárkányanya boszorkányé már nem.

          Csak érdekességként az olasz liguriai nyelvjárásban a bàsura boszorkát jelent. Hogy a hasonlóság véletlen-e, vagy sem ez talány.

          A boszorkányi praktikák legfontosabb elemei az igézés (szemmel verés), a bűvölés-bájolás, varázslás-ördöngösség, a tudákosság (az ördögtől kapott gonosz tudás – lásd az orosz ведьма (vjegyma), amely a tudás вѣдь származéka, és mindentudó jósnő értelemben is használták), az (ördögi) csinálmány vagy tétemény (ördögi csinálmánnyal megtévesztette), az ördöggel cimborálás és a kötés.

          A „bű” szó még ma is használatos Székelyföldön, főleg szóösszetételekben (bű szerzet, bűnél bűvebb) és visszataszítót, fertelmest jelent. Számos visszataszító jelentésű szavunk kezdődik „bű”-vel: bűn, bűz, bűbáj, bűvös, s talán még egyes bú kezdetű szavaink is kapcsolatba hozhatók vele, például a budi (WC), búbánat. A „báj” szintén török eredetű, az ótörök báj köteléket, szalagot, bilincset jelent, tehát a bűbáj visszataszító, gonosz kötést jelent. A büyücü pedig bűbájost.

          A boszorkány egy másik gonosz praktikája a kötés. Az ördöggel cimboráló gonosz boszorkány csomót készít mindenféle anyagból és azt a megátkozni kívánt személy közelében helyezi el. Ezzel maga a rontás megköttetett és csupán maga a kötő oldhatja fel. Nem a XV század találmánya, ahogy az igézés sem. Már az ónémetek ismerték és használták ezt a mágikus formulát. Maga a „bájolás”, „elbájolni” szavak azt jelentik.

          Az igézés a krisztusi ige ellentéte, amivel ártani lehet. Az igével, azaz szóval járó hatalom azonban ősibb mint a kereszténység, nem csoda, hogy Isten szóval teremtette a világot és az ősi népeknél a kimondott szónak hihetetlen jelentőséget tulajdonítottak. A szó a lélekből ered és annak ereje van. E hit következményei az áldás és az átok, mindkettő az „áld” igéből származik. Egy finnugor eredetű szó, amely eredetileg „a szellemek jóindulatát kéri a kívánt cél elérése érdekében”-t jelentette. (A latinban is a sacer egyaránt jelent szentet és átkozottat.) Az igézés ellentéte a ráolvasás (a krisztusi igét ráolvasták a betegre, hogy meggyógyuljon).

          Ennyiből is látható, hogy boszorkányoktól való félelem a keresztény kultúrában gyökerezik. Egyrészt félelem a természetfeletti képességekkel rendelkező embertől, aki ha akarja „rontást” hozhat, elég hogy megharagudjon rád, vagy „gonosz” legyen. A másik forrás pedig a papok tekintélyféltése az ősi hit sámánjaitól-táltosaitól, kiket diszkreditálni kellett. Praktikáikat sátáninak, ördöginek titulálva minősítették őket közveszélyeseknek, eretnekeknek, boszorkányoknak. S a középkor számos javasasszonya végezte így máglyán.[8] Az eretnekégetés sajátosan „keresztényi” praktika volt… A muzulmán világban sem lett jobb sorsuk, bár a muszlimok a saría és a hadith előírásai szerint inkább keresztre feszítettek, vagy megköveztek a legkönyörületesebb Allah nevében. Számos muzulmán országban még ma is érvényben van a boszorkányságot halállal sújtó törvény, az Iszlám állam nemrég fejezett le két boszorkánysággal vádolt nőt. Igaz, ők megkülönböztetik a gonosz, rontó boszorkányt (a törvény ezeket sújtja), és a „jó” boszorkányokat. Ezekkel Allah már megengedő.

          Hogy e gonosz boszorkány a gonosz sárkány anyjává vált népmeséinkben tehát nem meglepő. Talán épp ezért is antropomorf (ember alakú) a mi sárkányunk. Ám a vasorrú/vasfogú bába ősibb motívum.

 

 


[6] http://www.leventevezer.extra.hu/Boszorkany.pdf Várnai János A boszorkány szavunk (igazi) eredetéről

[7] Intuícióm azt súgja, hogy van valami kapcsolat a mi macskánkkal, különösen a feketével…

[8] I. Endre ediktuma mindennél beszédesebb. „Megparancsolta: hogy minden magyar avagy jövevény Magyarországon, ki a scythiai ősi pogány szokást el nem hagyja, Jézus Krisztus igaz vallására nyomban vissza nem tér és nem hallgat a szent törvényre, melyet a dicsőséges István király adott vala, feje és jószága vesztével bűnhődjék.” http://www.arts.u-szeged.hu/download.php?docID=25480

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 713 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.